Elsodorta a monarchiát a történelem gyorsvonata

Péntek este az Ady Endre Középiskola dísztermében folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia történelmi modulja. Polmann Ferenc történész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos szaktanácsadója tartott előadást.

Az érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte, majd Polmann Ferenc, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos szaktanácsadója tartott prezentációt Az Osztrák- Magyar Monarchia hadereje címmel. Arra hívta fel a figyelmet: általában a kudarcok vezetnek a katonai reformok felgyorsulásához, és nem történt másképp ez esetben sem, hiszen az 1867-es kiegyezést megelőzte az osztrákoknak a franciáktól és a piemonteiektől (Solferino, 1859), valamint a poroszoktól (Königgratz, 1866) elszenvedett veressége. A császár fenntartotta magának azt a jogot, hogy a hadsereg ügyeiben ő döntsön, holott hiába képzelte magát jó hadvezérnek, mert valójában nem volt az, míg a magyarok arra törekedtek, hogy legyen önálló magyar honvédség. Végül- ahogyan a háromosztatúság az egész dualista rendszert jellemezte- kompromisszum árán az OMM hadserege is három részre tagolódott úgy, hogy volt a közös „operetthadsereg”- mely a haderő 7/8-át adta- és két, vagyis osztrák és magyar honvédség. Ugyanakkor létezett egy harmadik vonal is, melynek állománya a népfelkelőkből, azokból a 28-42 éves idősebb férfiakból tevődött össze, akik már kaptak katonai kiképzést, és háború esetén voltak mozgósítva.

Az említett reform két legfontosabb eleme az általános védkötelezettség (ez újdonságnak számított, mert addig békeidőben nem volt tömeghadsereg), valamint a területi elv bevezetése volt a hadkiegészítésben és a katonai közigazgatásban. Emellett az új törvény értelmében háromfajta kötelezettség létezett: állítási (ez felelt meg a mai sorkötelezettségnek, és a 21. életévüket betöltött férfiakra vonatkozott), szolgálati és népfelkelési (18-21 év közötti önkéntesek, 28-41 év közötti idősebb férfiak). A katonaorvos szerint voltak alkalmas, segédszolgálatra alkalmas, jelenleg alkalmatlan, fegyveres és segédszolgálatra alkalmatlan, valamint minden szolgálatra alkalmatlan férfiak, míg a sorozóbizottság szerint besorozandó, segédszolgálatra besorozandó, visszahelyezendő, fegyverképtelen és törlendő jelöltek. Ha valaki nem bizonyult alkalmasnak katonai szolgálatra, az akkori erkölcsi tehert jelentett akkoriban, hogy illető szégyenében akár öngyilkosságot is képes volt elkövetni, a néprajzosok szerint ekkor született az anyámasszony katonája kifejezés- magyarázta a történész.

Menet közben

Polmann Ferenc arra is kitért: a monarchia soknemzetiségű megoszlásának megfelelően a közös hadseregben is különböző nációk voltak. Vallási szempontból többségben voltak a katolikusok, és érdekes módon a szerencsére bízták, hogy valaki a nemzeti vagy a közös hadseregbe kerüljön.

Amúgy 1914 nyarán, vagyis az első világháború kitörésekor az OMM a többi államhoz (riválisok és szövetségesek) képest a lista végén kullogott a védelmi kiadásokat illetően, és a spórolás a felszerelésben és a fegyvernemekben is megmutatkozott, ami azzal is magyarázható, hogy Ferenc József nem szerette az újdonságokat. A monarchia így kénytelen volt menet közben bepótolni a lemaradásait, a katonák pedig erejükön felül teljesítettek. A végkifejlet azonban így is elkerülhetetlen volt, sőt, az OMM megszűnéséhez vezetett, ami azért érdekes, mert a vesztes államok általában nem szoktak megsemmisülni. A monarchia azonban úgy járt, mint az anekdotában szereplő osztrák vadász: hiába volt nagy a szája, amikor nagyobb kihívással kellett szembenéznie, azzal szembesült, hogy már nem a legyőzhető medve jön ki a barlangból, hanem a gyorsvonat, mely aztán elsodorta őt- hangsúlyozta a meghívott.

Ciucur Losonczi Antonius