ERDON Helyi hírek

2016.06.07. 11:43

Papírmerítés, papírkert és papírfa

Legnagyobbrészt kartonból és újságpapírból készítették azt a hétméteres fát a  mellyel a papír újrahasznosítására kívánják felhívni a figyelmet.

Legnagyobbrészt kartonból és újságpapírból készítették azt a hétméteres fát a  mellyel a papír újrahasznosítására kívánják felhívni a figyelmet.

Az akciót, mely az Újrahasznosított papírból készült kert címet viselte, a Helyi Rendőrség kezdeményezte és az építészeti szak hallgatói mellett több óvoda is közreműködött. Amint Monica Ambro, a Helyi Rendőrség szóvivője elmondta, a gyerekek papírt gyűjtöttek, a hétméteres fa tulajdonképpen az általuk gyűjtött papírból készítették az egyetemisták. De ők maguk is ügyeskedtek – az óvónők és a szülők együttműködésével állatfigurák, virágok készültek az összegyűjtött papírból. Az akció elsődleges célja az volt, hogy már a legkisebbek is tudatosítsák: a papír fából készül, s hogy a fákat megmentsük, fontos újrahasznosítani a papírt.

Kárba megy

Kedden délelőtt, a Szent László téren gyülekeztek mindazok, akik együttműködtek a projektben. Két tizedik osztályos diák előadásával kezdődött az ünnepség: Bocor Maria, az Aurel Lazăr iskola diákja a Papír Meséjét adta elő, Szanto Denis, a művészeti líceum tanulója pedig Ciprian Porumbescu Ballada című alkotását adta elő. Később Nadia Cotrău, a Helyi Rendőrség képviselője szólt az egybegyűltekhez, kihangsúlyozva az újrahasznosítás fontosságát. Kevesen tudatosítják, hangzott el, hogy rengeteg papír megy kárba, tulajdonképpen a legyártott mennyiség háromnegyede, s egy tonna papír létrehozatalához tizenhét fát kell kivágni. Mindegyik tonna újrahasznosított papírral harmincezer liter vizet és három-négyezer kilowatt áramot takarítunk meg.

A későbbiek során felszólalt többek között Faur Mircea, a Bihar megyei Erdészeti Igazgatóság munkatársa, Laura Clintoc, a Prospero Kiadó munkatársa, s Emil Gherdan, az újrahasznosításra szakosodott Euriteh cég igazgatója.

A rendezvény egyik érdekes színfoltját képezték a kolozsvári Natura Paper papírmerítő műhely korhű papírkészítő és nyomtató alkalmatosságai. A gyerekek megtudhatták, hogyan készül a kézi merítésű papír, s kipróbálhatták a nyomtatást is – ebben a cég két munkatársa, Bánffy Béla és Ágoston István nyújtott nekik segítséget.

Az ünnepség során zsűrizték és díjazták az óvodás-csoportok papírból készült alkotásait, s mindegyik gyerek könyveket és édességeket kapott ajándékba.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!