Ásnak a volt moziban, rettegnek a fölötte lakók

Mint valami bányában kialakított munkatábor, úgy néz ki jelenleg a volt Transilvania mozi belülről. Keményen dolgoznak a munkások, nagy mélységbe, négy méterre leástak. Megnéztük a kibelezett helyszínt és utánajártunk, mi várható. Közben a munkások szerint az épületben lakók omlásveszélytől tartanak.

Rá sem lehet ismerni: mint egy bánya, úgy néz ki most a volt váradi Transilvania mozi belülről. Ami felkeltette az érdeklődésemet, az az, hogy az átalakítás alatt álló városközpontbeli ingatlanból óriási mennyiségű agyagos földet talicskáznak ki ezekben a napokban – ami ugye szokatlan egy városközpontbeli ingatlan esetében. Úgyhogy bementem megnézni, hogy honnan jön a konténerszámra elhordott föld, és mi zajlik egyáltalán odabent.

Posztapokaliptikus

Nagyon érdekes látvány tárul az ember szeme elé – ami persze a volt moziba járás nosztalgikus képeivel keveredik. A termet ugyanis egyszerűen kibelezték, a vakolatot a tégláig leverték, az erkélyt teljesen lebontották. Ami igazán impresszív, az az, hogy a vetítővászon leszedése, a székek kihordása és a padló megbontása után ilyen ingatlan esetében nagyon soknak számító négy méter mélyre ástak le. Most olyan az egész, mint egy bánya: a nagy mélységek fölött állványzat és deszkapallók vezetnek el, ezeken talicskázzák ki az agyagos földet a munkások. Az egészet két reflektor világítja meg csupán, ami viszonylag gyér fényt ad a nagyra nőtt térben. És ez csak erősíti a tárna-érzetet. A pallón, ahol állok, néha utat kér magának egy-egy talicskát toló ember. A beltérben az pedig posztapokaliptikus hangulatot teremt, hogy az egykor az erkélyen lévő fenti nézőtérre nyíló ajtók most a semmibe nyílnak a magasban, hiszen egységes most a belső tér, az erkély teljes elbontása után.

A munkások egyébként nagyon kedvesen fogadnak – annak ellenére, hogy itt aztán valóban kemény munka folyik. Egyikük idegenvezetőmül is szegődik. Mint elmeséli, az egészet tavaly augusztusban kezdték, de messze még a vége. Különben is három év áll rendelkezésükre, ennyi a határidő. Az ott dolgozók többsége észre sem veszi a félhomályban, hogy ott vagyok, tehát nem a látogatónak szól az, hogy tényleg megnyomják a melót. A mélyből felfelé vezető, meredek pallókon gyors egymásutánban tolják fel a földdel teli talicskákat, míg mások más munkákon ügyködnek. „Elég sokan vannak itt egyszerre, lehetnek vagy húszan” - jegyzem meg a kalauzomnak. „Á, és ez még semmi. Máskor van, hogy a teremben egyszerre negyvenen is dolgozunk”- válaszolja.

Minek ez?

A munkát különben a Gavrila Ghilea-féle Construcții Bihor végzi. És hogy minek is, mi zajlik egyáltalán? Mint annak idején is megírtuk, a munkálatokat egy új, multifunkcionális stúdióterem kialakítása céljából kezdték el. Forgó színpad is lesz, ennek struktúrájának elhelyezése miatt kellett ilyen mélyre ásni. Ha ez a szakasz befejeződik, jöhet a belső felújítás, részben hangszigeteléssel, majd pedig a belső terek kialakítása, könnyű szerkezetű térelválasztókkal. A volt mozi helyén működő stúdiót a Regina Maria és a Szigligeti Színház használja majd.

Leletek

Néhol még most is kint vannak a volt filmek plakátjai. A mozi egykori belső hirdetőtáblája alatt pedig aranyos és furcsa agyagfigurákat rakott valaki. Mint az egyik ott dolgozó elmondja, ezek a figurák már a mélyből kitermelt agyagos földből készültek, és az egyik kollégája „művészkedte azokat, a pihenőidejében”.

Ennél érdekesebb, hogy törött cserépedény-darabok is kvázi „ki vannak állítva” a volt mozi előcsarnokában, a volt hirdetőtábla szélére sorakoztatva. Erről jut eszembe a kérdés, hogy az ásás során találtak-e valami érdekeset. Egy másikuk adja meg a választ: „Igen. Például ezeket a cserépdarabokat. És még sok törött cserépedényt. De nem hinném, hogy túl régiek lennének, mondjuk száz évesek szerintem legfeljebb”. Régészeket erről nem is értesítettek, a darabok annyira irrelevánsnak és kicsinek tűnnek, hogy fel sem merült, és valószínűleg nincs is régészeti értékük.

Aggodalom

A mostani értékeiért aggódik viszont több polgár is. A munkások elmondása szerint vannak lakók is az ingatlanban, a volt mozi fölötti egyes szinteken. ÉS maguk a munkát végzők ismerik el: „azok az emberek attól tartanak, hogy a munka során keltett rezgések károsítják az épületet, és attól is rettegnek, hogy bármelyik nap beomolhat alattuk a padló, összeomlik az épület”. Nem vagyok statikus szakértő, de elnézve a kibelezett nagy termet és a mély gödröt a helyén, meg azt, ahogy jelenleg vagy hat-nyolc vasoszlop tartja csak a többi szintet (a támfalakon kívül), értem az aggodalmat. „Néha lejönnek ide panaszkodni” - teszi hozzá az úgymond idegenvezetőm. És az ott dolgozók is megértéssel fogadják a rettegőket. De túl jó hírük most nekik sincs, és ilyennel mi szem szolgálhatunk.

Hiszen minden esetre jó ideig eltart még a félhomályban végzett sokrétű munka. Amint már kifelé megyek, az egyik melós így búcsúzik, félig viccesen, félig komolyan: „Néha jön más is ide kíváncsiskodni, nem csak maga. De azért nem bánnám, ha megírná az újságba, hogy mások ne jöjjenek. Balesetveszélyes is, mi meg dolgoznánk...”

Ma már történelem

Érdeklődésünkre Péter I. Zoltán helytörténész összefoglalta az ingatlan történetét. Magát az épületet 1907-re fejezték be, 1910-ben pedig kibővítették. Bankszékháznak épült, a Központi Takarékpénztár működött itt legelőször. Ugyanakkor a moziteremkét ismert részben már szinte kezdettől voltak vetítések is, és más szórakoztató rendezvények, míg a közvetlen szomszédságában lévő másik, de emeleti teremben, ahol a városi művházként ismert rész van, kezdetben a banki ügyfelek fogadóterme volt. A most átalakítás alatt álló részben 1912 novemberében nyílt meg az Apolló filmszínház. Ez lett Transilvania 1945 után. És ez lesz nemsokára stúdió.

Szeghalmi Örs