Minerva sajtófotó- archívum

A napilapokban megjelent írott anyagok, fotók az idő múlásával dokumentumokká válnak.

Az információs társadalom megteremtette azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a sajtó- anyag ne vesszen el, digitalizált változatban megőrizhetővé, hozzáférhetővé váljon. Rendkívül értékes és eredményes a Minerva Művelődési Egyesület kezdeményezése, hogy a két kolozsvári napilap anyagát digitalizálja. Így jött létre a Minerva sajtófotó- archívum, amelyet a Tranzit Házban mutattak be. Az erdélyi közéleti napilap, a Szabadság publicisztika- rovat felelőse nagy gondot fordít arra, hogy a lap hírneve minél csillogóbban tért hódítson, minél jobban eleget tegyen feladatának, olvasóit kellő hozzáértéssel kalauzolja, a mindennapok zegzugos eseményeit kellő figyelemmel kövesse. Nem kis feladatok. De a gondolkodó szerkesztő meg tudja találni azokat az erővonalakat, melyek végül is elvezetnek a sajtó berkeinek kevésbé ismert belső „bozótjaiba”, melyet csak nagyon kevesen ismerhetnek. Ebben a szellemi „bozótosban” létezik egy olyan csapás, melyet nyelvi ismeret nélkül is érteni lehet, hiszen a sajtófotó nemzetközi nyelven közli mondanivalóját.

Minerva sajtófotó- archívum

A Minerva Művelődési Egyesület, a kolozsvári Tranzit Alapítvány, a Képzőművészeti és a Formater- vezési Egyetem együttműködésének eredményeként készült el a Minerva sajtófotó- archívum, amely több mint 30.000, 6x6 cm-es filmkockát jelent. A maga nemében rendkívül értékes dokumentum, amely a sajátos eszközeivel a múlt eseményeit eleveníti fel. Digitalizálták a Szabadság és a Făclia napilapokban megjelent archívumot képező fotókat, amelyeket a fotóriporterei 1955 és 1993 között készítettek. Tibori Szabó Zoltán örömét fejezte ki, hogy be tudják mutatni a fotó-archívumot, amely szakképzett fotósok munkája, professzionális képek. Közzététele lehetővé teszi, hogy a témák iránt érdeklődők megismerjék, olvassák a közelmúlt történéseit, eseményeit, személyiségeit. Ugyanakkor a tudományos kutatás tárgyát is képezi. A háromnyelvű- román, magyar, angol- honlapon, a www. minerva.org.ro honlapon kereshető. Tibori felhívta a jelenlevők figyelmét az információ-keresés módjára is, miként találják meg a keresett adatot, fotóanyagot. Az emberek esetleg azonosíthatják, kiegészíthetik az archívum anyagát azáltal, hogy felismernek személyeket, történéseket. A Minerva sajtófotó-archívum digitalizált változatának elkészítését Miklósi Dénes, a Tranzit Alapítvány Conset műhelyének vezetője irányította. Két évig tartó munkát, a két napilap fotóanyagának feldolgozását Miklósi Dénes, Răzvan Anton, és Voicu Bojan irányította. A Minerva sajtófotó- archívum digitalizált változatát a Romania One Alapítvány finanszírozta, melynek Don Lothrop a vezetője. Tibori megnevezte, kik voltak a két napilap fotóriporterei. Kezdetben az Igazságnak Erdélyi Elemér, a Făclia-nak David Ionel voltak a fotósai. A Făclia-nál őt Wagner Rudolf váltotta. Az Igazság fotóriportere Deák Ferenc (1960- 1965), átvette a stafétabotot Csomafáy Ferenc 1974-ig, követte Wagner Rudolf (mindkét napilapnak adott sajtóanyagot). 1989 után a Szabadság fotóriporterei voltak Feleki Károly, majd Rohonyi Demko Iván (jelenleg is a Szabadság munkatársa), Gyurka Előd. A ’80-as évek közepén a két lap fotósai: Nicolae Petcu, Ioan Petcu (a Szabadság napilap számára is fotózott a ’90-es években). Tibori Szabó Zoltán megjegyezte, hogy a fotóanyag nem tartalmazza a fotósok neveit.

Göröngyös a fotóriporterek útja

Az egyetem befejezése után, Kolozsvár akkori napilapjánál, az Igazságnál helyezkedtem el. A munkakönyvembe beírt foglalkozás, szó szerint idézve: tanár, fotóriporter (profesor, fotoreporter). Mint fotóriporter számos analóg képet készítettem, amelyek ma mind vintázs képek. (Vintázs képeknek nevezzük azokat az analóg képeket, melyeket a fotóriporter saját kezűleg laborált (fényképezett, kihívott és nagyított). Egy totalitárius rendszerben nincs szabad sajtó. A sajtó mindig elkötelezett, ha másnak nem akkor az olvasó táborának. A Szabadság 2016.április 13. szerdai számából idézem: „Az egykori kommunista pártlapok fotóriporterei közül ma már csak Csomafáy Ferenc és Deák Ferenc él… New Yorkba sodorta a sors, ahol Frank Deak néven vált ismert fotóssá. Készségesen álltak rendelkezésünkre, és legjobb tudásuk szerint igyekeztek kérdéseinkre válaszolni.” Ehhez csak azt szeretném hozzátenni, amilyen a kérdés, olyan a válasz is… 1974-ig voltam a lap fotóriportere. Miért távoztam a laptól? Ekkor bőgte el, magát a Kárpátok géniusza, hogy pártsajtóban csak párttagok dolgozhatnak. A fotólaboratóriumban dolgoztam, amikor a határozat elhangzott. Leálltam a nagyítással, és a villanyt felkapcsolva, a széket a labor közepére tettem, majd ráültem. A széket úgy billentettem meg, hogy a laboratórium mennyezetét láthassam, és a következőket mondtam: Búcsúzz el, mert én a pártba nem lépek be. Ezután következett öt nehéz hét, mely idő alatt órákon keresztül gyomroztak, lépjek be a pártba. Nem voltam hajlandó belépni. Túl sok mindent láttam ahhoz, hogy meg legyen a véleményem bizonyos dolgokról, a párt ideológiájáról, a történelmi személyiségekről, bizonyos eseményekről. A sajtó izgalmasan érdekes, különleges világ, amelyet teljesen megérteni, bonyolultsága miatt nem lehet. Nincs, olyan esemény, melyet ne lehetne valamilyen formában rögzíteni, megmagyarázni, felnagyítani, elbagatellizálni. Mégis a szenzációs hírt előre megjósolni nem lehet. De az események forgatagában történhetnek olyan mozzanatok, melyek később lehetnek érdekesek. Mondjak erre példát. Május elseje a munka ünnepe a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap. Kolozsváron a felvonulás 09 órakor kezdődött. A díszemelvényen levőknek 15 perccel hamarabb ott kellett lenniük. Akkor készítettük el a protokoll képeket. Mindig két fotóriporter dolgozott. Majd megkezdődött a felvonulás, melyről az esetek többségében László Ferenc kollegám írt. Konferált fel. Amikor befejeződött a felvonulás, irány a szerkesztőség, laborálás, a képek leadása Pálfi Mircea-nak. Másnap reggel ott a belügy embere. Miért készítettem egy bizonyos képet valakiről, aki nem is román állampolgár? Mert felvonult, válaszoltam. Nem tudta, hogy idegen? Nem. Elvtárs, ügyelni kell! A cenzornak miért nem tűnt fel?- kérdeztem. Mély csend. (Arról nem beszéltem, hogy az illető nekem azért tűnt fel, mert a ruhaszabása az akkori divattól eltért, és a felvonuláson integetés nélkül a tribünt figyelve, ment végig.)

Az 1965-ös Londoni Olimpia előtt, Uruguay labdarugó csapata alkalmazkodás miatt hamarabb érkezett, Európába, ahol többek között mérkőzést játszott Románia válogatottjával is. Az ország minden szegletéből külön vonatok szállították az embereket a bukaresti mérkőzésre. Engem küldött a pártbizottság a labdarúgó mérkőzés megörökítésére. Bukarestben: jelentkezés a Scânteia Házban, a kitűző átvétele, majd irány a stadion, ahova busszal vittek. Külön kapun engedtek be. Zsúfolásig megtelt stadion. Én a Rolleiflexxel voltam. Üvöltő tömeg. A munkatársak elfoglalják a helyüket a román kapu háta mögött. Arra gondoltam, ha én is ott maradok, akkor jóformán azonos szögből rögzítek. Figyelem az uruguayi fotóst, hogyan dolgozik. Szenzációsan jó felszerelése volt. Tényleg értette a mesterséget. Telnek a percek, zúg, morajlik a tömeg. Beállok az uruguayi kapuhoz. A sportkeresőn keresztül nézem a mérkőzést. Egy adott pillanatban látom, a labda a hálófele közeledik. Exponálok. Hatalmas extázis, a román csapat egyik tagja kapura lőtt, a labda bekerült a hálóba. Egy illető jön felém „Ai golul ? Da”- mondom – Gyere velem. Még egy kollegát is megszólított. Autóba ültettek és irány a Scânteia Ház. Útközben kikérdez, honnan vagyok. Mióta dolgozom a sajtóban, mi a végzettségem. Mondom, a filmet én szeretném kihívni. Semmi vész. Csodálatos laboratórium, a laboráns belevaló fickó. Kérdem a hívó összeállítását. Minden rendbe. Kézben hívok. Megfelelő fény mellett, ellenőrzőm a kihívandó film tonalitását. Zúg a film-szárító szekrény. Szárad a film. Lehet nagyítani. Megvan a kép, amely megjelent az hazai lapokban. Itthon láthattam az én képemet, melyre kérésem ellenére, nem írták ki a fotóriporter nevét. Talán ennek is volt köszönhető, hogy egy néhány hónappal később a Román posta valamennyi szerkesztőségébe kézbesített, egy Kolozsváron megfogalmazott románnyelvű levelet, melyben a fotóriportereket arra szólítja fel, hogy a kérjék a szerkesztőségükben a képet készítő nevének kiírását. A kép szellemi termék, tulajdon. Göröngyös a fotóriporterek útja, mert amit a terepen nem tudtál megcsinálni azt, az analóg- laborban nem lehet megtenni.

Legyen erre jó példa az 1971.-es árvíz.

1971. május 13.-án terepre megyünk, irány Dés városa. Válaszúton túl, egyszer csak az út eltűnik a vízben. Esztegár bácsi, a szerkesztőség sofőrje mondja, ezen csak kétéltűvel lehet átmenni. Készítek egy képet. Visszatérve, kérdik, miért jöttünk ilyen hamar vissza? A telex semmit nem jelzett. Ettől függetlenül árvíz van. Bemegyek a laborba, kihívóm a filmet, és lenagyítom. Odaadom Pálffy Mirceanak, aki kérdezi, mit csináljon vele. Éjjel kétórakor kapják telexen az utasítást, ahol árvíz van, képpel is bizonyítsák. Az asztalán árválkodó felvételt csak ezek után küldte le a nyomdába. Másnap reggel irány Dés városa. A bejáratnál rendőrség fogad. Ők visznek oda, ahonnan csónakba ülve, meg lehet közelíteni a háztetőkre menekült embereket. Szólnak, hogy mentőalakulatok hamarosan megérkeznek… Ránézve a csónakosomra, látom nagyon fél. Egy hasonló csónak a híd lábához csapódott. Az illetőt elvitte az árvíz. Végül nyakamban a fényképezőgéppel, csónakba ültem, és evezve közelítettem meg azokat a házakat, melyekről a „vizes” képeket készítettem. Elszorult az ember szíve, hallván azokat, akik segítségért könyörögtek. Az emberek kétségbeesésükben sok mindenre kényszerülnek. A képek egy része az úgynevezett Fehér könyvben jelentek meg.

A múlt a mának szól. A mai sajtó nem lenne olyan, ha a múltban nem lettek volna olyan törekvések, melyek valamilyen formában befolyásolták az olvasóközönséget.

Kiváló minőségű a Minerva sajtófotó- archívum

A bemutatott Minerva sajtófotó- anyagot szemlélve, a tárlatlátogató érzékelhette a két napilap témáit, az a sajtófotó- archívum minőségét. A kötelező első rész anyaga jelentős mértékben ideologizált, aktuálpolitikai kérdéseket mutat be. Főleg az ipari és mezőgazdasági kérdésekre összpontosít. De kulturális eseményekre is fókuszál. Az emberek érezhették, hogy abban a zárt, totalitárius rendszerben is megjelentek a kultúrával, művelődéssel, az életmóddal kapcsolatos cikkek illetve fotóanyagok. A bemutatott sajtófotó- archívum kiváló minőségű fehér-fekete képeket tartalmaz. A bekötött napilapok gyűjteményén érezhető az idő múlása. Uralkodó lett a szuper kicsi betűtípus. Ellenben a csomagolási forma, a napilapok arculata lépest tart az idővel.

Számomra örömet jelent az a tudat, hogy a mostani csapat hajdani tagja lehettem.

Csomafáy Ferenc