ERDON Helyi hírek

2016.03.02. 13:57

Sokan jöttek a szavalóversenyre

Több mint nyolcvan diák vett részt mind Váradról, mind környékbeli településekről a Kányádi Sándor szavalóverseny körzeti szakaszán, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban.

Több mint nyolcvan diák vett részt mind Váradról, mind környékbeli településekről a Kányádi Sándor szavalóverseny körzeti szakaszán, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban.

Amint Kallós Timea tanítónőtől, a verseny egyik szervezőjétől megtudtuk, a kedd délutáni körzeti szakaszt az iskolai versenyek előzték meg, s mivel ezúttal minden osztályból három gyereket jelölhettek ki a körzeti szakaszra, többen gyűltek össze, mint tavaly. Épp ezért, a verseny három teremben zajlott – külön versenyeztek az előkészítő és az első osztályosok, egy másik teremben a másodikosok és harmadikosok, egy harmadikban pedig a negyedikesek mutatták be, mennyire jól tudnak szavalni. Nagyvárad mellett Paptamásiból, Borsról, Szentjobbról, Hegyközújlakról, Száldobágyról, Pályiból is jöttek kisiskolások.

Játszottak is

Az immár tizenhetedik alkalommal megszervezett vetélkedőre Kányádi Sándor, László Noémi, vagy Kovács András Ferenc kortárs költők egy-egy versét tanulták meg a gyerekek. A felkészülés során megismerkednek a kortárs költők életművével, s talán meg is szeretik a verseket, mondta Kallós Timea. Kevés ugyan a verskedvelő gyerek, de ha olvasgatják, tanulgatják a verseket, kedvet kaphatnak arra, hogy még jobban megismerjék ezeket. Sőt, közben a társaik érdeklődését is felkelthetik a versek iránt. Mint hozzátette: a verseny megszervezésében Csűry Anikó, Kovács Ildikó, Koncz Ágota és Soós Orsolya tanítónők is közreműködtek, az anyagi hátteret pedig az iskola és a szülőbizottság biztosította.

A gyerekek mindhárom teremben sorszámot húztak, s ennek alapján kerültek sorra, s magyartanárokból, tanítókból álló zsűri értékelte a produkciójukat. Azok a gyerekek pedig, akik már sorra kerültek, vagy sorukra vártak, külön termekben különféle játékos foglalkozáson vehettek részt a Partiumi Keresztény Egyetem több hallgatójának irányításával.

A verseny megyei szakasza március 12-én lesz, Nagyszalontán. Ezen mindhárom kategóriának az első három díjazottja vesz majd részt. A legkisebbek kategóriájában Meleg Nóra, a 16. általános iskola diákja, a másodikos-harmadikos kategóriában Trubács Henriett, a Szacsvay Imre iskola diákja, a negyedikesek közül pedig Coroianu Dávid, a Szacsvay Imre iskola diákja bizonyult a legjobbnak.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!