ERDON Helyi hírek

2016.03.13. 15:22

Hiányszakma lett az asztalos

A részvényesek közgyűlése nemrég úgy döntött: Balázs Melinda töltse be a 71 éves múlttal rendelkező nagyváradi Lemnul Ipari Szövetkezet elnöki tisztségét. Főként exportra termelnek.

A részvényesek közgyűlése nemrég úgy döntött: Balázs Melinda töltse be a 71 éves múlttal rendelkező nagyváradi Lemnul Ipari Szövetkezet elnöki tisztségét. Főként exportra termelnek.

A Lemnul Ipari Szövetkezet 71 éves múlttal rendelkezik, 1945. április 14-én tették le az alapító köveit. Hét kisiparos asztalos hozta a saját szerszámgépét, illetve szerszámait, melyekkel beindult a termelés. A 70-es, 80-as években aztán olyannyira kinőtte magát, hogy öt részlege működött és 15 üzlete, melyekre mind szükség volt, hiszen azokban az időben a lakásépítés is csúcsra járatódott. Balázs Melinda 1988-ban jött Nagyváradra, a brassói Faipari Egyetem kihelyezésével, és azóta a tervezési osztályon dolgozott. Mint mondja, a rendszerváltás utáni megváltozott körülmények, a sok jogszabály a Lemnul tevékenységét is negatívan befolyásolta. Három részlegüket be kellett zárják, és összevonni működésüket Várad-Velencére, a Războieni utca 83. szám alá.

Sok jó képesítésű asztalos elhagyta a céget, különféle okok miatt, akiket nehéz pótolni, ezért visszavárják őket a társaikkal együtt. Jelenleg főleg a francia, illetve a brit piacra exportálnak, a belföldi megrendelésekből ugyanis nem tudnának megélni, pedig van elég nyersanyagjuk, melyekből dolgozni tudnak. A gépparkjuk 2005-ben kibővült egy CNC-szerszámgéppel, mely programozható mikroszámítógépet is tartalmaz, ami a vezérlést végzi, illetve sok bonyolult fázis megvalósítható a használatával. Ha van a megyében olyan vállalkozás, melynek tudnának vele dolgozni, bátran felkeresheti tehát őket. Emellett szárítójuk is van, így szárítást is tudnak biztosítani amennyiben valamelyik ügyfelük fennakad a szárazanyaggal. A Kogălniceanu 14. szám alatt lévő régi székhelyükön árusítják a bútoraikat, például szép faragott fenyőbútor-sorozatot, amelyiknek 25 százalékkal leviszik az árát.

Optimista

„Én bizakodó vagyok, és szeretném, ha ez a cég nem jutna olyan sorsra, mint a többi régi ipari vállalat Váradon”- hangsúlyozta az elnök asszony.

Balázs Melindától azt is megtudtuk: jelenleg a Lajos Fülöp korabeli stílusú bútorok a menők, ezeket készítik Franciaországnak és nagy iránta a kereslet, cseresznye és tölgyfa változatban. Azt mondta: azért vállalta el a tisztséget, mert évtizedek óta ott dolgozik, ismeri a szövetkezet sorsát, gondját, baját, és úgy gondolta, esetleg tud tenni valamit annak érdekében, hogy ezután is tovább tudjon üzemelni. Erre szerinte a 21. században is van esély, hiszen mint említette, vannak megrendeléseik, viszont súlyos problémát jelent, hogy egyre kevesebb a jó szakember, és sajnos nagyon kevés fiatal akar asztalos lenni. Ezt a jelenséget jól példázza, hogy míg a csúcskorszakban több mint 600 alkalmazottja volt a cégnek, napjainkban 130 körül mozog a számuk.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!