ERDON Helyi hírek

2016.02.10. 09:44

Névváltoztatás kiskorúaknak

Bizonyos körülmények között a kiskorúaknál is lehetséges a név megváltoztatása. Az illetékes hivatal azt tudatta lapunkkal, mikor.

Bizonyos körülmények között a kiskorúaknál is lehetséges a név megváltoztatása. Az illetékes hivatal azt tudatta lapunkkal, mikor.

A személyi nyilvántartóhoz kell fordulni, és például akkor lehetséges a változtatás, ha a név gúnyos szót tartalmaz, hibás az anyakönyvezés, a családtagok családnevei eleve összetettek, és a többszöri összetétel túl bonyolult, örökbe fogadták a gyereket és névre vennék, idegen eredetű a név, és románt akarnak, a keresztnév a másik nemre jellemző inkább, a szülők válása után visszavett nevet szeretné a gyerek is, valamint más, alaposan indokolt esetekben is lehetséges. A változtatáshoz a szülők vagy a gyám beleegyezése is kell. Ha a szülők változtatni akarnak, de nem tudnak megegyezni, mire, akkor a bíróság dönt. A 14 év fölötti kiskorúnak magának is alá kell írnia a változtatásokkal kapcsolatos iratokat.

A kérvényez csatolni kell a személyi másolatát, a kiskorú születési anyakönyvi kivonatának másolatát, a Hivatalos Közlöny példányát, amelyben megjelent a változtatásra vonatkozó kérés, a másik szülő írásbeli beleegyezését, szükség esetén a gyámsági végzés másolatát, erkölcsi bizonyítványt, adóügyi bizonylatot, bármilyen más támogató okmányt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!