A tatárjárást valójában mongolok csinálták

Péntek este az Ady Endre Középiskolában folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által életre hívott Szacsvay Akadémia A magyar történelem nagy csatái elnevezésű történelmi modulja. Ezúttal Zsoldos Attila akadémikus tartott előadást a muhi csatáról.

Az érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.

Felvezetőjében Zsoldos Attila megjegyezte: az idén áprilisban lesz 775. évfordulója a muhi csatának, de ez véletlenszerűen alakult így, nem ezért lett beiktatva a Szacsvay Akadémia programjába. Hozzátette: az úgynevezett tatárjárásról szinte mindenki hallott, olyanok is, akik nem állandóan bújnak szakmunkákat, ezért ahelyett, hogy napról-napra, óráról órára ismertesse a történéseket, inkább a tévhiteket próbálja eloszlatni. Az egyik ilyen például, hogy a tatárok pusztítottak a 13. században, ugyanis ők valójában mongolok voltak. Kétségkívül létezett egy tatár nép belső Ázsiában, de őket éppen a mongolok irtották ki. (A napjainkban élő tatároknak tehát nem ezek az őseik). Talán azért terjedt el a tatárjárás kifejezés, mert az európaik nem tudtak különbséget tenni a belső ázsiai népek közt, és a tatárt amolyan gyűjtőfogalomként használták a lovas, íjfeszítő népekre, ahogyan a magyarok is a kunokra. Ezzel együtt, mivel már meggyökeresedett a tatárjárás kifejezés, nem érdemes átváltoztatni mongoljárásra. Amúgy a mongolok nem valami gyülevész, pusztai csorda voltak, hanem Eurázsia legnagyobb birodalmát hozták létre, mely még a Szovjetuniónál is kiterjedtebb volt, jól szervezett hadsereggel és közigazgatással. Mint a mesében a legkisebb királyfi, egy tehetséges ifjú- a később Dzsingisz kán- egyesítette a törzseket, utódai pedig folytatták a hódító munkáját, melynek csúcspontjaként 1240-ben elfoglalták Kijevet.

Egy másik hibás közvélekedés pedig az, hogy Magyarországot váratlanul érte volna a mongol támadás- jelentette ki a történész. A domonkos szerzetesek ugyanis kutattak az ősmagyarok után Ázsiában, és egy közülük- a filmből is jól ismert Julianus barát- valóban talált magyarokat, ha nem is a Kaukázusban, de a Volga folyónál, akiktől megtudta, hogy ők már harcoltak tatárokkal. A második útja során ugyan már nem jutott el a volgai magyarokig, de birtokába jutott egy IV. Bélának címzett, és a szerzetes által továbbított levél, melyben a tatárok kérik a királyt, hogy adja vissza szökött rabszolgáikat, vagyis a kunokat. A magyar királyi udvarnak tehát voltak arra vonatkozó információi, hogy veszély közeleg.

Hadviselési fölény

1240. december 6-án a mongolok elfoglalták Kijevet, vagyis az sem igaz, hogy a középkorban nem volt szokás télen hadakozni. Megálltak viszont, aminek az az oka, hogy IV. Béla próbált előkészületeket tenni: a Vereckei-hágót járhatatlanná tette, sőt, még a nádorát is odaküldte, hogy őrizze az átjárót. (Az ellenállás esélyének növelésére való szándékra utal az is, hogy Váradon újonnan épült falakat ostromoltak a mongolok). 1241 kora tavaszán Óbudán arról vitáztak, hogy mi lenne a célravezetőbb eljárás: ha visszavonulnának a várakba, vagy mindent eldöntő csatát vívnának a mongolokkal? Utóbbi álláspont bizonyult nyerőnek, és királyi tábort vert tanyát Pesten. Márciusban aztán jött a hír, hogy a nádor seregét elsöpörték, és özönlenek be a tatárok. Néhány napon belül az előőrsök is feltűntek, de IV. Béla megtiltotta a kitörést, illetve hibát követett el azzal, hogy a kun fejedelmet családostól kiirtotta, mert így a kunok elmentek, s jelentős harcosokat vesztett. Közben a tatárok egyszer csak eltűntek, s a haditanács úgy döntött, utánuk kell menni. Muhinál, a Sajó hídjánál néztek napokig farkasszemet egymással, végül április 11-ről 12-re virradó éjszaka megtörtént az összecsapás, mely a mongolok győzelmével ért véget, akik aztán végigsöpörtek az országon, egészen Dalmáciáig, majd váratlanul elvonultak. A muhi csatával kapcsolatban Zsoldos Attila arra hívta fel a figyelmet: a mongolok olyan taktikát alkalmaztak (kétfelől támadtak), ami nem volt szokásos Európában, ahol a felek mindig egymással szemtől szembe felsorakozva mérkőztek meg.

Közhelyek

A történész ezután néhány közhelyet boncolgatott. Beszélt arról, hogy Rogériusz kanonok és Spalatói Tamás érsek, történetíró is beszámolt arról, hogy a magyarok közül nem mindenki vette komolyan a mongolok támadását. IV. Béláról azt mondta Zsoldos Attila: valóban nem volt jó katona, „kivételesen nagy antitalentumnak bizonyult ebből a szempontból”, viszont tehetséges volt a helyreállítási munkák irányításában. Azzal kapcsolatban, hogy a lehető legrosszabb időpontban jöttek a tatárok, azon meggyőződésének adott hangot: a nagybirtokos magánhadseregek ugyan még nem fejlődtek ki, de a várispánságok rendszere még nem omlott össze. Arra is kitért: a könnyűlovasság-megoldás se lett volna jó, hiszen a mongolok más népeknél simán felmorzsolták ezt. Hozzáfűzte: a lovagok pedig akkor jelenthettek volna esélyt, ha a mongolok egyenletes sorba állnak, és megvárják, hogy a nyakukba zúduljanak. A szekértáborozás pedig teljesen bevett módszer volt.

A muhi csatának aztán szerteágazó következményei voltak. Ezek közül a két legjelentősebb a pusztulás és annak mértéke, valamint az, hogy IV. Béla várépítési programba kezdett, és kialakult a Kárpát-medence tájképének mai jellegzetes formája.

Rejtély még mindig

Zsoldos Attila hangsúlyozta: máig rejtély, hogy a muhi csata, illetve az ország végigdulása után miért vonultak el hirtelen a mongolok? Egyes vélemények szerint azért, mert a nagy kán meghalt, és Batu kán ott akart lenni a választásnál. Mások szerint a mongolok nagy veszteségeket szenvedtek el. Olyanok is vannak, akik úgy gondolják: a Kárpát-medence nem volt elég tágas ahhoz, hogy a mongolok lovait eltartsa. Kínai források pedig azt állítják: valójában a mongoloknak ez a kunok elleni hadjárata volt, és Magyarország csak véletlenül keveredett bele azért, mert IV. Béla beletelepített kunokat.

Ciucur Losonczi Antonius