ERDON Helyi hírek

2016.01.07. 11:41

Határ: ismét nagy dugók

Képtelenek megoldani a hatóságok a különböző, egymásra torlódó okok miatt szintén egymásra torlódó utasok, járművek, utazóhullámok ügyét: újra, rövid idő alatt immár negyedszer nehéz az átkelés térségünkben is.

Képtelenek megoldani a hatóságok a különböző, egymásra torlódó okok miatt szintén egymásra torlódó utasok, járművek, utazóhullámok ügyét: újra, rövid idő alatt immár negyedszer nehéz az átkelés térségünkben is.

 

Megint vannak olyan időszakok a borsi határátkelőnél is – ami az ország legnagyobb nyugati átkelője, úgymond Románia nyugati kapuja –, amikor órákat kell várakozni a ki-, vagy belépésre. A szerkesztőségünknek panaszkodó utazók szerint ezúttal főleg a Romániából való kilépéskor „dugul be” időnként a forgalom, szerdán például volt olyan idősáv, amikor bő másfél órát kellett várakozni. Ugyanakkor továbbra sem működnek megfelelően a jelzőrendszerek sem, egyik érintett országban sem. Ugyanis a police.hu a tények dacára azt jelezte, hogy csak Röszkénél, és egy másik, kisebb átkelőnél van számottevő várakozás, a román rendszer pedig – ami a politiadefrontiera.ro/traficonline webhelyen érhető el – időnként pontos információkat jelez, máskor nem. Mint jeleztük, először tavaly év végén nőtt meg hosszabb időre a várakozás a határátkelőknél, akkor amiatt, hogy a román hatóságok terrorveszélyre hivatkozva alapos ellenőrzéseket vezettek be. Ez azóta is érvényben van, erre jött még az ünnepekre hazaérkezők szokott rohama, majd az új év elején a kimenő forgalom erősödése. A román határrendészet nagyváradi területi igazgatóságának szóvivője, Bondar Laura Beatrice tegnap az Erdély Online kérdésére azt mondta: tudomásuk szerint a netes jelzőrendszer pontos, „amikor 10 percet jelez, és beszélgetésünk pillanatában épp annyit jelez, akkor annyi a várakozási idő, tehát nincs gond”. Hozzátette: az időnkénti torlódásokat teljesen megszüntetni nem tudják, a terrorveszély miatt bevezetett alaposabb ellenőrzések pedig „még érvényben vannak, további intézkedésig, tehát, hogy meddig, azt én sem tudom”.

Szeghalmi Örs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!