A tévé képernyőjén át a múlt

Szilveszter estéjén a Magyar Televízió múlt század hatvanas-hetvenes éveiben sugárzott műsorainak segítségével repítette vissza az időben a közönséget a nagyváradi Szigligeti Színház. A Boldogság Expresszben szinte az egész társulat munkatársai szerepet kaptak.

A nagyváradi színházban Szilveszter estéjén bemutatott Boldogság Expressz arra az ötletre épül fel, hogy néhány néző egy sorsoláson időutazást nyer a múltba. A közönség soraiban helyet foglaló színészek összegyűltek a színpadon és a múltba utazás elején el énekelték a Most kéne abbahagyni című Kovács Kati számot, ami abban a pillanatban remek felvezető, hangulatébresztő dalként hatott. A múltba vivő időutazó gép valójában nem volt más, mint a televízió, egészen pontosan a Magyar Televíziónak (MTV) a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben sugárzott műsorai, ami nem is lehet meglepő, lévén, hogy az előadás művészeti tanácsadója Nemlaha György, az MTV egykori szerkesztője volt, és ahol ott van ő, ott biztosan az MTV is felbukkan. A múltat a Híradó, a Telesport réges régi szignáljával, zenéjével, az egykori közkedvelt sorozatok, például a Tenkes kapitánya, vagy a Mézga család főcímzenéjével, és e sorozatok alakjainak megjelenítésével idézték meg, de olyan televíziós produkciók is elénk tárultak – hogy folytassuk ezt a korántsem teljes felsorolást –, mint a Tévétorna, a Ki mit tud? vagy a Táncdalfesztiválok. Florina Bellinda Vasilatos díszlettervezőt is az egyik táncdalfesztivál díszlete ihlette az előadás színpadképének kialakításában. A dalok közötti szösszenetek az egykori tévéműsorokban már látott jelenetek újragondolásai voltak, de régi tévés reklámokat is megidéztek a színészek. Mivel Nagyváradon az említett korszakban mindenki (a románok is) a Magyar Televízió műsorait nézték, így nagyrészt követhető és érthető volt ez az utalásoktól hemzsegő tévés múltidézés. A Boldogság Expresszben szinte az egész társulat szerepet kapott, a nagy kavalkádban számtalan figura jelenik meg, a néző meg csak a fejét kapkodja, és próbálja kitalálni, hogy vajon melyik tévéműsorból származó alakot is látta éppen. Ráadásul a régmúlt műsorok alakjai között felbukkannak az időutazás résztvevői is, akik egy-egy figurában egykori önmagukat ismerik fel.

Sok kicsi nem sokra megy

Az ígéretesen ötletes alapkoncepció és a fent leírtak alapján minden harmincöt-negyven évesnél idősebb ember azt gondolhatná, hogy egy kihagyhatatlan, fergeteges előadás volt a Bologság Expressz, és bár játékkedvből, szórakoztatásból és nosztalgiaébresztésből nem volt hiány, amiért dicséret illeti a teljes társulatot, a Harsányi Sulyom László rendezte előadás sajnos nem váltotta be az alapkoncepcióban és a társulatban meglévő potenciált. Érződött, hogy az év utolsó napján elvárt lendületes, vidám, laza hangulatot nagyon meg kívánta teremteni a színpadon a társulat, és e nagy akarásban a lehető legtöbb utalást, ötletet, dalt beleszuszakolták ebbe a két felvonásos, három órás előadásba. A kevesebb néha több elvének figyelmen kívül hagyása nem is lenne gond, ha az előadás maga jól felépített, a zene kifogástalan, a poénállomány friss lenne, és ha valóban olajozottan pörgött volna minden. Csakhogy a Szilveszter esti Boldogság Expressz egy hazai személyvonatra emlékeztetett inkább, amelyik minden porfészekben megáll, és azt a képzetet kelti az utasban, hogy sose ér célba. Mivel rengeteg rövid jelenetből áll össze a produkció, amelyekhez be kellett öltözni, rá kellett készülni, ezért az ezek közötti időtöredékeket valamivel ki kellett tölteni. Ezt a problémát egyrészt egy konferanszié színpadra állításával oldották meg – ezt a feladatot egyébként ügyesen ellátta a fiatal Jerovszky Timea –, voltak viszont rossz megoldások is, például a bontott csirkés poén állandó variálgatása az est vége felé már kifejezetten idegbomlasztó volt, de például az sem volt csúcsjelenet, amikor Kardos M. Róbert énekelni tanította a közönséget. Ezek a holtidőket kitöltő ötlettelen jelenetecskék folyamatosan akasztották a boldogságexpressz tovahaladását.

Széttöredezettség

Az apró jelenetekkel, gegekkel, áthallásos utalásokkal túlpörgetett, olykor szedett-vedettnek, szétesőnek ható előadás összes gyengesége fölött napirendre lehetett volna térni, ha a zenei produkció kifogástalan lett volna. De nem volt az. Már az a tény, hogy színészeink a magyar könnyűzenei élet egykori nagyságainak a dallamait kellett elénekeljék, olyan viszonyítási alap volt, ami nem a színpadon lévők javára billentette a mérleget, emellett meglepően erőtlen is volt a hangjuk, ráadásul olykor még a mikrofon is cserben hagyta őket. Több dalban azt tapasztaltam, hogy akár a féltucatnyi énekes által énekelt szólamokat is elnyomta az egyébként egyáltalán nem hangos zenekar hangereje. Mindazonáltal voltak jó zenei momentumok is: eleve a Székely István irányította együttes élő zenélése élmény volt, ami lényegében megmentette az előadást, ugyanakkor (a már említett Kovács Kati sláger mellett) a Tasnádi-Sáhy Noémi énekelte Mama, a Szabó Eduárd előadásában erőteljesen felcsendülő Ki ölte meg Kennedyt?, a Kocsis Gyula által elővezetett Petróleum lámpa és Kiss Csaba által énekelt egyik dal szólalt meg átlagon felüli minőségben. Nem a vidám, hanem a megszeppentően felemelő momentumok közé tartozott Csiky Ibolya egy fiatalkori énekszámának levetítése, amelyet a színésznő a jelenben, a színpadon ülve folytatott. Persze azok, akik csak szórakozni, nosztalgiázni akartak, és sem kedvük, sem kötelességük nem volt kritikusan szemlélni a látottakat-hallottakat, minden bizonnyal kellemes élményként fogadták az olyan közkedvelt dalokat, mint például a Nem vagyok én apáca, a Csavard fel a szőnyeget, a Gedeon bácsi, a Miszter Alkohol, a Nem csak a húsz éveseké a világ stb., stb.

Jókívánság

Az előadás végén, a színészeknek járó taps és a pezsgőspoharak kiosztása után az előadás egyik szereplője, Dobos Imre köszöntötte a színház nevében a közönséget, többek között elmondva, hogy a színház a közönségért van, majd pedig így fogalmazott: „ez a teltház a legszebb elégtétel nekünk. Boldog új esztendőt, és sikeres, gazdagabb jövőt kívánunk, hogy mindannyiunknak legyen ereje, jó kedve a mindennapokhoz: önöknek örömmel és várakozással teli színházi estéket, magunknak pedig mindehhez jó előadásokat és remek szerepeket kívánunk!” Ezt követően a Himnusz eléneklésével és koccintással búcsúztatták a jelenlevők a 2015-ös esztendőt.

Pap István