A magyarok kalandozásairól

Pénteken délután új évaddal folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által életre hívott Szacsvay Akadémia történelmi modulja. Az idén a magyar történelem nagy csatáiról lesz szó.

Az Ady Endre Középiskola dísztermében összegyűlt érdeklődőket köszöntő Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet: 2016-ban pénteken és havonta egyszer lesznek előadások, összesen tíz a két hónapos nyári szünet miatt. Valószínűleg februárban, illetve legkésőbb márciusban megjelenik a tavalyi előadókkal készített interjúkötet, és ennek bemutatójakor vehetik majd át a rendszeres hallgatók az okleveleiket.

Az idei téma a magyar történelem nagy csatái, ezért az első meghívott, Veszprémy László, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatója a honfoglaló magyarok kalandozó hadjáratairól értekezett, illetve ezek későbbi megítéléséről. Arra hívta fel a figyelmet: büszkék vagyunk ezekre, azonban arra is gondolnunk kell, hogy a nagyvilág miként gondolkodik róluk. Először 1879-ben Ipolyi Arnold, a modern kori magyar hadtörténet atyja szembesítette hallgatóságát azzal, hogy Európában rabló pusztításokként emlegetik ezeket. Ugyanakkor azt is felvetette, hogy valójában nem ismerik ezek lefolyását, ezért kutatásra van szükség, valamint azért is kell nagyobb hangsúlyt fektetni a személyes utánajárásra, illetve a hadszíntér-kutatásra, hiszen ezek a csaták is a kultúrtörténetünk részét képezik.

Ezek megítélése egyébként a történelem folyamán sokat változott. Anonymus például büszkén és elismerően szólt róluk, míg korának nyugat-európai krónikásai számunkra elszomorító képet festenek ezekről. Ennek egyik oka valószínűleg az, hogy közel egyidőben zajlottak a viking és az arab hódításokkal, és összemosták ezekkel, másfelől pedig sohasem találkoztak magyarokkal, ezért hittek a negatív toposzoknak, előítéleteknek. Még az 1700-as években is egy göttingeni professzor barbároknak, csürhe hordáknak nevezte a honfoglalás kori magyarokat. Német vonatkozásban egyébként az augsburgi csata még a 20. században sem vesztett aktualitásából, 1955-ben például az NSZK-ban bélyeggel emlékeztek meg a magyarok legyőzéséről.

Magyar területen

A magyar hagyományokban élénken él a jászberényi Lehel kürtje. A kalandozás, mint játékos, eufemisztikus megnevezés a 19. század közepén született meg, és a 20. századig egyfajta romantikus lelkesedés jellemzte a témafelvetést. Több mint 100 éve jelent meg az első komolyabb történetírás, mely mértéktartónak mondható. Trianon után természetesen igény volt a nemzet részéről a magyar virtust dicsőítő műveknek, 1945 után pedig fordult a helyzet, és a marxista történetírásban nem sok dicsérő szó esik a kalandozó magyarokról. 1969-ből datálható az utolsó jelentősebb felfedezés, illetve az 50-60-as években próbálja kedvezőbb színben feltüntetni a kalandozások korát két emigrációban élő magyar történész. Az utóbbi időben a Magyar Tudományos Akadémia is kezdi felismerni azt, hogy nem burkolózhat elefántcsonttoronyba. Formabontó sorozatok jelennek meg, igyekeznek bemutatni a legújabb régészeti felfedezéseket, illetve nemrég két doktori disszertáció is napvilágot látott a témában.

Ciucur Losonczi Antonius