ERDON Helyi hírek

2015.11.23. 13:42

Emléktábla avatás Biharpüspökiben

Vasárnap délelőtt a biharpüspöki református templomban emléktáblát avattak az egyházközségben 1560 óta szolgáló lelkipásztorok emlékére.

Vasárnap délelőtt a biharpüspöki református templomban emléktáblát avattak az egyházközségben 1560 óta szolgáló lelkipásztorok emlékére.

Az ünnepi Istentiszteleten Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét Mikeás próféta könyvéből vett igerész alapján. Az igehirdető felidézte, hogy az idézett próféta idejében nagy fezsültség volt a népek között, ezért a választott nép úgy gondolta, az Isten magára hagyta az embereket. A püspök felhívta a figyelmet arra, hogy ma is aktuális alaphelyzet ez, hiszen a hitetlenek szerint nincs közel az Isten. Csűry István felhívta a figyelmet arra, hogy ezzel a vélekedéssel ellentétben az Úr nem hagyta és nem hagyja magára az embert, „Az Úr kész többet is adni, Isten tárháza mindig gazdagabb, és csak rajtunk múlik, hogy ebből mennyit tudunk elfogadni” – fogalmazott a püspök.

Csűry püspök hangsúlyozta: olyan világban élünk, ahol mindenkinek meg kéne legyen mindene, mégis nagyon sokan szenvednek. Pedig Isten jót akar nekünk, a kérdés az, hogy az ember készen áll-e arra, hogy ezt a jót minden erejével, minden gondolatával egész életével megcselekedje? Csak a szeretet törvényének a megcselekedésével valósulhat meg mindaz a jó, amit az ember magának kíván, ezért az embernek törekednie kell a szeretetre – mondta Csűry püspök, aki így fogalmazott: „Rajtunk múlik, hogyan tudjuk Istennek a szeretet felé irányító törvényét alkalmazni”.

Krisztus szolgái

Az igehirdetés után köszöntőt mondott Szekeres Sándor biharpüspöki parókus lelkipásztor, majd Csűry püspökkel együtt leleplezte a templomban elhelyezett emléktáblát, melyre a biharpüspki református gyülekezetben 1569 óta szolgáló lelkészek nevei és szolgálati éveik vannak felvésve. Összesen huszonhét név olvasható a márványtáblán, melyen két igei idézet is megtalálható, az egyik így szól: „Úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit, és Isten titkainak sáfárát”. (1Kor 4:1), a másik pedig így hangzik: „...az a beszéd, amelyet hallottatok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem”. (Ján 14:24) Az emléktábla avatás után áldást mondott Csűry püspök, valamint köszöntötte a gyülekezetet Szabó Ervin római-katolikus pap is. A továbbiakban elhangzott a püspöki református gyülekezet rövid története, az emlékünnepély rövid műsorral zárult.

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!