ERDON Helyi hírek

2015.06.04. 13:57

Ötletek, vállalkozások, megoldások

Hatalmas sátort állítottak fel csütörtökön a Nagyváradi Egyetem szociológiai tanszékének épülete mellett. Az érdeklődők vállalkozásokról, pályázásról tudhatnak meg egyet s mást. A rendezvény pénteken is tart.

Hatalmas sátort állítottak fel csütörtökön a Nagyváradi Egyetem szociológiai tanszékének épülete mellett. Az érdeklődők vállalkozásokról, pályázásról tudhatnak meg egyet s mást. A rendezvény pénteken is tart.

A Coworking Karaván című rendezvényt a Romániai Vállalkozásfejlesztési Egyesület szervezte egy határon átnyúló uniós projekten belül, s Nagyvárad után Debrecenben, Szegeden és Temesváron is zajlik majd hasonló program. A 450 négyzetméteres sátorban csütörtökön előadások hangzottak el és különféle témájú megbeszélések zajlottak. A résztvevők – legnagyobbrészt egyetemisták – főleg arról tudhattak meg részleteket, hogy miként lehet gyakorlatba ültetni egy vállalkozási ötletet. Az előadók nagyrészt maguk is vállalkozók, akik saját tapasztalataikat osztották meg. Ezenkívül pályázati lehetőségekről is szó esett – mint megtudtuk, a kezdő vállalkozók 25 ezer eurós uniós támogatást nyerhetnek.

Együtt dolgozni

Az egyik előadó Aczél Dóra volt, a nagyváradi Coworking Iroda vezetője, aki a coworkingról, erről a nálunk még csaknem ismeretlen munkastílusról szólt, kihangsúlyozva előnyeit. Mint arról lapunkban már olvashattak, az iroda annak a nemrég felújított műemlék épületnek a második emeletén működik, ahol a Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara új székhelye is van. A Romániai Vállalkozásfejlesztési Egyesület szintén egy uniós projekten belül hozta létre, s a lényeg, hogy gyakorlatilag bárki, akinek olyan környezetre van szüksége, ahol nyugodtan dolgozhat, elmehet oda. Programozók, fordítók, pályázati lebonyolítók fordulnak meg náluk, s mivel egyúttal regisztrálnak is, egy adatbázis is létesül, ezen belül az emberek segíséget kérhetnek egymástól, megoszthatják tapasztalataikat, tudtuk meg. Előfordul, hogy az ember megakad, ilyenkor segítségre van szüksége és minél több emberrel kerül kapcsolatba, annál biztosabb, hogy megtalálja a választ.

A Coworking Karavánt pedig egyféle vállalkzói inkubátorként találták ki, ahol az érdeklődők megtudhatják, hogyan is kezdhetnek neki terveik megvalósításának.

Beszélgetések

A sátorban két napon át zajló program rövid előadásokból áll, melyet követően az előadók leülnek egy asztalhoz és válaszolnak azoknak, akiknek további kérdéseik vannak, személyes beszélgetéseken keresztül osztják meg tapasztalataikat.

A leggyakrabban az fordul elő, mondta el Aczél Dóra, hogy valakinek van ötlete, de nincs pénze. Ebben az esetben segítség lehet az uniós pályázati lehetőség, másfelöl a rendezvényen befektetők is vannak, akik esetleg fantáziát látnak az ötletben. A talákozó tegnap tíz órakor kezdődött, s az előadások között egyebek mellett borkóstoló is volt, illetve szabad program, beszélgetés, ismerkedés. Pénteken is folytatódnak az előadások, délelőtt tíz órától szívesen látnak mindenkit, akit érdekel a téma. A részvétel ingyenes.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!