Van-e erdélyi magyar irodalom?

Van is, meg nincs is. De inkább van. Többek között erről esett szó a Bodor Ádám íróval megejtett közönségtalálkozón Nagyváradon. A szerző végre egyszerűen helyretette ezt a kérdést is – amely amúgy csak látszólag nehéz.

Bodor Ádám prózaíró, Kossuth-, József Attila-, Déry Tibor- és Krúdy Gyula-díjas erdélyi magyar író volt a KéPKEret sorozat következő, májusi estjének vendége. A PKE Magyar Nyelv és Irodalomtudományi tanszékének szervezésében zajló irodalmi, művészeti beszélgetéssorozat idényzáró alkalmának keretében az estek házigazdája, Boka László irodalomtörténész Bodor sikerkönyvei, kultikus regényei és elbeszélései kapcsán kérdezte a szerzőt, akinek műveit eddig mintegy 30 nyelvre fordították le. Az est a kortárs magyar irodalmi folyamatokat, a szépirodalom mai helyzetét és vitapozícióit, díjak körüli polémiákat is taglalta.

Egyszerű

Így például szóba került az is, van-e olyan, hogy erdélyi magyar irodalom. (Érdekes, hogy ez a kérdés újra és újra előjön néha – holott a legegyszerűbb logikával is látható talán, hogy ez nem is valós kérdés, álprobléma. Hiszen egyszerűen értelmezés dolga csupán, és mindkét jelentése egyszerre érvényes, harmadik pedig nem: ha ugyanis földrajzilag értjük, van, ha pedig úgy, hogy stílusát, lelkiségét, attidűdjeit tekintve létezik-e, akkor szintén inkább igen, mint nem, amennyiben pedig úgy, hogy teljesen különálló entitás-e, természtesen nem.) Nos, ennek a kérdésnek a megválaszolása Bodor Ádám számára sem volt nehéz. Mint rávilágított, sokan abból indulnak ki, hogy a nemzet egységes, ezért nincs külön erdélyi magyar irodalom. Csakhogy – jelezte – ezeken a tájakon más a nemzettudat, az identitásnak különféle árnyalatai léteznek, és nálunk is van ilyen. Tehát létezik specifikus erdélyi magyar irodalom, de nem külön a magyartól. Hozzátette: „elismerésekkor pedig épp az illetékes hatalom szokott különbséget tenni, külön erdélyi magyar szerzőknek tartva fenn egy kategóriát”.

Más téma kapcsán, de ide is illően elmondta: a kor mindenképp átszivárog az irodalmi szövegekbe is. Ennek ellenére idegesíti, amikor politikai jellegű deklarációkkal találkozik ilyenekben. Amúgy ő maga is idevalósi: innen indult, és 33 éve él Magyarországon. Ennek ellenére még vannak olyan pályatársai, akik úgy tudják, hogy most is itt él. Erdélyi magyar szerzőként, földrajzilag is, ugye...

Sok-sok más téma között szóba került aztán még a fordítások helyzete is. Bodor Ádám azt emelte ki, hogy magyarból verset fordítani nagyon nehéz, de prózát sem könnyű. Pedig az ő műveit egy elismert román fordító, Tabacu Marius ülteti át, ezzel együtt sok a nehézség. Maga Bodor is próbálkozott más műveket románul tolmácsolni. Mint elmesélte, egy időben nagyon nehéz anyagi körülmények között élt, és azzal próbáltak rajta segíteni, hogy fordításokat adtak neki. Megbirkózott ugyan velük, mégis egy darabig csinálta csak, mivel rájött, hogy – mint fogalmazott – egyszerűen képtelen rá, azaz magyar művek igazi román tolmácsolására.

Ki ő?

Bodor Ádám 1936. február 22-én, Kolozsvárott született református, felső-középosztálybeli családban. Erdély vallási és kulturális sokszínűsége, a magyar, a szász és a román kultúra szétválaszthatatlan keveredése, s egyszersmind a közeg kelet-európai letargikussága, szegénysége, kiszolgáltatottsága jelentett meghatározó élményt a későbbi író számára, műveiben részint ezt a kettősséget igyekszik megragadni. Kolozsvárott a kommunista hatalomátvétel után más jómódú családokhoz hasonlóan Bodorékra is a nélkülözés évtizedei vártak. 1952-ben magát Bodor Ádámot, a Református Kollégium diákját is letartóztatták államellenes szervezkedésért, közbenjárásra szabadult két év után. Egy évig gyári munkásként dolgozott, majd inkább óvatosságból és kényszerűségből, mintsem mély vallásosságtól indíttatva világi szak helyett a református teológiára iratkozott be – jelzi életrajzában a Digitális Irodalmi Akadémia. 1960-ban végzett, és a kolozsvári egyházkerületi levéltárban alkalmazták, jóformán éhbérért. 1964 és 1968 között egy másoló-fordító irodában dolgozott szülővárosában. Karcolatokat és novellákat 1965-től kezdett publikálni az Utunkban, 1969-ben megjelent első novelláskötete is A tanú címmel, ettől kezdve az első Forrás-nemzedék tagjaként tartják számon. Mivel a hetvenes évek végétől Erdélyben lehetőségei íróként egyre inkább beszűkülni látszottak, és életfeltételei nehezedtek, 1982-ben áttelepült Magyarországra. 1984-től a Magvető szerkesztője lett, és immár Magyarországon írta és jelentette meg egyre népszerűbb műveit.

Szeghalmi Örs