Generációk találkoztak a Szacsvay iskolában

Több mint hatvan éve érettségizettek találkoztak a Szacsvay iskola diákjaival kedden, a harmadik alkalommal megszervezett Generációk párbeszéde rendezvényen. Megosztották élményeiket.

Képesek-e felfogni a mai fiatalok, hogy milyen lehetett diáknak lenni a háború időszakában, milyen idők jártak akkoriban? Elítélendő-e vagy sem, hogy manapság kevesebbet olvasnak, ellenben „hozzá ragadtak” a mobiltelefonjukhoz a tizenévesek? Ilyen és ehhez hasonló témák merültek fel a Szacsvay Imre iskolában harmadik alkalommal megszervezett találkozón, mely a Festum Varadinum keretében zajlott.

„Nem érzik át”

Pásztor Gabriella iskolaigazgató elmondta: az idei rendezvény meghívottai tavaly tartották hatvan éves érettségi találkozójukat. Pap Benjámin református lelkész egészségi okok miatt nem jött el, úgyhogy a találkozó azoknak a szívhez szóló soroknak a felolvasásával kezdődött el, melyeket az egykori diák a tavalyi találkozóra írt, s melyben visszaemlékezett azokra az időkre, amikor a kicsiknek még nem illett tegezni a nagyobb diákokat.

Később sorban felszólaltak a meghívottak. Marián Antal, aki tizenöt évvel ezelőttig a sajtóban dolgozott, a generációk közötti különbségeket hangsúlyozta ki. „A mi generációnk másképp érzett; egy fél évszázad után már alluviális kőzeteknek számítunk, ha a fiatalok kérdezik, milyen volt akkoriban, elmondjuk, de ők nem érzik át…”. Mint mondta, a mostani fiatalok elveszettnek érzik azt az időt, amit nem a számítógép előtt töltenek – hogyan lehetne nekik elmagyarázni, milyen éreztek ők amikor megjelentek az első, kristálydetektoros rádiók. „A Gutenberg-galaxisnak vége…” - mondta Marián Antal.

Háborús évek

Vígh József azokra az időkre emlékezett vissza, amikor a Moszkva utcai mozinál a sor vége kiért az utcára, és a fekete-fehér filmek mindennél értékesebbek voltak. Szólt két „beteges” hobbijáról is: 56 éve rádióamatőr, ezenkívül könyveket gyűjt, „ami szintén betegség”.

Arany Béla visszaemlékezett a háborús iskolaévekre, kihangsúlyozva: azok az életkörülmények érési tényezőként hatottak rájuk, a nyomorúságok megedzették őket – így tizenhat évesen, amikor érettségiztek, már valóban érettek voltak. Ő azon a véleményen volt: el kell fogadni, hogy a mostani generáció, bár különbözik az akkoritól, nem rosszabb, csak más, és abban sincs semmi rossz, ha élünk a technika vívmányaival. Mint mondta, rengeteg szál köti a Szacsvay iskolához, hiszen nemcsak ő, hanem a gyermekei is ide jártak, sőt, nemrég az unokái is ugyanitt kezdték el az első osztályt. „Az, hogy mekkora hatása van a lelkünkre az iskolának, azt jelzi, hogy milyen eredménnyel oktatnak itt” - hangzott el.

Seres Gábor szerint azokat, akik átélték a háborút, még a tíz évvel fiatalabbak sem értik meg. Többek között a bentlakásos rendszerről szólt, arról, hogy a nagyobb diákok foglalkoztak a kicsikkel, az „abszolút összevont osztályról”, és a „száz évvel ezelőtti érintőképernyőről” - azaz a palatábláról.

Sikeres emberek

Huszár István alpolgármester, aki szintén az iskola diákja volt, egyebek mellett visszaemlékezett arra, hogy itt kapta az első jobb horgost, de szerencsére nem lett komoly baja. „Évről évre azt tapasztalom, hogy ez az iskola sikeres sikeres embereket szolgáltat, akik itt végeztek, azok vitték valamire” - mondta el, sok sikert kívánva a továbbiakhoz.

A rendezvény során olyan pedagógusok is bemutatkoztak, akik egykor a Szacsvay iskolába jártak és itt inspirálták őket arra, hogy maguk is az oktatást válasszák. Később Kecse Gabriella aligazgató mondta el: igaz, hogy a mai diákoknak nincs akkora lexikális tudásuk, mint a régebbi generációknak, de ha ezt elfogadjuk, szép eredményeket lehet velük elérni.

A továbbiakban a diákok kérdéseket tettek fel, s a válaszokból megtudhatták egyebek mellett, hogy régen Pista bácsi, a pedellus csengetett, de ha valami közbejött, akkor a felesége, akit a diákok Pista néninek hívtak.

Levél Brüsszelből

A rendezvény végén Pásztor Gabriella az iskola volt diákjának, Maier Norbertnek a Brüsszelből írt levelét olvasta fel. „Ha egy szinttel mélyebbre nézek és arra gondolok, hogy mi az, amit azokból az évekből sikerült megőrizni, három dolgot biztosan ki tudnék emelni. Az egyik, hogy érték volt a tudás. (…) A másik meghatározó élmény a magyarság élménye. (…) A harmadik dolog pedig a felhőtlen kamaszkor, mert most már látom, hogy a tanáraink jó néhányszor elvitték a balhét helyettünk. És hát az egyhetes székelyföldi osztálykirándulás 86-ban, az tényleg egy katartikus élmény volt” - hangzott el.

Neumann Andrea