ERDON Helyi hírek

2015.05.17. 08:59

Átérezni a belső dobogást...

Nagyvárad- Szombaton a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség immár ötödik alkalommal szervezte meg a Családok Egyházmegyei Találkozóját. Meghívott előadó Jakabos Barnabás jezsuita szerzetes volt.

Nagyvárad- Szombaton a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség immár ötödik alkalommal szervezte meg a Családok Egyházmegyei Találkozóját. Meghívott előadó Jakabos Barnabás jezsuita szerzetes volt.

A rendezvény kezdetén Exc. Böcskei László megyés püspök köszöntötte a családokat a püspöki palota dísztermében. Felidézte a múlt évi találkozó zárópillanatát, amikor a sok részvevő egy élő szívet formált a Székesegyház főbejárata előtt. Úgy fogalmazott: a megörökített képnek is betudhatóan átérezhették azt a belső dobogást, mely azt erősítette meg, hogy csak akkor tudunk igazán élőkké lenni a családunk körében és a közösségünkben, ha figyelünk egymásra, ha felismerjük és elfogadjuk az értékeinket, valamint alázatosan fel tudjuk ajánlani egymásnak, illetve elfogadjuk mindazt a jót, amit magunkban hordozunk. „A házasság nemcsak cél, hanem út egy még nagyobb cél felé, erő és energiaforrás”- idézte a zsinati atyák szavait a főpásztor, hozzátéve: reméli, az idei alkalom is fokozza a családokon belüli életörömöt, és ugyanakkor lelkesíti a résztvevőket a valódi értékek közös felfedezését és megismerését illetően, otthonaikban és a világban.

Isten szeretete

A rendezvény meghívottja Jakabos Barnabás marosvásárhelyi jezsuita szerzetes, aki a családon belüli egyetértés elsajátításáról és begyakorlásáról elmélkedett. Azt mondta: a keresztények közösségeiben, tehát a katolikus egyházban a házasság, illetve a család egy olyan szentségi együttlét, ami a Jóisten jelenlétét jelenti az emberek életében. Mint ilyen, az Úr ajándékozó jelenlétéről beszélhetünk a családokban, és ez egy olyan folyamat, mely egyszer csak megtestesül, megtörténik bizonyos akadályokon keresztül. Hangsúlyozta: soha sem szabad megfeledkezni arról, hogy az Isten szeretete teszi lehetővé a házasságot, egy sajátos kommunikáció révén, vagyis ő adja a szeretetét, és erre rezonálnak a házasulandó felek.

A csoportos foglalkozások, illetve az ebéd elfogyasztása után szentmisével ért véget az idei Családok Egyházmegyei Találkozója.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!