ERDON Helyi hírek

2015.04.19. 14:30

Átadták Kortárs Hangon díjait

A Kortárs Hangon nemzetközi irodalmi pályázat díjátadó ünnepségét április 16-án, csütörtökön délután tartották meg a Partiumi Keresztény Egyetemen.

A Kortárs Hangon nemzetközi irodalmi pályázat díjátadó ünnepségét április 16-án, csütörtökön délután tartották meg a Partiumi Keresztény Egyetemen.

A tizenegyedik alkalommal meghirdetett Kortárs Hangon nemzetközi irodalmi pályázat szervezésében az Eszterházy Károly Főiskola és a Miskolci Egyetem mellett idén a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) is részt vett, így a pályázat eredményhirdetését és a díjak átadását is Nagyváradon, a PKE-n tartották meg április 16-án délután. A díjátadó mellett egy három napos mesterkurzusra, a Kortárs Hangon Szakmai Műhelyre is sor került az oktatási intézményben. A díjátadó ünnepségen dr. Horváth Gizella rektorhelyettes köszöntötte a megjelenteket, örömét fejezve ki, hogy a két magyarországi egyetem mellett idén a PKE is be tudott kapcsolódni a pályázat megszervezésbe, ami a hallgatók sokszínű tehetségének kibontakozására ad lehetőséget. Dr. Liptai Kálmán az egri Eszterházy Károly Főiskola rektora egyebek mellett elmondta, hogy a pályázatot József Attila születésének 100. évfordulójára álmodta meg a csütörtöki eseményen is jelen levő Jónás Zoltán, aki a jelenlevőknek a pályázat létrejöttéről, további célokról beszélt. Mint elmondta, a 2005-ben létrehozott pályázat kezdetben regionális volt, de később kiterjedt a határon túli magyar egyetemekre is. Hozzátette, hogy a pályázatra beérkező és díjazott munkákból minden évben egy antológiát hoznak létre, a beválogatott szövegek mellett a képzőművészeti tanszék hallgatói által készült munkák is bekerülnek. Végezetül elmondta, hogy a PKE társszervezését megtartva a munkát tovább folytatják, a cél pedig a véleményformáló jövő nemzedék támogatása lesz továbbra is. Jónás Zoltán az eredmények kihirdetése előtt Serfőző Simon magyar költő, író, a zsűri elnökének üzenetét olvasta fel.

Díjazottak

Maczelka Csaba, a PKE oktatója és az irodalmi pályázat zsűrijének tagjaként elmondta, hogy a Kortárs Hangon ez évi meghirdetésére 11 egyetem és négy kihelyezett karának 74 hallgatója küldte el pályaműveit. A pályázatokat fölkért irodalmi szakemberekből álló nyolc fős zsűri bírálta el. A kötetbe beválogatott 42 alkotó közül 7 egyetem 14 hallgatóját javasolta a zsűri díjazásra. A tizennégy díjazott közül az első díjat megosztva Ozsváth Zsuzsanna, a PKE hallgatója és André Ferenc, a kolozsvári Babeş – Bolyai Tudományegyetem hallgatója kapta. A PKE hallgatói közül továbbá harmadik díjas lett Szilágyi Szilvia. Az ünnepi díjátadást követően a hétvégén szervezték meg Turczi István Prima Primissima-díjas, József Attila díjas, Magyar Köztársaság Babérkoszorú-díjjal elismert író-költő-szerkesztő, egyetemi oktató mesterkurzusát, a három napos Kortárs Hangon Szakmai Műhelyt.

P. Nagy Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!