ERDON Helyi hírek

2015.03.18. 13:57

A tanulás folyamata volt a téma

Nagyvárad- Kedd délután a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum kápolnájában folytatódott a Szülők iskolája elnevezésű rendezvénysorozat. Ezúttal a tanulás folyamata volt a központi téma.

Nagyvárad- Kedd délután a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum kápolnájában folytatódott a Szülők iskolája elnevezésű rendezvénysorozat. Ezúttal a tanulás folyamata volt a központi téma.

A megjelent szülőket Benedek Ramóna szervező köszöntötte, majd Gazdag Orsolya iskolapszichológus tartott vetített képes előadást. Többek közt arra hívta fel a figyelmet: a tanulás a környezetünkhöz való rugalmas alkalmazkodás feltétele, melynek során sajátítjuk el azokat az ismereteket és teszünk szert olyan tapasztalatokra, melyek viselkedésünkben viszonylag állandó változást idéznek elő. A tanulás alatt ugyanakkor a mindennapi életben elsősorban az ismeretek elsajátítását, és a tudás megszerzését értjük. A tanulást végző egyén szándékát tekintve megkülönböztetünk szándékos és nem szándékos tanulást, annak alapján pedig, hogy milyen viselkedésben idéz elő változást, beszélhetünk mozgás-, észlelési- és verbális tanulásról. Az iskolai tanulás a nevelési szándékok szerint van irányítva, és a célja nem csupán az emlékezetbe vésés, hanem az összes megismerő funkció fejlesztése úgy, hogy nem csak megismerést, hanem cselekvést is feltételez az egész személyiség fejlesztése révén. Kisiskolás korban a hangsúly a szándékos tanulásra helyeződik, és megjelennek az emlékezeti stratégiák, mint az ismételgetés, és az emlékezeti szervezés. Megfigyelhető a mechanikus bevésésre való hajlam, azonban 9 éves korig a gyermekek nem tudják önállóan elemezni a tananyag lényeges részeit.

Arról is szó esett még: fontos felkészíteni a tanulókat az elemi tanulási technikák készségszintű alkalmazására (írás, olvasás, ismétlés, áttekintés, beszélgetés a társakkal a tanult információkról), és kialakítani egy hatékony tanulási szokásrendszert otthon és az iskolában. Emellett fel kell készíteni a gyerekeket az önálló feladatvégzésre az aktivitásukra építő módszerek alkalmazásával.

Tanulási technikák

Kilenc éves kor után aztán megnő az emlékezet terjedelme, ennek és a gondolkodás fejlődésének következtében pedig az értelmes tanulás kerül előtérbe. A tanulásban az egyenetlenség figyelhető meg, a serdülő a számára érdekes anyagot tanulja, az érdektelent elhanyagolja. Középiskolás korra kifejlődik az önirányított tanulás képessége, az érintettek alkalmazni tudják a korábban megtanult tanulási technikákat. A hangsúly az értelmes tanulás fejlesztésére helyeződik, és összetett tanulási technikák jelennek meg, hogy aztán a líceumi évek végére hatékony tanulási stratégiák alakuljanak ki.

A szakember ezután ismertette az elemi tanulási technikákat, hatékony tanulási tippeket adott, és a tanulási zavarok legismertebb kategóriáit és ezek tüneteit is felvázolta, úgymint a diszlexia, a diszgráfia, a diszkalkulia és a hiperaktivitás.

Ha meggyőződésből fakad

Tari M. Böbe apácanővér olyan kérdésekre kereste a válaszokat, és próbált tanácsokat adni mint például: miért nem tanul Isten gyermeke? Miért nem valósítja meg azt, amire kéri mennyei Atyja, a tanító Isten? Gyermekeink miért nem gyakorolják a hitüket? Miért nem cselekszünk mi mindannyian Isten akarata szerint? Hangsúlyozta: nagyon fontos a szülők és a nevelők példája, hozzáállása. Lényeges, a szülők a kicsi gyermekeiket magukkal vigyék a templomba, hogy úgymond szokja a környezetet, a hit ugyanis csak akkor válik cselekedetté, ha meggyőződésből fakad.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!