Látogatóban a nyomortelepen

Nagyvárad- Szerda délután a Caritas Catolica a Don Orione Líceum görög katolikus közösségével közösen segélycsomagokat szállított a biharpüspöki szeméttelep szomszédságában levő nyomortelepre.

Szerda délután a római katolikus püspökség és a Caritas Catolica a Don Orione Líceum görög katolikus közösségével közösen élelmiszert és egyéb segélycsomagokat szállított a biharpüspöki szeméttelep szomszédságában elhelyezkedő nyomortelepre. Az eseményen jelen voltak: Exc. Böcskei László megyés püspök, Rajna József atya, a Caritas igazgatója, Jitaru- Szél Antal biharpüspöki plébános, Mihai Fechetă görög katolikus pap, valamint a Caritas Catolica által működtetett bentlakás diákjai, és a Caritas képzésein résztvevő szociális munkások képviselői.

A karitatív küldöttség a Caritas Kanonok sori székhelyéről indult, szokás szerint a Mihai Fechetă által vezetett busszal. Az 1673 lej értékű, tizenöt család számára elengedő élelmiszercsomagok (olaj, cukor, rizs, száraztészta, margarin, sajt, szalámi, kenőmájas) a Passau-i Caritas Verbandnak köszönhetőek, a ruhaféleségek pedig görög katolikus diákok adományai voltak.

Mindenütt szemét

Ahogyan közeledünk a nyomortelepre, a buszból már látjuk, ahogy az egyik hajléktalan a „pusztában” szalad a társai felé, elújságolni az érkezésünket. Amúgy jelenlétünk nem hat a meglepetés erejével, hiszen visszatérő vendégek vagyunk. Az egyik hontalan, a telep önjelölt celebje és szóvivője egy holland képes újságot mutogat nekünk, melyben szerepelnek. Lakonikusan azt állítja: a kukában találta a lapot. Számomra azért nem teljesen világos az az összefüggés, hogy egy éppen róluk szóló külföldi tudósítás miként került pont egy biharpüspöki szemeteskukába, de nincs időm sokat filozofálgatnom ezen, mert közben megjelenik egy fruska, karjában egy babával. Elárulja, hogy 16 éves, és az övé a pokrócba csavart gyermek. Akárcsak a többiek, laza, ő maga felsőrészként csupán egy rövid ujjú pólót hord, egy másik nő pedig feltűrt nadrággal, csupasz lábszárral papucsban járkál. Elvégre tavaszias az idő, körülbelül 7-8 Celsius fok lehet... Amúgy a formalitásokra se sokat adnak errefelé, tegező viszonyú a megszólítás függetlenül attól, hogy a kiszemelt beszélgetőpartner püspök, Caritas-igazgató vagy éppen szociális munkás. A gyermekek örvendenek a főpásztor által hozott szaloncukornak, és a telepen élő többi család is büszkén mutogatja az otthonát. Az egyik viskóban egy kályhában tűz ég, odébb egy asszony fát hasogat (úgy tűnik, errefelé szélsőséges formát ölt a férfi-női egyenjogúság), barátságos kutyák és macskák téblábolnak mindenütt, ruhák száradnak egy kötélen, és egy „feldíszített” fenyőt is látni. Szinte idilli lenne az összkép, ha nem lenne mindenütt szemét, árulkodó nyomorúság, és a vendéglátók nem panaszkodnának amiatt, hogy nincs hol dolgozniuk. Szinte mindenkinek van valami sérelme, csak úgy záporoznak a panaszok.

Igyekszünk úgy szétosztani a csomagokat, hogy mindenkinek jusson. Látszólag elégedettek a nincstelenek, az úton visszafelé bizonyítékképpen felcsendül a Lakodalom van a mi utcánkban című nóta... A ruhaféleségek, játékok utoljára maradnak, távozásunkkor úgy integetnek nekünk vendéglátóink, mintha valami közeli rokonuktól búcsúznának. Vidámak, hiszen újból érezhették, hogy valaki törődik velük.

Ciucur Losonczi Antonius