ERDON Helyi hírek

2015.01.11. 13:51

Kegyelettel az igazság nyomában

Méltóságteljes, csendes megemlékezést szerveztek péntek délutánra a tavaly decemberben a Petőfi park mellett történt közúti balesetben elhunyt Kiss Boglárka szerettei és barátai.

Méltóságteljes, csendes megemlékezést szerveztek péntek délutánra a tavaly decemberben a Petőfi park mellett történt közúti balesetben elhunyt Kiss Boglárka szerettei és barátai.

Több mint száz személy gyűlt össze pénteken délután a Kanonok sor és az Eötvös (Muzeului) utca kereszteződéséhez, oda, ahol 2014. december 12-én a végzetes közúti baleset történt. A megemlékezők gyertyákat gyújtottak, majd előkerült egy fehérre festett kerékpár is, amelyet az ott lévő oszlophoz támasztottak, és egy koszorút helyeztek rá. Ezt követően többen csillagszórókat gyújtottak Bogi emlékére. A családdal szolidaritást vállalók között voltak kicsi gyerekek és időskorúak is, és a helyszínen megjelent újságírók is gyújtottak egy-egy gyertyát Bogi emlékére. A mintegy egy órás esemény csendben, méltóságteljesen zajlott le. A rendőrség is szemmel követte a megemlékezést, de semmiféle ok nem adódott, amiért bármiféle módon közbe kellett volna avatkozniuk. A hozzátartozók továbbra is várják a szemtanúkat, ugyanis nem hiszik el azt a verziót, amit a Boglárkát elütő harminchat éves szalárdi férfi adott elő a rendőrségnek. A december 12-én történt balesetet okozó férfi és a vele egy autóban utazók ugyanis egyhangúlag azt állították, hogy a Kanonok sor felől az Eötvös (Muzeului) utcára lekanyarodó biciklis nem volt elég körültekintő, és gyakorlatilag a kocsi elé vágott, amelyik már nem tudta elkerülni az ütközést. „Annak a férfinek volt három utasa, akik a barátai vagy az alkalmazottai voltak, és ők voltak a tanúk. Ők azt mondták, hogy a férfi dudált és lelassított, de ha a lány valóban eléjük vágott volna, akkor a baleset a zebrához sokkal közelebb történt volna, de az ütközés sokkal távolabb történt, és az autó legalább negyven méterre a zebrától állt meg.” - mondta a helyszínen az újságíróknak Bogi barátjának az apja, aki elmondta azt is, hogy a család szerint az autós túl gyorsan hajtott, és ez lehetett a baleset valódi oka. Bogi barátjának az édesapja (aki kérte, hogy neve ne jelenjen meg a sajtóban) hozzátette, hogy Bogi nagyon gyakorlott kerékpáros volt. „Két évvel ezelőtt elment Bulgáriába biciklivel, több ezer kilométert letekert már, nem mondhatni, hogy egyszerű hobbibringás volt. Végigbiciklizte egész Romániát kamionok, nehéz útviszonyok között, és nem történt semmi baja” - mondta, hozzátéve, hogy ezzel szemben az autó sofőrjének már korábban is meggyűlt a baja a rendőrséggel, mert tíz évvel ezelőtt elkapták, hogy jogosítvány nélkül vezetett. A család reményeket fűzött ahhoz is, hogy a baleset a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) megyei székhelyének közvetlen közelében történt, mert az épületet pásztázó kamerák felvehették a balesetet. Csakhogy a SRI azt a tájékoztatást adta, hogy az épület körül lévő öt kamera közül csak egy pásztázza a Petőfi park és a múzeumkert kereszteződését, de az a mozgó kamera a baleset pillanatában éppen másfelé volt fordulva. A család nem adja fel a reményt, hogy megtudja a teljes igazságot az ügyben, ezért továbbra is várják az esetleges tanúk jelentkezését a 0745-616.959 telefonszámon, illetve az oraslaci@gmail.com emilcímen.

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!