A bosszú és a szenvedély tragédiája

Szombaton este mutatta be a Nagyvárad Táncegyüttes az Euripidész Elektra című tragédiájából született mozgásszínházi előadását. A darabot az új stúdióteremben láthatta a közönség.

Kétszeres premierben volt része a nagyváradi közönségnek szombaton este. Ekkor mutatta be ugyanis a Nagyvárad Táncegyüttes az Euripidész Elektra című tragédiájából született mozgásszínházi előadását Györfi Csaba rendezésében, melyet a Moszkva utca 8. szám alatti ingatlanban kialakított, a Szigligeti Színház új stúdiótermében vitték színre. A színtér ezúttal nem egy pódium volt, hanem egy hatalmas teknőre, vagy egy kisebb medencére emlékeztetett inkább, melynek peremén foglalt helyet a közönség, lent pedig, a mélyben játszódott Elektra jól ismert tragédiája. A színpadtér keltette mélységérzés nem volt véletlen, hiszen az emberi lélek mélyében megbújó ösztönök, végzetes érzelmek és szenvedélyek felszínre törését mutatta be az előadás a mozgás, a tánc, a gesztusok és a zene nyelvén. A Nagyvárad Táncegyüttes és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem együttműködésének keretében elkészült produkcióban Tímár Tímea játszotta, táncolta a címszerepet, míg testvérét, Oresztészt Rácz Lajos Levente testesítette meg. A két testvér bosszúra éhes, hiszen anyjuk Klütaimnésztra (Szabó Enikő Ágnes), szeretőjével, Aigiszthoszszal (Brugós Sándor Csaba) meggyilkolják a két testvér apját, Agamemnont (Szőnyi József). Az előadás ennek a gyilkosságnak, és a kíméletlen bosszúnak a történetét mutatja be számos szuggesztív erejű táncjelenet segítségével. A modern színpadkép és jelmez Márton Erika munkáját dicséri, és a meglehetősen szűkre szabott térbe Györfi Csaba koreográfus, rendező álmodott bele egy nagy hatású előadást, mely épített arra, hogy a közönség feltehetőleg jól ismeri Elektra történetét. A darabban felhasznált kortárs zenei alap csak erősítette az előadás szuggesztív erejét.

Új utakon

A Nagyvárad Táncegyüttes ezzel az előadásával is jelezte azt, hogy már rég elrugaszkodott a pusztán népzenei- és néptáncos előadásoktól, és repertoárját következetesen bővíti a modern táncművészet és mozgásszínház irányába. Ez rendkívüli erőfeszítést és munkát követel a jobbára a néptánckultúrában gyökerező, abból táplálkozó táncosok számára, de a szombat esti előadás igazolta, hogy a táncosok eltökéltek abban, hogy minél magasabb színvonalú mozgásszínházi produkciókat hozzanak létre. Ahogy a táncosok erőfeszítése eredménnyel járt, remélhetőleg a váradi közönség is egyre nagyobb érdeklődéssel fordul ehhez a mai, modern műfajhoz.

Pap István