Erkölcsi dilemma

Kolozsváron az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválján bemutatták Henrik Ibsen A nép ellensége című darabját, a Schaubühne am Lehniner Platz társulat előadásában. Rendező: Thomas Ostermeier.

Henrik Johan Ibsen 1882-ben írta A nép ellensége című darabját, egy újságban megjelent cikk alapján ihletődött. Oly szerencsésen, hogy az Ibsen által felkarolt téma a ma színházi nézőjének is tud újat mondani. Holott a cselekménye egy norvég kisvárosban játszódik le. Ellenben a mondanivalója, gondolatvitele és a cselekmény bonyolítása, a jelekből ítélve, a ma emberének is nyújt követendő példát.

A darab főszereplőjét, dr. Stockmann-t magáról mintázta. A történet látszólag egyszerű. Valóságban, a maga bonyolultságában, komoly társadalmi, gazdasági, erkölcsi problémát vet fel. Egy fürdővárosban tudományos mérések alapján kiderül, hogy a gyógyforrásoknak a vize szennyezett. Lévén fürdőváros, ennek komoly gazdasági, társadalmi következményei lesznek, ami a látogatók számának csökkenésével járhat. Ez befolyásolhatja a város jövedelmét. A helyi lakosság is rájön arra, hogy ez az állapot számukra is veszélyt jelenthet, még sem akarják lezárni a forrásokat. Számukra az anyagi hozam, a profit, nyereség fontosabb, mint a saját vagy a vendégek egészsége. Ibsen zsenialításának köszönhetően a helyi sajtó szerepe is felvetődik. A helyi Néplap főszerkesztője nem akarja közölni az eseménnyel foglalkozó cikket. Érdekfeszítő a doktor és a szerkesztő vitája, vagy a két testvérnek a vitája. Mert a tudós és a város polgármestere testvérek. Hogyan viszonyul a Stockmann család ehhez a megoldandó helyzethez?

A kutató, dr. Stockmann a város lakóit hívja meg a nép- gyűlésre, melyen kissé elfogultan megmagyarázza az álláspontját. Maga a beszéde rendkívül kemény és kritikus. Főleg, mikor a többség és a kisebbség viszonyáról beszél. Szerintem az általam látott előadásban az árnyalatok jobban kihasználhatók lehettek volna, a sajtó már akkor is működő szerepéről, az egyének befolyásolhatóságának lehetséges kihasználásával kapcsolatban. Ilyen esetekben a pénz szerepe rendkívül árnyalt. Az igazság kevésbé fontos, mint a pénz hatalma.

A hatalom mindig a többségé- vallja az orvos. De a jog nem. Az igazság sem.

A teljesség igénye nélkül idéznék néhány gondolatot dr. Stockmann beszédéből:„A többség sosem képviseli a jogot. Nem, sosem! Ez is csak olyan társadalmi hazugság, amely ellen minden szabad, gondolkodó embernek küzdenie kell. Kik alkotják egy-egy nép többségét? Az okosak vagy tökfilkók? Egyezzünk meg, hogy a tökfilkók többsége világszerte lenyűgöző arányú. De, az ördögbe, csak nem helyes, hogy az ostobák ráncigálják az okosokat?! Igen, igen; lehurroghattok; de nem cáfolhattok meg. A hatalom - sajnos - a többségé; de a jog nem. S az igazság sem. Az az enyém és néhányunké. Mindig a kisebbségnek van igaza.”

A Néplap szakadatlanul azt szajkózza, hogy a massza a tömeg, a tömör többség képviseli a szabadságot és az erkölcsöt. A másik gondolat: „a párt olyan, mint a húsdaráló péppé őrli az embereket.”

A két és fél órás előadás vége felé kivilágították a nézőteret. A nézők is bekapcsolódtak az előadásba.

A modern színház szerintem ott kezdődik, amikor a színházlátogató közönségnek tud olyan nemes gondolatokat felvetni, melyek a nézőt is, foglalkoztatják, de nem fogalmazta meg írott vagy hangos formában.

Szereplők: Christoph Gawenda, Ingo Hülsmann, Eva Meckbach, Andreas Schröders, David Ruland, Moritz Gottwald, Thomas Bading. Meggyőzően alakítják szerepüket. Rendező: Thomas Ostermeier.

Díszlettervező: Jan Pappelbaum. Jelmeztervező: Nina Wetzel. Zene: Malte Beckenbach, Daniel Freitag.

Kortársunk Ibsen

Az előadást követő szakmai beszélgetést „Kortársunk Ibsen. Környezetvédelem és kapitalizmus. A nép ellenségétől Verespatakig”- címmel tartották. A moderátor szerepét Tompa Gábor és George Banu töltötte be. A beszélgetés résztvevői Ştefana Pop- Curşeu, Ioan Pop-Curşeu, Thomas Ostermeier, Cornel Vâlcu, Visky András. A következtetést talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy az Ibsen drámáját alkalmazhatjuk a jelenlegi helyzetre is. Helyi vonatkozásban, mint Verespatak összetett kérdésében. A színészi játék azt sugallta a nézőknek, ne legyenek közömbösek, reagáljanak a színpadon történtekre. Az előadás azt igyekezett megfogalmazni, hol is van jelenleg a társadalmi tudat egy olyan világban, melyet a pénz ural.

A berlini társulat tudott olyan jelzésértékű üzenetet megfogalmazni, mely globális értékű. Thomas Ostermeier, rendező szerint nem a színház dolga, hogy forradalmat hozzon létre. Az előadás vallomás arról, hol vagyunk most a társadalomban. Az előadás egyik fontos része a népgyűlésen elhangzott politikai beszéd. Hogy lehet harcolni a hatalommal, olyán világ erejével, melyet a pénz ural. Nincs olyan módszer, mely segítségével ellenőrizhetné, miként befolyásolható a pénz hatalma.

Globális jelenségről van szó. Környezetszennyeződés problémái mindenütt jelen vannak. Az előadást különböző országokban mutatták be, reflektáltak a helyi viszonyokra is. A közönséget is bevonták a produkció utolsó részének kibontakozásába. Például Moszkvában 300 néző ment fel a színpadra, egyetértését fejezte ki Stockmann beszédével kapcsolatban. Thomas Ostermeier kiemelte, a Stockmann házaspár az előadásban 35 év körüli, ez az ő generációja, ennek a generációnak a skizofrén politikai attitűdjére reflektál többek között az előadás.

Az előadás a választás kérdését veti fel. Mit válasszon az egyén, a pénzt, vagy az igazságért harcoljon tovább. A rendező kiemelte az előadás pozitív kicsengését. Individuális probléma, de része vagyunk egy nagyobb közösségnek. Szükséges a probléma tudatosítása. Ilyen szempontból a művészet szerepe a felvetődő társadalmi kérdések tudatosítása.

Bár A nép ellensége című alkotás ritkábban játszott, azonban az Ibseni drámák magyar nyelvterületen a legtöbbet bemutatott produkciók közé tartoznak. S elgondolom, még hány ragyogó dráma várja a város nézőit.

Csomafáy Ferenc