Kivándorlás: aktuális, akárcsak 110 éve

Nagyvárad- Szerda este az Ady Endre Középiskola dísztermében folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia történelmi modulja. Ezúttal Gyáni Gábor egyetemi tanár, a Tudományos Akadémia levelező tagja tartott előadást a kivándorlásról.

Az egybegyűlteket Szabó Ödön történész, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Bevezetőjében Gyáni Gábor arra hívta fel a figyelmet: a kivándorlás napjainkban is aktuális kérdés, hiszen a Fidesz kormányzása alatt több mint félmillióan hagyták el Magyarországot, és távoztak zömében Angliába, Németországba, Ausztriába, elsősorban fiatalok. Ez nem csupán a szellemi utánpótlás miatt jelent gondot, hanem azért is, mert kérdésessé válik, hogy kik fogják kitermelni a nyugdíjalapot. Ehhez hasonló helyzet volt 100-130 évvel ezelőtt is, amikor sokan hagyták el az óhazát, s mentek főleg a tengerentúlra. Ahhoz képest azonban, hogy ez a jelenség milyen jelentős volt, alig van nyoma a szépirodalmunkban. Két ezzel foglalkozó regény közismert csupán: Tamási Áron Ábel-ciklusának befejező része, valamint Oravecz Imre Kaliforniai fürj című könyve. A kettő közötti különbség, hogy az előbbi történet kudarccal végződik, sikertelenségei miatt Ábelnek nem sikerül gyökeret vernie Amerikában, és hazatér, míg Oravecz hőse jól alkalmazkodik, nincs frusztráltsága, és beilleszkedik.

Ami a tágabb, történelmi keretet illeti: az európai kivándorlások fő célja az ideiglenes munkavállalás, illetve a vagyonszerzés volt- magyarázta az egyetemi tanár. 1820-1840 között indult el a folyamat, Írországból, a drámai éhezés miatt. A jogi körülmények ezt lehetővé tették, amihez feltételként hozzájárult még a népességrobbanás, melyet az ipari átalakulások nem ellentételeztek, a kapitalizmus térhódítása, a krónikus elszegényedés (pauperizáció) és a politikai ellentmondások (a liberalizmus térhódításával párhuzamosan kialakultak a modern nemzetállamok). Érdekes módon a kivándorlás a franciákat nem érintette, viszont annál inkább a németeket, a skandinávokat, majd a 19. század vége felé az Osztrák-Magyar Monarchia népeit, a lengyeleket, a Balkánt, az olaszokat, a 20. század elején pedig az oroszországi zsidókat. Körülbelül 50 millió ember vált mobillá ebben az időszakban, a kivándorlás sajátossága pedig az volt, hogy csupán etnikai csoportokat mozgósított, nem egy-egy ország teljes lakosságát. Az okok közt említendő a gazdasági (anyagi depriváció), bizonyos viselkedési mintának a követése, valamint a láncmigráció, mely a legfontosabb ösztönzőerőnek bizonyult a tömeges kivándorlás számára.

Szlovák minta

Magyarországról az 1880-as években kezdődött el szórványosan a kivándorlás, és érte el tetőpontját 1905-1910 között- amikor a természetes népszaporulat háromnegyedét elvitte-, majd ért véget az első világháború kirobbanásakor. Úgymond kivándorlási gócok alakultak ki: a Felvidék és a Székelyföld, illetve a későbbi trianoni határokon belül Szabolcs-Szatmár, Torontál, Temes, Bács és Bodrog, Tolna, valamint Borsod és Heves megyék. A marginalizálódott területekről, valamint ott, ahol hol szlovákok (tótok) éltek, jelentősebb volt a kivándorlás, mert a magyarok követték a példájukat, és a piaci alapon működő ügynökségek (hajózási társaságok) is serkentették a folyamatot.

Az amerikai bevándorlási hivatal, az utaslisták és a kibocsátó ország korabeli statisztikái szerint a Magyar Királyság területét körülbelül 2 millióan hagyták el, de ez egy kissé félrevezető, becsült adat, hiszen a távozók 30-35 százaléka visszatért, és emellett bevándorlás és az országok közti ingázás is létezett- figyelmeztetett Gyáni Gábor.

A kivándorlás társadalmi attribútumai közé sorolandó, hogy eleinte inkább férfiak mentek el (60%), később azonban a nők is felzárkóztak, alapvetően fiatalok távoztak (20-40 évesek), akiknek többsége magányos, nőtlen volt, a magyar ajkú lakosságnak pedig csupán egyharmada hagyta el az országot. A liberális hatóságok nem gátolták a folyamatot, sőt, a kormány a piaci szereplők keze alá játszott, hiszen ezáltal csökkentek a társadalmi feszültségek, a kivándorlók többsége pedig nem magyar nemzetiségű volt.

Összetartó erő

A Magyar Királyság területéről kivándorlók 80 százaléka az Egyesült Államok keleti partjának négy államában (New York, Penssylvania, New Yersey, Ohio) telepedett le. Általában gyárakban és bányákban dolgoztak, a településeken pedig etnikai enklávék alakultak ki, vagyis nem nagyon érintkeztek más népekkel a szabadidejükben. Ugyanakkor a közösségen belül a legjelentősebb összetartó erő az adott egyházközséghez való tartozás volt, a templom jelentette a legfőbb találkozási pontot, gyülekezési helyet.

Ciucur Losonczi Antonius