ERDON Helyi hírek

2014.09.22. 12:25

Kelemen Hunor: jó eredmény lett Skóciában

A múlt hétvégén az egyik püspökfürdői szállodában zajlott a XIII. MIÉRT Akadémia. Szombaton Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tartott előadást a fiataloknak, illetve válaszolt a kérdéseikre.

A múlt hétvégén az egyik püspökfürdői szállodában zajlott a XIII. MIÉRT Akadémia. Szombaton Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tartott előadást a fiataloknak, illetve válaszolt a kérdéseikre.

 

Kelemen Hunor úgy vélte: a skóciai népszavazás példát mutatott abból, hogy fajsúlyos problémákat is meg lehet vitatni, és nem kell félni attól, hogy mi lesz egy referendum végeredménye. Úgy fogalmazott: két tanulság vonható le történtekből, egyrészt hogy nem kell feltétlenül botrányhoz vezessen az, ha mindenki demokratikus módon kifejti a véleményét, másfelől pedig, hogy egy közösség, mely valaha államisággal rendelkezett, úgy is ki tud vívni magának kollektív jogokat, hogy közben nem csorbul a többség iránti lojalitása. Azon meggyőződésének adott ugyanakkor hangot: a romániai magyarság szempontjából ez a volt a kívánatos végeredmény, mert ellenkező esetben azt az üzenetet közvetítette volna a világ, illetve a térségünk számára, hogy a működő autonómiaformák a függetlenségi mozgalmak előszobáját jelentik, és ez nyugtalanságot, gyanakvást váltott volna ki a többségi nemzet részéről, megnehezítette volna az autonómia küzdelmet. Hozzátette: az elszakadás esetén emellett arra se létezett volna válasz, hogy Skócia EU- és NATO-tag maradjon-e vagy sem, illetve milyen pénzneme legyen.

A novemberi államelnök választásra áttérve az RMDSZ-elnök úgy vélte: sajnos még nem jött el az ideje annak, hogy Romániának nem román nemzetiségű államelnöke legyen, de hinni kell abban, hogy bekövetkezik egyszer. Ugyanakkor butaságnak nevezte Szilágyi Zsolt jelölését, hangsúlyozva: nem fog vitázni vele, mert ő a románokat kell meggyőzze, nem a néppárti vezetőt.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!