ERDON Helyi hírek

2014.09.15. 14:54

Európai Mobilitás Hete

Szeptember 16-án 20 és 23 óra között – Váradon első alkalommal – esti kerékpárverseny zajlik majd. Az indulás a Bunyitay ligetből lesz és ugyanoda térnek is vissza a versenyzők.

Szeptember 16-án 20 és 23 óra között – Váradon első alkalommal – esti kerékpárverseny zajlik majd. Az indulás a Bunyitay ligetből lesz és ugyanoda térnek is vissza a versenyzők.

A megmérettetés hegyi bicikli, országúti kerékpár, Fixie és túrakerékpár, tricikli és egyebek, azaz City Open kategóriában zajlik majd, külön nőknek és férfiaknak. Szerdán 9 órától a Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) nyílt napot szervez a vállalat székhelyén, tíz órától megbeszélésre várják az érdeklődőket a Város Mobilitási Terv kapcsán, melyet először Váradon állított ki egy erre szakosodott cég, majd egy olyan verseny zajlik majd, melynek során tömegközlekedési eszközzel, kerékpárral, valamint gépkocsival teszik majd meg a résztvevők ugyanazt a távot.

Csütörtökön 15 órától streetball verseny lesz a Szent László téren, pénteken 15 órától pedig lábtenisz versenyt szerveznek ugyanott. Szeptember 20-án, szombaton 8 órától Probikers Trial Gravity Fighters triálverseny lesz a December 1 parknál, ugyanaznap 9 és 14.30 között Probikers félmaraton lesz családok számára, az indulás az Olimpiai Medence elől lesz.

Vasárnap zajlik a Mobilitás Hete legnépszerűbb eseménye, a Critical Mass, melynek során tavaly több mint ezren tették meg kerékpáron a megadott útvonalat Váradon. Az idén Borsról is lesz indulás fél öttől, a polgármesteri hivatal épülete elől, de az indulás fő időpontja a váradi Magnoliei térről lesz 18 órától, s a résztvevők a Városházához érkeznek majd. Az idén nem számolnak majd fel részvételi díjat, azonban a különböző versenyek résztvevői adományokkal támogathatják az Amia egyesületet.

A rendezvénnyel kapcsolatos további részleteket a www.probikers.ro honlapról tudhatnak meg az érdeklődők, a honlapon megadott telefonszámokon is felvehetik a kapcsolatot a szervezőkkel. Minden versenyre fel lehet majd iratkozni a helyszínen is.

Nyílt nap

Nyílt napot szervez a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) az Európai Mobilitás Hetén belül. Ez a program szeptember 17-én 9 és 12 óra között zajlik, az Atelierelor utcai székhelyükön. Egyúttal tíz órától, ugyanott közvitát is szerveznek az OTL által elkészíttetett fenntartható mobilitási tervvel kapcsolatban. Fél tizenkettőtől pedig autóbusz, villamos, kerékpár és gépkocsi teszi meg ugyanazt a városon belüli távot, hogy kiderüljön: melyik közlekedik gyorsabban. Az indulás szerdán fél egytől lesz a rogériuszi vasúti hídtól, illetve a Nufărul végállomástól. A járművek a polgármesteri hivatal elé érkeznek 13 óra körül, ide várják azokat a váradiakat, akik fogadni szeretnék a versenyzőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!