Végső búcsú Halasi Erzsébettől

Szombaton helyezték örök nyugalomra a nagyváradi Rulikowsky temetőben Halasi Erzsébet színművésznőt.

A hetvennégy éves korában elhunyt Halasi Erzsébet koporsóját szombaton délelőtt tíz órakor ravatalozták fel a váradi színház előcsarnokában, ahol a családtagok, rokonok, barátok, ismerősök, tisztelők és a pályatársak egy-egy szál virág elhelyezésével rótták le kegyeletüket a váradi magyar színművészet nagyasszonyának emléke előtt. A koporsó két oldalán a Szigligeti Színház egy-egy tagja állt őrt, a színművészek tízpercenként váltották egymást a koporsó mellett. A mintegy egy órán át tartó csendet végül Hajdu Géza színművész törte meg, aki felolvasta a színház nevében megfogalmazott gondolatait. Többek között elhangzott: „Halasi Erzsébet élete volt a színház. Nem csak azért, mert évtizedekig taposta szegekkel teli, nyikorgó, portól duzzadó deszkáit Tháliának, de azért is, mert itt lakott évekig a színház mellett, és ha kinézett az ablakon, Szigligeti házát látta. Látta a nyüzsgést, az előadásokat, a próbákat, ha éppen nem volt ő is a nyüzsgők között. De azért is, mert az otthon falai között is színház volt. Hiszen táncos volt a mama, kiváló és nagyra becsült színész volt a papa, Halasi Gyula. Ha akarta volna, sem tudott volna kiszakadni a színházból. (...) Nagyon fáj Halasi Erzsébet hiánya, váradi magyarságunk is szegényebb lett egy művésszel, hiszen olyan alakításokkal örvendeztette meg szeretett közönségét, amelyek sokáig emlékezetesek maradnak.” A színművész felsorolt jónéhányat a magyar és a világirodalom azon remekeiből, amelyekben Halasi Erzsébet játszott és emlékezeteset alakított, ilyen darab volt a művésznő váradi bemutatkozását jelentő A szicíliai védelem, majd az elkövetkező ötven évből A Noszty fiú esete Tóth Marival, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, a Liliom, a Csongor és Tünde, a Liliomfi, a Döglött aknák, a Mohács, illetve a Pókháló, az Orfeusz alászáll, A salemi boszrokányok, az Egerek és emberek.

Gazdag életpálya

Hajdu Géza így folytatta visszaemlékezését: „Megadatott neki, hogy édesapja jubileumi előadásában Hauptmann Naplemente előtt című drámájában a főhős lányát alakíthatta. Ő maga a Szókimondó asszonysággal jubilált Darvas István rendezésében, melynek zenéjét Boross Lajos, a férj szerezte. (…) Három évvel ezelőtt a Jubileum című előadásban művészi pályájának ötven éve előtt hódoltunk. Szigligeti aranygyűrűt kapott, ezáltal is elismerve művészi nagyságát az igazgatóság részéről. Előzőleg az EMKE Poór Lili díjával büszkélkedhetett. (…) Utoljára a Mágnás Miskában láthattuk a kleptomániás nagymama szerepében. Emlékezni és búcsúzni gyűltünk össze ma délelőtt, színházunk előcsarnokában. Emlékezni egy nagyszerű művész asszonyra, akinek emléke sokáig itt marad közöttünk. Halasi Erzsi nem az a kolléga volt, akit könnyen lehet felejteni. Szókimondása, éleslátása sokáig legendaként fog élni közöttünk az öltözőkben, a társalgóban, a kiszállásokon, akár az utcán. A fiatal kollégák iránti szeretete példaértékű volt. Bölcsessége, színházismerete, színház iránti rajongása követésre méltó. És még nem beszéltem a közönség iránti megbecsüléséről. (...) Kedves Erzsike te a komédiádat már lejátsztad, mulattattál, de mulattál is. Szép pályát hagytál magad után. Maradékaid büszkék lehetnek rád. Mi kollégák pedig hálát adhatunk a sorsnak, hogy megfürödhettünk művészetedben, hogy egy színpadon lehettünk veled. Emlékedet szívünkben, közbeszédeinkben nagy nagy szeretettel megőrizzük. Menj kedves Erzsi, úgy balettosan, mint kislány korodban. Az út végén ott vár rád Delorean rendező úr talpig fehérben és Boross Lajos nyakában egy vadonatúj szaxofonnal (...). A függöny legördült, a reflektorok kialudtak, a színpad üresen és sötéten bámul a cifra nézőtérre, várja az új feltámadást. Kedves Halasi Erzsébet, jó éjszakát!”

Fény és forrás

Ezt követően a gyászolók kimentek a Rulikowsky temető Steinberger kápolnájához, ahol Fodor József püspöki helynök búcsúztatta a művésznőt. A déli tizenkettőkor kezdődött temetési szertartáson Fodor József többek között elmondta: „Az elveszett paradicsom helyett adta az Isten az embernek a családot. És minden családban az anya a forrás. És majd ez az anya, ez a feleség patakká, folyóvá duzzad, fénnyé és nappá változik, ahogy költőien Eszter könyve írja. Halasi Erzsébet akkor vált igazán forrássá, fénnyé és nappá, amikor gyermekeknek adott életet. Ő lett a fény és világított, elsősorban gyermekei számára, de olyan egyéniség, amilyen ő is volt, egy közösségnek, Váradnak lett a napja, világító fénye, aki az ő környezetében lévőket felvidította művészi előadásaival. Az élet nehézségeit, amelyek minden emberre ránehezednek, azokat rövid időre elfelejtette, amikor szeretett közönsége előtt lépett fel.” Fodor József a továbbiakban hangsúlyozta: Halasi Erzsébet „elfáradt, és most megpihen, és hisszük, hogy mindaz, amit életében tett, mindaz a szeret, jóság, ami áradt belőle, az a sok-sok mosoly elnyeri most Istentől az örök jutalmat. (…) Halasi Erzsébet művésznő biztos Krisztusnál van, ott keressétek ti is, és ott biztosan megtaláljátok őt. Valahányszor emlegetitek, emléke áldás lesz rajtatok.” A beszéd végeztével a pap, a koporsót szállító autó, a család és a gyászolók elindultak, hogy végső nyughelyére kísérjék a művésznőt.

Pap István