ERDON Helyi hírek

2014.08.18. 10:42

Vadmadár a nyári színházban

Nagyvárad- Vasárnap este az RMDSZ, az NMD, illetve a nyíregyházi Mandala Dalszínház által rendezett 3. nyári színházi fesztivál keretében Mikó István lépett fel a várszínpadon. Nagy sikert aratott.

Nagyvárad- Vasárnap este az RMDSZ, az NMD, illetve a nyíregyházi Mandala Dalszínház által rendezett 3. nyári színházi fesztivál keretében Mikó István lépett fel a várszínpadon. Nagy sikert aratott.

Az egybegyűlteket Dobos László, a nyíregyházi Mandala Dalszínház vezetője és Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötték röviden, arra kérve őket: egy perces néma felállással emlékezzenek a közelmúltban elhunyt Rácz Mari és Halasi Erzsébet színművésznőkre, valamint Miklós János képzőművészre, tanárra, akik alkotói tevékenységeikkel gazdagították a Bihar megyei kultúrát is.

Zenés életképek

Az ezt követően bemutatott Vadmadár című előadás anyagát Luigi Pirandello szövegeinek felhasználásával írta, illetve a zenéjét szerezte Mikó István. A Jászai Mari-díjas színművész az utóbbi időben visszatérő vendégnek számít Nagyváradon, s mostani fellépésével is nagy sikert aratott. E sorok szerzőjének véleménye szerint jelentős mértékben az ő kisugárzásának, személyiségének volt köszönhető a vastaps, hiszen a zenés életképként aposztrofált produkció cselekményének nyomon követése nem igényelt komoly intellektuális erőfeszítést, s az élet nagy problémáira, a világunkat feszegető összetett problémákra sem ezen az estén született válasz. A rendezvénysorozat céljának, vagyis a könnyű nyáresti szórakozás, kellemes kikapcsolódás kritériumainak azonban kitűnően megfelelt.

A történet lényege: az öregedő falusi szívtipró, szoknyavadász Nico egész héten keményen dolgozik, hogy hat gyermekét tisztességgel felnevelhesse, de alig várja a vasárnapot, mert ilyenkor barátaival egy kis borozgatás, beszélgetés, tréfálkozás, filozofálgatás közben együtt muzsikálhatnak. A dalok és a képzelet segítségével végre önmaga lehet, és szabadon szárnyalhat, repülhet, mint egy vadmadár. Nico Schillaci, más néven Liolá szerepében Mikó István volt látható, Cesarét, a muzsikust Rusz Milán, míg Totot, a kocsmárost Suha Kálmán alakította. A zene inkább az előadás második felében dominált, olasz, magyar és zsidó népszerű, fülbemászó dallamok csendültek fel, igazán jó hangulatot teremtve.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!