„Úgy gondoltuk, ez velünk soha nem történhet meg”

Író, újságíró, filmes szakértő. Igazából mégis a drogok világából kimenekült előadóként ismertebb Kubiszyn Viktor, aki ismét Váradon tartott előadást: a Szent László Napok keretében beszélgetett vele Ráksi Lakos, a PKE lelkésze, a Moszkva kávézó irodalmi sátrában.

Végül is az egyik pokol mélyéről egyfajta megváltás magasságába sikerült eljutnia: ismét Nagyvárad vendége volt Kubiszyn Viktor, aki hosszú és mély drogfüggőségből szabadult, és azóta erről szóló előadásokat is tart, számos helyszínen. Tizenhat éven át volt aktív drogos, 18 éves korától 30 évesig politoxikománként élt, azaz több anyagtól volt függő egyszerre. Sikerült hét és fél évet megúsznia, amikor is egy másik függőséggel, a munkamániával (workaholic) kompenzált. Családi gondok, valamint a kamaszkor megrázkódtatásai miatt, ugyanakkor kíváncsiságból is alkohollal, füves cigivel, nyugtatókkal kezdte. Később aztán bekeményített, már minden jöhetett, és eljutott a heroinig is. Tizennyolc éves korára heroinfüggő volt, ennek ellenére valahogy leérettségizett, sőt, egyetemre is felvették – ahol ő viszont már többnyire csak a diákhitelt vette fel. Itt kezdett szétcsúszni az élete – de mint mondta, nem hitte el sem ő, sem egyetlen társa, hogy bele lehet halni: „úgy gondoltuk, ez velünk soha nem történhet meg”. Ehhez képest végignézte, ahogy többen is belehalnak később az ismeretségi köréből – mégsem tudott leállni.

Fejben anyagozás

Többek között kifejtette: létezik fejben anyagozás is, vagyis materiális drog nélkül is kerülhetünk módosult tudatállapotba. Példának ezt hozta fel: „lehet ez mondjuk egy koncert, annak, aki nagyon szereti a zenét”. Később pedig hozzátette: „ismertem olyat, aki betette a technót, ment a kemény dsn-dszn, és élvezte, és lényegében más tudatállapotba került tőle”. Ám minden esetre ő a kemény drogoktól függött. Kérdésünkre elmondta: kétszer próbálkozott aztán rehabbal, de sikertelenül. Végül egy egyházi jellegű központban mentették ki és meg kvázi – azóta pedig hívő keresztyén, vagy ahogy ő mondja, „istenflashei vannak”. A református egyházhoz kötődő rehabilitációs központban, ahova végül bekerült, szeretet alapú csoportterápiával dolgoznak – bár ő ezzel nem törődött, csak akármilyen segítségért esett be oda már. Nyolc hónapot töltött a központban, ahol kezdetben elutasító volt, és csak fizikai segítségre várt – ám fokozatosan lelkit is kapott. Ma már tiszta – és istenhívő. És ez utóbbi szerinte nem újabb kompenzáció, hanem az igazi út.

Nincs vége

Jelezte: a kifelé vezető út sosem ér véget, bár egyre biztosabb, ahogy telik az idő. Bár már négy éve tiszta, belátja, hogy ez még igen kevésnek számít, és akár vissza is eshet. Mint mondta, a munkának nincs vége: folyamatosan tartja a kapcsolatot a központtal, ahol megmentették, időközben pedig újjá kellett építenie emberi kapcsolatait, és külön nehéz volt, de sikerült megértenie, hogy a tiszta világban „azért nem mindig csak jó van és jó történik”. Két könyvet írt már a témáról, most épp újabbak vannak megjelenés előtt. És bár azt hihetnénk, „szakértő” ebben, mégis őszintén elmondta azt is, egy kérdésre, hogy fogalma sincs, jó lenne-e legalizálni a drogokat. Hiszen ellene és mellette is több érv szól – a dilemma pedig csak nagyon nehezen oldható fel. Ha egyáltalán.

Szeghalmi Örs