Találkozás ötvenöt év után

A volt nagyváradi 4-es számú Középiskola és Klasszikus Líceum 1959-ben érettségizett diákjai találkoztak ötvenöt év elteltével egykori iskolájukban.

Szombaton délelőtt gyülekeztek a nagyváradi premontrei gimnázium (jelenleg Mihai Eminescu Főgimnázium) udvarán az iskola egykori diákjai, akik 1959-ben hagyták el az iskola padjait. A találkozó ünnepi áhítattal kezdődött a premontrei rend templomában. Itt köszöntötte az egybegyűlt öregdiákokat Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, aki többek között azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt ötvenöt évben rengeteg embert próbáló történelmi esemény történt, de a próbatételekben is Isten akaratát kell felismernünk. Hangsúlyozta továbbá azt, hogy egyetlen igaz út van az életben, az, amelyik Istenhez vezet Krisztus által. Csűry püspök felhívta az öregdiákok figyelmét arra, hogy van még egy fontos feladatuk az életben: példát mutatni ennek a világnak, amelyik keresi az útját.

Erényre nevelés

Fejes Anzelm Rudolf apát, prépost prelátus arról beszélt, hogy az 1959-ben végzett diákok szerencsésnek mondhatják magukat bizonyos szempontokból, mert bár igaz, hogy akkoriban már a kommunista rendszer volt hatalmon, amikor ők tanultak, viszont ők még kaptak azokból az értékekből, amelyeket ennek a helynek ti. a volt premontrei gimnáziumnak a szelleme sugallt. Kiemelte, hogy a régi tanárok még az iskola azon jelmondatának szellemében oktattak, mely így szólt: az erényben győzedelmeskedni fogsz. A továbbiakban Fejes Anzelm Rudolf kifejtette, hogy az erény nem szívesen látott dolog a mai világban, hiszen ma már nem az erény, hanem a siker számít, és a mai generációknak a kompromisszum a lételemük. Ezzel szemben „a régi iskola az erények elsajátításának a vágyát nevelte belénk” – húzta alá az apát. Az áhitat után az öregdiákok az iskola épületébe mentek, a díszteremben köszöntötte őket Hochhauser Enikő, az iskola jelenlegi aligazgatója, majd az iskola diákjainak rövidmásora után dr. Péntek János egyetemi tanár szólalt fel az öregdiákok nevében. Ezt követően megtartották az osztályfőnöki órákat, majd a díszebéd következett egy váradi vendéglőben, ahol az egykori osztálytársak egymással beszélgetve elevenítették fel közös emlékeiket, és emlékeztek mindazokra a diákokra, tanárokra, akik már nem lehettek itt velük.

Pap István