ERDON Helyi hírek

2014.05.05. 12:01

Partiumi Vágtát is szerveznek

Idén először a Partiumban is megrendezik a Nemzeti Vágta egyik előfutamát, a helyszín a Nagyváradtól tizenhét kilométerre található Köröskisjenő község. A rendezvény hivatalos partnere az RMDSZ.

Idén először a Partiumban is megrendezik a Nemzeti Vágta egyik előfutamát, a helyszín a Nagyváradtól tizenhét kilométerre található Köröskisjenő község. A rendezvény hivatalos partnere az RMDSZ.

A június 6-7-én lebonyolítandó esemény helyszínéül szolgáló köröskisjenői szabadidőközpont menedzsere, a Partiumi Vágta főszervezője, Ferencz István a beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: tavaly novemberben vették fel kapcsolatot a budapesti rendezőkkel, s idén februárban állapodtak meg. Tizennégy-húsz versenyzőre számítanak, s körülbelül 10 ezer látogatóra. A balra történő, többfordulós gyors vágta jellegzetessége, hogy 1000-1300 méter hosszú pályán zajlik, legkevesebb három, legtöbb öt ló részvételével, melyek legfeljebb félig lehetnek telivérek, tehát nem foglalkoznak a fajtakeveredéssel. Ugyanakkor csak amatőr vagy fél profi lovasok jelentkezhetnek. A részvételi díj 1000 lej, nevezni a futamot megelőző napig lehet, melyet az érdeklődők ingyen tekinthetnek meg. Eddig különben nyolcan jelezték Bihar megyéből, hogy versenyzőként részt vennének, ketten Kolozs megyéből, és a Bánságból, valamint Szilágy, Máramaros és Szatmár megyéből is érkeztek visszajelzések. Érdekes módon még Maros megyéből is, noha mint ismert, Székely Vágta is lesz. A szeptemberi budapesti elődöntőbe, illetve amennyiben úgy alakul, döntőbe az első két helyezett jut, valamint hivatalból a szervező település, vagyis Köröskisjenő képviselője is ott lehet majd a magyar fővárosban.

Egyébként kilenc évvel ezelőtt szervezték meg először a Nemzeti Vágtát, a lovashagyományok újraélesztése céljából- magyarázta Ferencz István. Úgy fogalmazott: a kommunizmusban arra hivatkozva, hogy ez a nemesség úri hóbortja, mesterségesen próbálták elnyomni, megszüntetni ezt, holott az ember és a ló kapcsolata évszázados múltra tekint vissza. Hozzátette: a sikeren felbuzdulva, legutóbb Nemzetközi Vágtát is hirdettek, érdekes módon a tizenegy nemzet képviselőinek versenyét egy katari sejk nyerte. A turisztikai, kereskedelmi célokat is szolgáló megmérettetés iránti érdeklődést pedig jelzi, hogy a Székely Vágta futamait tavaly 24 ezren nézték meg.

Településmarketing

Huszár István városi önkormányzati képviselő kifejtette: az RMDSZ azért döntött úgy, hogy hivatalos partnere lesz a Partiumi Vágtának, mert támogat minden olyan kezdeményezést, mely kötődik a hagyományok ápolásához, családbarát és közösség centrikus. Néhány évvel ezelőtt például ezért szorgalmazták azt, hogy a Debreceni Virágkarnevál néhány allegorikus kocsiját Váradra is áthozzák, a Partiumi Vágta pedig hasznos a településmarketing szempontjából is, hiszen azok a helyiségek, közösségek, melyeknek képviselői kijutnak a budapesti fináléba, be is mutathatják egy-egy standon származási vidéküket, tradícióikat, jellegzetességeiket.

Ciucur Losonczi Antonius

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!