Nemzetiségi politika a 19. század első felében

Nagyvárad- Szerda este Pap József egyetemi docens, az Eszterházy Károly Főiskola tudományos rektorhelyettese tartott előadást a váradi Ady líceumban, mellyel zárult az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia történelmi moduljának idei első féléve.

A jelenlevőket Szabó Ödön történész, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.

Előadása kezdetén Pap József egyetemi docens arra hívta fel a figyelmet: a nemzetiségi ügyek tekintetében a 19. század első felében olyan problémák merültek fel, melyek jelenleg is meghatározzák a Kelet-Európában élő népek mindennapjait. Jelezte ugyanakkor, hogy a nemzetek és a nacionalizmus kialakulásának vonatkozásában több elmélet létezik. A perennialista felfogás szerint ősidők óta töretlenül vannak nemzetek, s az ókori konfliktusok pontosan levetíthetőek napjainkra. A modernisták megítélésében viszont a nemzet egy új közösséget jelent, mely alapvetően a modernizációval jött létre, az ipari forradalom következtében. Ezekkel a véleményekkel ellentétben azonban a történészek többsége az etnicista álláspont híve, vagyis hogy a modern nemzeti fejlődésben kulcsfontosságú szerepe van a közös eredetmítosznak, hitvilágnak és nyelvnek, az adott helyhez kötött történelmi emlékeknek. A szakember emellett arra is kitért, hogy nyugati történészek szerint Európában három nagy régió létezett a 19. században: a Nyugat, ahol a monarchiákból automatikusan fejlődtek ki a modern államok és ezeken belül nincsenek nemzetiségek, az unikális Közép-Európa, ahol kis nemzetek sokasága él egymás mellett, úgy, hogy a népek kulturálisan kapcsolódnak egymáshoz, bár határok választják el őket, és Kelet-Európa, ahol a Cári Oroszország dominál. A magyar történészek zöme viszont úgy gondolja, ez nem teljesen így van, hiszen például Nagy-Britanniában élnek a walesiek, az írek és az skótok is, vagy Belgiumban a vallonok és a flamandok. Amúgy a 19. században a nemzetiségi politika négy típusáról beszélhetünk: diszkriminatív (hátrányos megkülönböztetés, jogok megvonása), restriktív vagy korlátozó (anyanyelv használat akadályozása, de bizonyos állampolgári jogok megadása), koncesszív, megengedő vagy elismerő (az anyanyelv egyéni használatát törvény garantálja, két- vagy többnyelvű adminisztráció lehetősége) és disztributív vagy megosztó (nemzetiségek kollektívumként való elismerése, autonómia)- magyarázta a meghívott. Hozzátette: a tárgyidőszakban a nemzetiségi mozgalmak periodizálódtak, vagyis a 18-19. századok fordulóján a tudósok, a nyelvészek és a történészek érdeklődni kezdtek a nemzetük gyökerei iránt, a 19. század első felében a nemzeti propaganda hatására „a vér szava” vált elsődlegessé, a 19. század második felében pedig tömegmozgalmak bontakoztak ki, melyek politikai ideológiák megjelenéséhez vezettek.

Nemzeti propaganda

Magyarországot a nemzeti propaganda kora jellemezte, melynek rendi előzményei voltak: a német-, vagyis az idegenellenesség, a bűntudat érzése, a személyes áldozathozatal morális kötelességéhez való ragaszkodás, az meggyőződés, hogy a magyarság a kereszténység utolsó védőbástyája, és a Herder jóslatára támaszkodó nemzethalál vizíója. Nagy feltűnést keltett 1842-ben Fényes Elek statisztikai tanulmánya, melyből kiderült, hogy Magyarországon 18 különféle nép él, és a magyarok 45 százalékukkal nincsenek többségben, sőt, Erdélyben ez az arány még rosszabb, csupán 28 százalékos. Amúgy a körülbelül a reformkorig nem készült pontos felmérés arról, hogy ki milyen nyelven beszél, és ebből fakadóan milyen nemzetiségű. A helyzet bonyolultságára jellemző, hogy például Batthyány és Széchenyi is sokkal jobban és helyesebben beszélt németül, mint magyarul, a magyarságukat mégse kérdőjelezi meg senki.

Amúgy a 19. század első felében a magyar nemzetiségi politika a következőképpen alakult: először az oktatási, fejlődési kérdéséket kellett megoldani, majd nyelvújító mozgalmak indultak. Következett a nyelvtörvény időszaka, és a nyelv közjogi pozíciójának erősítése. Az utolsó szakaszban aztán a kizárólagos pozíciók megszerzése, a magyarnak államnyelvi rangra emelése zajlott.

A folytatásban a történész beszélt még az úgynevezett „egy politikai nemzet” koncepciójáról is, valamint arról, hogy indult el a nemzetébredés folyamata, bontakozott ki a reformkor.

Nemzetiségi kérdés 1848-ban

Pap József kiemelte: nem véletlen, hogy nem bocsátottak ki nemzetiségi törvényt az 1848/49-es forradalomban, sőt a nemzetiségi mozgalmakkal szemben tudatos lépések történtek, úgymint a pánszláv agitációval szembeni fellépés, a megyereform (népképviseleti átalakulás) elmaradása, valamint Erdély uniója a népképviseleti választások előtt. A szabadságharc ún. bukása végül nem ezen múlott, hiszen a nemzetiségi mozgalmak megosztottak voltak, az alakulataik pedig katonailag kétes értékűek voltak, azonban az elszabadult indulatokkal való találkozás megdöbbentőnek bizonyult, és egyúttal felhívta a figyelmet egy nemzetiségi törvény szükségességére.

Ciucur Losonczi Antonius