Elballagtak a Lorántffy végzősei

A megigazítás útján már most elkezdhetünk járni. Isten valami olyat akar átadni, ami a szívünkben terem gyümölcsöt – mondta Csűry István püspök a csütörtöki, ünnepi istentiszteleten.

A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium végzősei csütörtök délelőtt osztályfőnöki órán vettek részt, ezt követően ballagók, szülők, diákok, tanárok a várad-olaszi templomban gyűltek össze. Csűry István püspök Pál apostolnak a Rómabeliekhez írt levele 2. fejezetének 13. verse alapján szólt az egybegyűltekhez. Olyan jó, ha az ember egy ilyen pillanatban nem csak a saját gondolataira támaszkodhat, s Isten a segítségünkre jön egy olyan gondolattal, mely kimondottan erre az alkalomra alkalmazható, mely kétezer év után is elevenen tudunk értelmezni. Megszólalnak ilyenkor barátok, tanárok – de a jó kívánságokon túl vajon mi az, amibe kapaszkodni lehet? - tette fel a kérdést.

„Hiszem, hogy egy-egy pillanatban megéreztétek, hogy Isten többet akar, valami olyat akar átadni, ami a szíveteken terem majd gyümölcsöt.” - Csűry István református püspök

Bár tudjuk, hogy mi nem a törvénybe kapaszkodunk, hiszen Jézus a szeretet törvényével sokkal többet mutatott meg, de akkor mégis miért hozzuk szóba a törvényt? Mert életünknek azokban a pillanataiban, amikor talán nem látjuk Krisztust, pont a törvény segíthet megismerni őt. Vigyáznunk kell azonban, mert aki megigazítani kíván bennünket, odatartja a törvényt, de nem elég ebben a törvényben gyönyörködni. Mindez arról szól, hogy mit tudunk elsajátítani. Az embernek nem csak hallgatnia kell a megigazítás Istenére, hanem követni is őt, cselekedni, felfedezni, mi az, ami megtart bennünket. Amikor nem engedjük, hogy Isten igazítsa életünket a jó út felé, szakadékok és magaslatok elé kerülünk – ezért lép oda Isten, hogy ne csak halljad, hogy van egy megigazító, rendteremtő gondolat, hanem próbáld személyedet azzá tenni, akit Isten megigazított.

A mai napon mit üzen Isten? Hogy érezzük és tudjuk, a megigazítás útját már most el lehet kezdeni, nem kell az utolsó pillanatra halasztani. „Hiszem, hogy egy-egy pillanatban megéreztétek, hogy Isten többet akar, valami olyat akar átadni, ami a szíveteken terem majd gyümölcsöt.” - mondta Csűry István. És amikor ellepnek majd sikerek és sikertelenségek hullámai, az fog megtartani, amikor érezzük, hogy van valaki, aki eldöntötte, hogyan fog megigazítani. A mi megtartatásunk el van intézve, s a megigazítás ajándéka által áldások sokaságával lehet előrehaladni. „Adja az Isten, hogy így tudjatok elballagni” - kívánta Csűry István.

Kijelölt út

Szabó Zsuzsa igazgató arról szólt: általában mi magunk választunk utat, de van, amikor kijelölt a folytatás. Ha az út nem járható, kereshetünk jobb, járhatóbb utat. Soha nem feledjük, hogy az, hogy miféle életpályát választunk, az a mi választásunk. Fontos, hogy tudjuk megélni a kudarcot, de igazából nincs is kudarc, míg mi magunk fel nem adjuk. „Eljött az idő, amikor tudásotokról kell számot adni, ehhez kívánok szívből sok sikert. És hogy kapjátok meg azt a kegyelmet, hogy lépteitek önmagatokhoz, embertársaitokhoz és nem utolsó sorban Istenhez vigyenek közelebb” - kívánta az igazgató.

Szabó Ödön parlamenti képviselő a tőkéinkről szólt, melyek életünket alakítják. Tőke a pénz, a tudás, az ismerőseink, barátaink jelentik kapcsolati tőkénket, de a legfontosabb az erkölcsi tőkénk, melyet egy ilyen intézményben megkaphattak a végzősök. Mindegyik tőke fontos – de mit sem ér az egész, ha nincs mellette a jóság. Szabó Ödön visszaemlékezett arra, amikor egy száz éves néni arra a kérdésre, hogy hogyan élte meg az életét, azt válaszolta: száz év alatt tette azt, amit kellett. „Nem volt egyeteme, doktorátusa, de tudta az élet értelmét – tenni azt, amit kell. „Higgyetek magatokban. Megkaptátok a tudás és az erkölcs tőkéjét, s ez utóbbi az, amelyik lehetővé teszi azt, hogy ne figyeljetek azokra, akik a céljaitokról le akarnak titeket beszélni” - intézte szavait Szabó Ödön a végzősökhöz.

Hozzatok termést

Ezt követően a végzős diákok képviselője szólalt fel, majd egy XI. osztályos diák szavalt. A kulcs átadás momentuma következett, majd Kövendi István iskolalelkész mondta el a magvető példázata alapján: csak kétfajta talaj van, az, amelyik terem és az, amelyik nem. „Azt kívánom, hogy ne a kifogásokat keressétek. A magvetés már megtörtént, a nagy kérdés most már, hogy lesz-e termés. Azt kívánom, hogy akárhova kerültök, a termés ne maradjon el az életetekben” - hangzott el.

Az ünnepség díjkiosztással folytatódott, s a Himnusz eléneklésével ért véget.

Neumann Andrea