ERDON Helyi hírek

2014.04.19. 08:24

VIVA VOX negyedszer

2008-as év közepe táján a „Gheorghe Dima” Zeneakadémia tisztelt professzora, dr. Fuchs Ferenc sok töprengés, meditálás, tárgyalás után, több kollegával összefogva, végül is úgy határozott, hogy megteremtenek egy olyan megnyilvánulási lehetőséget, melyen a felsőfokú zenei képzésben résztvevők esélyt kapjanak az operaházakban való fellépéshez, nemcsak zongora, hanem operazenekarok kíséretében is.

2008-as év közepe táján a „Gheorghe Dima” Zeneakadémia tisztelt professzora, dr. Fuchs Ferenc sok töprengés, meditálás, tárgyalás után, több kollegával összefogva, végül is úgy határozott, hogy megteremtenek egy olyan megnyilvánulási lehetőséget, melyen a felsőfokú zenei képzésben résztvevők esélyt kapjanak az operaházakban való fellépéshez, nemcsak zongora, hanem operazenekarok kíséretében is.

Az ötlet meg volt, de a megvalósításig még kemény munka, és nagyon sok kitartás kellett. Az a következetes, valódi zenészhez méltó gondolkodás meghozta az eredményét, és növekvő sikerrel megtartották az első, majd két év múlva a második, szintén két év múlva a harmadik Viva Vox Diák- operafesztivált.

Az idén, 2014. május. 5-11. között a minden eddiginél jobb ajánlattal, nevesebbnél nevesebb művészekkel szervezik meg a negyedik VIVA VOX Diák- operafesztivált, melynek rendezésébe bekapcsolódott mindkét operatársulatunk. A Kolozsvári Nemzeti Operaházban tartják meg a Gálanyitó előadást és a Kolozsvári Magyar Operaházban az eseményt záró előadást.

Közben a nemzetközi zenei élet jelenlegi hírességei közül jelen lesznek, olyan nagyságok, mint Ramón Vargas, az egyik legismertebb hőstenor, számtalan nemzetközi verseny kitüntetettje. 2000-ben az Opera Now neves angol kiadvány az „Év művészének” nevezte. Jelenleg is legelismertebb tenorok között tartják számon.

A világhírnek örvendő Kele Brigitta szoprán is fellép. Kele Brigitta Nagyváradon született. A Nagyváradi Egyetem Zeneművészeti Karán végzett, tanára volt Lavinia Cherecheş. 2005-ben a „Gheorghe Dima” Zeneakadémián mesterizett, tanárai voltak Gheorghe Roşu és Alexandru Fărcaş. A Zeneakadémia végzőseként a Kolozsvári Magyar Operaház dívája lett. A nemzetközi zenei élet is felfigyelt nem mindennapi adottságaira. Meghívást kapott a Düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein-tól, Puccini Bohémélet című operájának Mimi szerepét énekelni. Fellépett, a teljesség igénye nélkül, Tel Aviv-ban, Párizsi Nemzeti Operaházban, a Strasbourgi, Frankfurti Operaházban és még sok helyen a világban.

Kolozsvárt lesz George Petean bariton. A „Gheorghe Dima” Zeneakadémián szerzett diplomát, a canto szakon. A Kolozsvári Nemzeti Opera tagja lesz. 1999-ben elnyerte a „Hariclea Darclée” díjat. Egy évvel később már a Római Operaház színpadán lépett fel. Következik a Metropolitán, Monte- Carlo, Peking, Covent Garden, Bécs, Frankfurt, Hamburg, München operaházaiban való fellépése.

Giuliano Carella karmester a Milanói „Giuseppe Verdi” Konzervatórium karmesteri karán szerzi diplomáját. A világ valamennyi híresebb helyén vezényel, sikerrel. Repertoárja rendkívül színes és széles. Fellépett, vezényelt Berlin, München, Hamburg, Párizs, Lisszabon, Tel Aviv operaházaiban, és még sorolhatnánk. A kolozsvári nézőközönség is élvezheti az általa vezényelt zenei alkotásokat. Kolozsváron ez alkalommal mindkét Operaházban, meg a „Gheorghe Dima” Zeneakadémia Stúdió- termébe vezényel.

A IV. Diák-operafesztiválnak 27 tiszteletbeli vendége van, többek között: Peter Mario Katona, Luisa Petrov, Lucia Stănescu, dr. Mohos Nagy Éva, dr. Temesi Mária, dr. Hermann Keckeis, Gheorghe Victor Dumănescu, Ramón Vargas, Kele Brigitta, George Petean, Giuliano Carella, Maria Slătinaru Nistor, Costin Popa...

Peter Mario Katona a londoni Covent Garden casting- igazgatója.

A rendezvény Fuchs Ferenc professzor szerint minden évben jobb és jobb eredményeket mutat fel, mert minden új tapasztalatot megtartottak, és beépítettek a következő programokban.

Előzetesként állíthatjuk, az idei program is frenetikusan jól van összeállítva. Az a csapat, mely kialakult dr. Fuchs Ferenc professzor köré, professzionálisan képes megszervezni egy ilyen jellegű nemzetközi zenei eseményt.

A nyitóelőadás a Kolozsvári Nemzeti Operában lesz május 5.-én, 18.30 órakor, melyen többek között fellép Ramón Vargas világhírű tenor, George Petean bariton, és Kele Brigitta szoprán énekes, operaáriákat adva elő.

Szemerkélnék az igen csábos ajánlatból. 8 „operatársulat” fog fellépni, melyből négy hazai: A Kolozsvári „Gheorghe Dima” Zeneakadémia, a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem, a Jászvásári „George Enescu” Művészeti Egyetem, a Temesvári Nyugati Egyetem, a Debreceni Egyetem együttese, a Szegedi Egyetem zeneművészeti szakának hallgatói. Fellépnek a salzburgi Mozarteum énekesei, és a jeruzsálemi Zene és Táncművészeti Akadémia diák- együttese.

Fuchs Ferenc elmondása szerint több mint 300 egyetemi hallgató vesz részt a fesztiválon. Közel 50-en jelentkeztek ének, vezénylés, zenei kritika és kulturális menedzsment mesterkurzusra.

Gabriel Banciu a Zeneakadémia szenátusának elnöke szerint a kolozsvári „Gheorghe Dima” Zeneakadémián folyik az egyik legalaposabb és legátgondoltabb zenei nevelés.

Ehhez a folyamathoz járul hozzá a kétévenként megtartott VIVA VOX fesztivál is.

Sabin Mircea Rus, a zenei fesztivál ügyvezető igazgatója lendületesen ecsetelte, milyen erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy az anyagiakat megteremtsék, melyek nélkül végül is nincs művészet.

Marius Vlad Budoiu, a Kolozsvári Nemzeti Operaházának igazgatója kifejtette, a nyitógálán fellépő világhírességek végül is hazánk nemzetközi kultúrájának nagykövetei.

Díszdoktorrá avatják Maria Slătinaru Nistor szoprán énekest. Bemutatják Costin Popa zenekritikus legújabb könyvét.

A fesztivál díszvendége Ionel Pantea operaénekes, akit a kolozsvári közönség nagyon jól kell, ismerjen, hiszen a hajdani zenei életnek egyik karizmatikus személyisége volt.

A IV. Diák- opera fesztivált a Kolozs Megyei Tanács anyagilag támogatja. A fesztivál költségvetése több mint 150.000 lej.

Hat nap a zene világában minden zenekedvelő számára élmény lehet.

Csomafáy Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!