ERDON Helyi hírek

2014.04.17. 16:31

Kolozsvári esettanulmány-versenyek

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete megszervezte a Kolozsvári Esettanulmány Napok rendezvénysorozatát.

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete megszervezte a Kolozsvári Esettanulmány Napok rendezvénysorozatát.

Ennek keretében zajlott a Középiskolások Üzleti Tanácsadó versenye és a Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány- verseny. Mindkét verseny résztvevői az OTP Bank Romania által szolgáltatott esettanulmány problémáira kerestek életes megoldásokat.

Az elmúlt évtizedben az esettanulmány szerepe jelentősen megnőtt, különösen az oktatás terén. A fiataloknak érdemes részt venni az ilyen típusú megmérettetésen, mert bemutathatják tudásukat, kreativitásukat, rátermettségüket. A folyamat során fejlesztik a problémamegoldó képességüket is.

Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány- Verseny

A 19. alkalommal megrendezett Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány- versenyen 4 fős csapatoknak hosszú távú stratégiát kellett kidolgozni az OTP Bank számára, figyelembe véve a romániai bankpiac alakulását és a gazdaság változásait- derült ki Alt Anita, a BBTE oktatójának közléséből. A verseny zsűrije a bank és más vállalatok vezető beosztású alkalmazottaiból tevődött össze.

A döntőbe került csapatok kiváló szakmai ismerettel, prezentációs képességgel rendelkeztek. A zsűri szerint a verseny nagyon kiegyensúlyozott volt. Kisebb különbségek jelentkeztek a prezentációk során. A csapatok igyekeztek a probléma megoldása során minden tényezőt figyelembe venni. A Power Point-os prezentáció a látványosságot biztosította, a mondanivaló lényegének a kiemelését. Érződött, a csapatok jó kommunikációs készséggel rendelkeznek. Pozitívan értékelhető a versenyzők külső megjelenése, a csapat arculata. Kialakult az összhang a verbális és non verbális közlés között. Észrevételként említhető, nem volt minden esetben elégséges érveléssel alátámasztva a megoldás. Tanácsként hangzott el a zsűri részéről: Járjunk nyitott szemmel a világban. Sok esetben reális gondolkodásra, „józan észre” van szükség a probléma megoldására. A zsűritagok kérdéseikkel, hozzászólásaikkal valós visszajelzést nyújtottak a versenyzők megoldásaira.

A verseny alkalmával díjazott csapatok:

I. díj - QualiTeam csapat: Demeter Zselyke (Vállalkozásmenedzsment, mesteri képzés), Czirják Renáta (Menedzsment, II. év), Kiss Alpár (Pénzügy és Bank, II. év), Székely Rita (Menedzsment, II. év)

II. díj - Prometheus csapat: Ábrán Csilla (Pénzügy és Bank, III. év), Albert Gáspár (Menedzsment, III. év), Kerekes Zsuzsa (Menedzsment, III. év), Német Hunor (Menedzsment, II. év)

III. díj - Argo csapat: Baric Hajnal (Pénzügy és Bank, III. év), Szabó Sándor-Zsolt (Menedzsment, II. év), Török Botond (Menedzsment, III. év), Tuhárszky Tímea (Menedzsment, III. év)

Dicséret - Sapphire csapat: Gáspár Tamás (Menedzsment, II. év), László Endre (Pénzügy és Bank, III. év), Pásztor Tímea (Pénzügy és Bank, III. év), Portik-Hegyi Zsuzsanna (Vállalkozásmenedzsment, mesteri képzés)

VI. Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenye

A középiskolásoknak megtakarítási termékre, ezek értékesítésére és a kommunikációs támogatására kellett javaslatokat tenni. Nagy érdeklődést váltott ki a diákok körében ez a megmérettetési lehetőség. Erdély 14 településének 28 középiskolájából jelentkezett 42 csapat. A döntőbe 16 csapat került. A versenyzőknek 7 óra alatt kellett kidolgozniuk javaslataikat a felvetett problémával kapcsolatban. Majd a verseny második napján a prezentációjukat mutatták be.

A zsűri vállalati szakemberekből tevődött össze.

A megmérettetésen kiderült, nem volt nagy különbség az egyetemisták és a középiskolások prezentációi között. Természetesen érződött, hogy az egyetemisták már rendelkeznek a csapatmunka tapasztalataival. De a középiskolás csapatok is jó felkészültségről tettek tanúbizonyságot. Uralják a gazdasági szaknyelvet. Azonban hiába van csapatnak jó megoldása, ha nem tudja a dolgozatát megfelelően prezentálni.

A zsűri a prezentációs technika tartalmát elemezte és azt, hogy a megoldáskeresés során mennyire figyeltek részletekre. Létezett-e mellébeszélés. A zsűri javaslata, hogy a versenyzők olyan következtetést fogalmazzanak meg, amelyben, teljes mértékben biztosak.

A VI. Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének díjazottjai:

I. hely – SOS csapat: Alföldi Réka, Borbola Henrietta, Ferencz Lilla Aliz; Mihai Eminescu Főgimnázium Nagyvárad, irányító tanár: Plugar Erika.

II. hely – Tanácsadó Trió csapat: Madaras Renáta, Csibi Beatrix, Nagy Hilda;

Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely, irányító tanár: Láday Zoltán.

III. hely – Geopárducok csapat: Szonda Gellért, Timaru Hanna, Krecht Rudolf; Székely Mikó Kollégium Sepsiszentgyörgy, irányító tanár: Szabó Anna.

Dicséret – ATTECH csapat: Baricz Róbert, Ceobanu Szilárd-István, Mihály Sarolta;

Joannes Kájoni Szakközépiskola Csíkszereda, irányító tanár: Sükösd Annamária.

Dicséret – Divers csapat: Gherasim Kinga, Kovács Gabriella, Lázár Ádám;

Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szatmárnémeti, irányító tanárok: Gál Éva, Bartha Helga.

Dicséret – Unikornis csapat: Nagy Réka, Péter Fruzsina Kinga, Újvári Márk-Sándor;

Báthory István Elméleti Líceum Kolozsvár, irányító tanár: Rácz Béla.

A díjazott csapatok tagjai pluszpontban részesülnek a Babeş- Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karára történő felvételi során.

Az esettanulmány- verseny a diákok számára nemcsak a szakmai, problémamegoldó képességük bizonyítására ad lehetőséget, hanem számukra élményt is jelent. Egymás eredményeit megismerik, beszélgetnek a megoldásokról. A versenynek másik hozama a kapcsolatépítés. A csapattársaknak az eset elemzése során számos élménybe van részük.

A BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Karának oktatói hagyományt teremtettek. Van igény, nagy érdeklődés az esettanulmány- verseny iránt. Jelen voltak a Kar oktatói. A szakmaiság, a szervezés, megvalósítás szempontjából kitűnően vizsgáztak.

Csomafáy Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!