ERDON Helyi hírek

2014.04.22. 13:49

Egyedül Jézus sírja üres

Közös énekléssel kezdődött az Erzsébet nyugdíjas kör által szervezett húsvéti ünnepség a CE Betánia Központban. Veres-Kovács Attila várad-olaszi lelkipásztor hirdetett igét. Szeretetvendégség is volt.

Közös énekléssel kezdődött az Erzsébet nyugdíjas kör által szervezett húsvéti ünnepség a CE Betánia Központban. Veres-Kovács Attila várad-olaszi lelkipásztor hirdetett igét. Szeretetvendégség is volt.

Visky Magdolna, az Erzsébet kör vezetője köszöntötte húsvét harmadnapján a mintegy kétszáz jelenlévőt a központ manzárdtermében, majd a remény szó jelentőségéről szólt, mely nem más, mint túllátni a horizonton. Elmondta: az Erzsébet-kör 2001-ben alakult, s már a következő évben szerveztek karácsonyi, illetve húsvéti ünnepséget az időseknek, a magányosaknak.

Kevesen hisznek

Veres Kovács Attila a feltámadás jelentéséről, jelentőségéről szólt. A feltámadás nem csak a halálból való visszatérést jelenti, hangzott el, hanem a lélek talpra állását is. Sokan közülünk valóságos élő halottak, akik már mindenről lemondtak – de aki részesül Krisztus feltámadásában, nem tehetik meg, hogy ne induljanak el és ne hirdessék az új életet.

A hit nagy megpróbáltatásait éljük, de a hitben élő embernek épp ez a dolga, hogy hirdesse az evangélium üzenetét: Krisztus feltámadott.

A világvallások is hirdetik a feltámadást, de egyetlen más vallásalapítóról sem tudni, hogy feltámadt volna, egyedül Jézus sírja üres. Egyedül Jézus az, aki halála után igazolta mindazt, amit halála előtt mondott, s feltámadása maga hitelesíti mindazt, amint élete során ígért. Ennek ellenére, a világnak csak kis hányada hiszi ezt el, bizony sokan vannak a kételkedők – mondta a lelkipásztor.

Bizonyságok

Jézust szakszerűen temették el, sírja előtt katonai egység állt őrséget, ennek ellenére üres a sír. De a tanítványoknak egyéb bizonyíték kellett, s ezt meg is kapták, ugyanis az evangéliumok tanúsága szerint a 40 nap alatt 515 személy látta Jézust. A következő tanúbizonyságot a feltámadásról a megváltott életek nyújtják. Jézus tanítványai lettek a világ legelszántabb misszionáriusai, akik az egész mediterrán világot bejárták. A tizenkét apostol mártírhalált halt – ők mindannyian úgy hirdették Jézus igazságát, hogy nem volt fontos a matéria, egyedül a Krisztusnak való szolgálat. Aki Jézussal találkozik, annak teljesen megváltozik az élete – nincs olyan emberi tanítás, amely ilyen változásokat tudna bennünk létrehozni.

Szeretetvendégség

Ez a bizonyosság segít bennünket át azon, ha kedves hozzátartozónk sírjánál állunk – hiszen Jézus üzenete: én élek és ti is élni fogtok.

Az Erzsébet kör tagjai énekeltek és verseket mondtak – voltak, akik saját költeményüket szavalták el – később pedig fiatalok adtak elő dicsőítő dalokat. Veres-Kovács Attila elismerősen szólt az előadásról, mint mondta, színvonalas produkció volt és kevéssé ismert énekek hangzottak el.

Amint az már hagyomány, a mintegy kétszáz résztvevő később szeretetvendégségre volt hivatalos. Az Erzsébet kör tagjai rizses pörköltet készítettek az alkalomra, melyhez savanyú káposztát is kaptak a résztvevők.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!