„A dalokon keresztül jön az érzéstömeg”

Nagyvárad- December 6-án, a jövő hét péntek este 7 órától mutatják be a saját rendezésében Gajai Ágnesnek, a Szigligeti Színház színművésznőjének Piaf et Agnes, azaz Piaf és Ágnes című sanzonestjét a bábszínházban. Ez alkalomból a művésznő exkluzív interjút adott az Erdély Online-nak.

- Honnan jött, mikor támadt az Edith Piafról szóló sanzonest ötlete?

- Már nagyon rég foglalkoztam azzal a gondolattal, hogy el szeretném énekelni Edith Piaf dalait, de valahogy mindig halogattam, mert más dolgaim voltak. Őszintén szólva a párom és kollégám, Csepei Róbert biztatott még a tavaly, hogy most már ideje lenne a megvalósításnak, és akkor végre úgy döntöttem, hogy nekikezdek. Azért izgatott a gondolat, mert valahogy nagyon közel érzem magamhoz ezeket a dalokat. Szerintem mindegyik egy külön kis ballada, egy kis élet, egy kis szerelem, egy kis halál, és ez minden egybesűrítve egyetlen egy dalba, melyből több is van. Valahogy közel éreztem magamhoz azt, hogy nagyon kifejezőek a dalai, nagyon jól meg lehet őket oldani színpadon, színészileg, nem kell nagyon nagy énekesnőnek lenni ahhoz, hogy elénekeld. Szerintem sokkal több a lélek ezekben a dalokban. Nem annyira énekesileg fontosak, hanem mert lelke van minden dalnak, Piafnak a lelke, és természetesen ami belőlem fakad, az is benne lesz az előadásban.

- Hogyan lesz felépítve az előadás?

- Úgy vélem, illetve tudom, hogy Piafról már elég sok mindent elmondtak. Megszületett róla a csodálatos Oscar-díjas film, amit valószínűleg már mindenki látott, és rengeteg olyan előadás készült, melyekben inkább az életéről beszéltek. Szerintem az életét már mindenki kívülről tudja, azt, hogy mi történt vele, de ami ma is él Piafból, azok a dalai, melyeket az egész világon hallgatnak mostanság is. Én a dalain keresztül szeretném elmondani azt, amit én érzek vagy én gondolok a világról, ezekről a dalokról, Edith Piaf világáról, amibe ugye én nem születtem bele, és nem is éltem át azokat a nyomorúságos időket, amiket ő. Viszont a dalai annyi mindent közvetítenek, melyek úgy érzem, hogy bennem is megvannak. És én nagyon szeretném ezt főleg a dalokon keresztül átadni a nézőknek. Bár prózai résszel is megtűzdeltem az előadást, ez kevés lesz benne, és nem úgymond az életvonalán megyek végig, hanem inkább nagyon érdekes történeteket mesélek röviden, melyek az ő részéről életérzéseket, reakciókat váltottak ki egy adott pillanatban, és amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a dalokhoz is. A dalokat franciául énekelem, a próza pedig magyarul lesz. Egy picit még mindig félek attól, hogy én soha életemben nem tanultam franciául, csak angolul és németül, ezért nagyon keményen be kellett magolnom a szöveget, mert hogy, mint említettem, egyszerűen nem tudok franciául. Lefordítottam a szövegeket magyarra, teljesen, szó szerint, hogy tudjam, miről énekelek. Azt hiszen, hogy a francia nyelv annyira gyönyörű és annyira dallamos, és ugyanakkor annyira kemény és durva, hogy rengeteg mindent ki lehet vele fejezni. Úgyhogy úgy döntöttem, franciául szeretném ezeket énekelni, mert hogy eredetileg is franciául íródtak, és magyarul nem fejezik úgy ki azokat az érzéseket, dolgokat, sanzonhangulatokat.

Nem utánoz

- Aki önre néz, a szőke hajáról és kék szeméről szinte biztos, hogy nem Edith Piaf jut először az eszébe...

- Külön hangsúlyoznám: nem szeretném Edith Piafot utánozni. Én én vagyok, és én is maradok. Ezért is az a címe az előadásnak, hogy Piaf et Agnes, tehát Piaf és Ágnes. Tehát tulajdonképpen a dalait előadom, de úgy adom elő, mint én, Gajai Ágnes, rajtam keresztül mennek majd a dalok, és én szeretnék a dalokon keresztül valamit közvetíteni az embereknek, elénekelni, hogy én ki vagyok, mit gondolok, milyen szenvedélyek dúlnak bennem. Nem szeretném eljátszani Edith Piafot, de úgy érzem, hogy annyira vezetnek engem ezek a dalok, és talán valahol az ő keze is vezet engem, illetve remélem, mivel ekkora előadóművészek manapság nem igazán teremnek bármelyik utcasarkon.

- Melyek azok az érzések, állapotok, amelyek a leginkább megérintették?

- A szerelem és a halál. A szeretetre vágyás, a szerelem keresése állandóan visszatérő kétségbeeső érzések Edith Piaf tragikusan rövid élete folyamán. Nagyon keveset kapott ezekből, és emiatt állandóan ezeket kereste, s ezért a szeretet és a szerelem nagyon erősen jelen van a dalaiban.

Magyar szöveg

- Milyen forrásanyagokra támaszkodott a sanzonest összeállításakor?

- A róla szóló filmet többször is megnéztem, elolvastam az életéről mindazt, amit tudtam, beleértve az önéletrajzi könyvét is, és az interneten is köztudottan hozzá lehet férni különböző forrásokhoz, videókhoz. Nagyon érdekelt, hogy mi történt vele, a dokumentációk, hogy miken ment ő keresztül valójában. Az az igazság, hogy ma is vannak nagyon szomorú sorsok, csak nem tudunk ezekről. Az, hogy Edit Piaf éppen sztár lett, volt az egyik oka annak- a betegsége mellett- hogy tönkrement, belepusztult. Bohém életet élt, mellyel felőrölte önmagát. Ezzel együtt bármilyen hatással is volt rám mindez, mégis úgy érzem, hogy én nem éltem akkor, tehát én konkrétan nem tudom, hogy miben volt benne, mert én nem vagyok ő. Nem is az élete hatott rám annyira, hanem inkább a dalok. Remélem, hogy a nézőkre is majd a dalok fognak őszintén hatni, ahogy rajtam keresztül megszólalnak. Piafra úgy fognak visszagondolni, mint aki valóban ezeket a gyönyörű dalokat először elénekelte, de valahogy szeretnék én is ezen dalok mögé bújni. Hangsúlyozom tehát: Piaf élete adott, ismert, és ezt nem szeretném túlzottan belekeverni ebbe az egészbe, mert erről mindenki tud. Amikor valaki be fog ülni az előadásra, biztos, hogy a fejében végigpörgeti a filmet, melyet látott, azt, hogy Piafnak milyen nyomorult élete volt, hogy prostituált volt, hogy hány szerelme volt, hogy mindenkit elüldözött maga mellől, mert félt attól, hogy elhagyják, hogy az apjával milyen viszonya volt, hogy az anyja elhagyta, hogy kocsmákban tengődött, hogy az utcán kezdett énekelni, hogy ki fedezte fel, ki találta meg, hogy indult el a karrierje, ki volt a nagy-nagy szerelme, a rák hogy érte utol, milyen alkoholista volt, mennyit ivott, és aztán milyen nyomorúságos körülmények közt, szegényen halt meg, egy vas nélkül. Ezeket a dolgokat szerintem majdnem mindenki tudja. A pici prózai részek olyan részleteket elevenítenek majd fel Piaf életéből, amelyek kilencven százalékban nem jelennek meg csak az életrajzi könyvében. Ezeket ő mondja, egyes szám első személyben, de hát tulajdonképpen én mondom. Szerettem volna azért egy kicsit az életébe belebújni, elmondani bizonyos dolgokat a nézőknek, de nagyon egyszerűen, pont így, ilyen interjú szerűen, ahogy én most válaszolok a kérdésekre. Ülök majd vagy állok, és elfogom mondani a nézőknek, hogy ez meg az történt, mert a dalokon keresztül jön az az áradat, az az érzéstömeg, ami tulajdonképpen meg kellene fogja őket. A prózai részek tehát csak összekötő szövegek.

Őszinte és egyszerű

- Játszunk el azzal a gondolattal, hogy Edith Piaf a jelenkorba született bele, vagyis a kortársunk. Hogy alakult volna a sorsa, hogy kezelné őt a celebvilág?

- Azt hiszem, hogy ő egy borzasztóan naiv és nagyon egyszerű ember volt, mert a környezete, melyből jött, is ilyen volt. Úgy gondolom, hogy talán ő úgymond nem élne meg ebben a mai valóságban, annyira igaz és őszinte volt, amit csinált, ezért is használták ki őt olyan sokan. A mai világban ugyanis nem az a lényeg, hogy mekkora tehetség vagy, milyen ügyes vagy és milyen jól énekelsz, mit tudsz átadni, vagy milyen a stílusod, hanem az a fontos, hogy mekkora a PR-od, mekkora a reklám körülötted, mekkora üzletet csinálnak belőled. Ez a lényeg sajnos. Egy zenei tehetségkutató versenyen talán abból a szempontból látnának benne fantáziát, hogy olyan dalokat énekelt, melyeken keresztül nagyon jól lehet érzelmeket közvetíteni, kiderül az, hogy valakiben van-e belül valami, vagy nincs. Mert a mai világban szerintem nagyon ritka a valódi érzelem, az igaz és őszinte ember. Ha egy óra erejéig a nézők figyelmét le lehet kötni ezekkel, és úgy mennek haza, hogy Istenem, talán tényleg így kéne gondolkodni, akkor az már megérte. És talán ez lehetne a sanzonest üzenete is: Edith Piafnak a titka, mint énekesnőnek, előadóművésznek, életművésznek vagy akárhogy is nevezzük őt, abban rejlik, hogy felvállalta önmagát teljes mértékben, és úgy adta át érzéseit, gondolatait, mint egy egyszerű ember, aki éppen bejött az utcáról. Nem volt benne semmi sallang, semmi felvett allűr. Ezért öltözött fekete ruhába és mozgott nagyon keveset a színpadon, áradt belőle az aura, ami őt körül vette, a nézők felé.

- Öt évvel ezelőtt másképp játszódott volna a sanzonest?

- Igen, úgy érzem, hogy én is ennyi év után egy kicsit letisztultam, kívül és belül is. Edith Piaf is egyszer azt mondta: ha nem lenne ilyen kemény és nyomorúságos az életem, nem tudnék így énekelni. Természetesen én most nem azt mondom, hogy nyomorúságos az életem, mert szerencsére nem így van, viszont szerintem igenis szükségem volt arra, hogy megérjenek bennem a dolgok, és valamit úgy tudjak közvetíteni, ahogy most szeretnék.

Ciucur Losonczi Antonius