Segítsünk a szórványnak!

Június 4-én délután a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Bartók-termében Vetési László, református szórványlelkész tartott vetített képes előadást Az erdélyi szórványkérdés és nemzeti öszszetartozás címmel.

A Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) szervezésében lezajlott esemény bevezetéseképpen Thurzó Sándor József brácsaművész és Thurzó Zoltán zongoraművész egy Farkas Ferenc kompozíciót adtak elő.

Előadása elején Vetési László meghatározta a szórvány fogalmát: „Olyan etnikai-vallási sajátosságokkal rendelkező népcsoport, amely hátrányos helyzetű elhelyezkedése és kis lélekszáma miatt az identitáshoz szükséges értékeket a saját erejéből nem tudja beszerezni, fenntartani és fejleszteni.” Ezt követően az erdélyi, majd a Bihar megyei, és ez utóbbin belül a nagyváradi magyarság helyzetéről beszélt, felvázolva a különböző regionális sajátosságokat. Mint mondta, vannak laza szerkezetű magyar tömbök (Biharban ilyen a Hegyköz, a határvidék sávja, Székelyhíd, Érmihályfalva, Margitta környéke), a maradékközösségek, a migrációs közösségek (Feketeerdő, Vaskohsziklás és a bányavidék), a szigetfalvak és az összefüggő magyar jellegű településláncok.

Leginkább a maradékszórványt fenyegeti az eltűnés, az asszimiláció veszélye. Leírta egy nemzeti közösség eltűnésének folyamatát: először az etnikai csoport létszáma és arányai fogynak el egy társadalmi környezetben. Ezután a csoportot politikai döntések nyomán jogtalan politikai-hatalmi sérülések érik, sérül a csoport jelenléte az országos döntéshozatalban, érdekvédelemben, önkormányzatban, elveszíti jelenlétét a gazdasági életben, leépülnek intézményei, nem jut hozzá anyanyelvi értékeihez, kultúrához, nyelvi nyilvánossághoz. Bekövetkezik a többségi intézmény-, médiafogyasztása, ami a nyelvromláshoz, majd a nyelvcseréhez vezet, és végül az anyanyelvi családnak a feladása után beáll a teljes asszimiláció. Vetési László kiemelte azt, hogy térvesztés zajlik nagyvárosaink agglomerációs övezeteiben és a magyar falvak környezetében. A magyar földtulajdonosok eladják földjeiket, és városba, vagy román falvakba költöznek, és ezáltal felaprózódnak, eltűnnek a magyar tulajdonú, összefüggő földterületek, amelyek szintén hozzájárulnak a szórványosodáshoz. Nagyváradról szólva elmondta, hogy ez a város Európa kapuvárosából frontváros lett, ugyanis Várad a románok számára is presztízsváros lett, amelyet úgymond el kell foglalni. Vetési László hangsúlyozta, hogy a szórványosodás a szívekben kezdődik, amikor az ember önként mond le saját kultúrájáról, először úgy, hogy a többségi közösség nyelvén fogyasztja a kultúrát, a többség nyelvén hallgatja a rádiót, a tévét, de már mobiltelefonja, számítógépe sem magyar nyelvre van beállítva. Mint mondta, a szórványosodás megállításához elkötelezett emberek munkájára van szükség, akik megszervezik a szórványt, ápolják ott a magyar kultúra emlékeit. Ugyanakkor az önkormányzatoknak és magyar kormányoknak is fontos tennivalói vannak az összetartozás tudatosításában. Konkrét példákat említve Vetési László hangsúlyozta, hogy minden közösségi rétegnek szórványszolgálatot kell vállalnia, testvériskola kapcsolatokat kell kialakítani szórványban lévő iskolákkal, nagyvárosi pedagógusok ki kell járjanak magyarul tanítani, közösségi foglalkozásokon részt venni a szórványban, rendszeres kapcsolatot kell fenntartani a nem tömbben élő magyar közösségekkel, és közmunkával is sokat lehet segíteni ezeken a közösségeken. „Aki a szórványt nem becsüli, a tömböt nem érdemli” – zárta előadását Vetési László. Az előadás után Thurzó Zoltán játszott el egy Kodály, egy Bartók és egy Liszt kompozíciót, majd az esemény végén a jelenlévők elénekelték a Himnuszt.

Pap István