ERDON Helyi hírek

2013.05.05. 13:49

Kánoni látogatás Püspökiben

Nagyvárad- A héten Exc. Böcskei László váradi megyés püspök kánoni látogatást tett a biharpüspöki egyházközségben, ami a Szent Lőrinc tiszteletére szentelt templomban tartott misével zárult.

Nagyvárad- A héten Exc. Böcskei László váradi megyés püspök kánoni látogatást tett a biharpüspöki egyházközségben, ami a Szent Lőrinc tiszteletére szentelt templomban tartott misével zárult.

A vasárnap délelőtt zajlott ünnepi szentmisén a biharpüspöki római katolikus közösség nevében Jitaru Szél Antal plébános üdvözölte a váradi egyházmegye főpásztorát, köszönetet mondva, amiért A hit évében erősíti a híveket a hitükben, és ugyanakkor azt kívánva neki, hogy hívatása teljesítése céljából kapjon sok erőt és kegyelmet Istentől. Rövid bevezetőjében a megyés püspök azt emelte ki: mennyire fontos, hogy a megváltás öröme átjárja a keresztény emberek életét, hogy nyitott szívvel tudjanak Isten elé járulni, illetve befogadni az ő üzenetét.

Húsvéti ember

Az evangéliumi részlet Szent János könyvéből szólt. Homíliájában Exc. Böcskei László azt nyomatékosította: a húsvéti emberként küldetésünk, hogy elmélyítsük az Úrral való kapcsolatunkat, őszintén és szabad akaratunkból őrá hivatkozzunk. Félelem és fenntartás nélkül vállaljuk hűségünk jegyeit, meggyőződéssel magunkon viselve „a hit köntösét” úgy, hogy nem rejtjük el a világ elől. A húsvéti emberek ugyanis Krisztus feltámadásában felismerik az új kezdetet, melyet Isten készít elő azok számára, akik hallgatnak Jézus szavára, és követik őt. A kapott kincset ugyanakkor nem dugják el, hanem továbbadják a környezetüknek, ahová Isten elhelyezte és meghívta őket feladataik ellátására, és hitelesen, illetve meggyőző erővel terjesztik a világon.

A főpásztor prédikációjában emellett arra is figyelmeztette az egybegyűlteket, hogy napjaink átalakulásai, negatív hatásai- elvárosiasodás, a lakosság számbeli fogyatkozása, szekularizáció, közömbösség- az ő életüket is érintik, s nem feltétlenül egy pozitív jövőképet rajzolnak eléjük. Mielőtt azonban úrrá lenne rajtuk a pesszimizmus, gondoljanak arra, hogy jelenlétük, a történelem viharai dacára való megmaradásuk arra kötelezi őket: tegyenek hiteles tanúságot a hitükről és Krisztusról. „Vállaljátok az identitásotokat, keressétek az Istenhez vezető utat, legyetek az öröm és a fény forrásai mások számára”- bátorította és buzdította Exc. Böcskei László az egybegyűlteket.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!