Gyertyagyújtás Erőss Zsolték emlékére

Tizennégy erdélyi városban, köztük Nagyváradon is gyertyagyújtással emlékeztek a múlt héten a Himalájában eltűnt Erőss Zsoltra és társára, Kiss Péterre.

Az EKE 91 Nagyvárad-Bihar egyesület által szervezett esemény az Ady Endre Líceum udvarán lévő kápolna előtt zajlott, ahol mintegy száz ember gyűlt össze kedden este kilenc órára. Itt egy székre ki volt helyezve a két hegymászó portréja, és nem sokkal kilenc óra után az emberek meggyújtották gyertyáikat és elhelyezték azokat a szék körül. Miután minden gyertya meggyulladt, Tiponut Mónika olvasta fel az egyesület által erre a szomorú alkalomra megfogalmazott gondolatokat. „Erőss Zsolt nem a ravatalon marad meg bennünk, hanem a magaslati levegőn megpirított arccal, amint fáradtan, de nevet a kamerába. Tökéletesen súlytalan, hogy ki hogyan ítéli meg az ő hozzáállását és választását, az nem mérvadó” - fogalmazott. Elhangzott, hogy Erőss Zsolt „egy igazi férfi, aki tudja, hol a helye. Lehet, hogy nem jól tette és nem jól tudta, de ez az ő igazsága, az ő szenvedélye. Az ő egyetlenegy élete volt.” Majd pedig így folytatta Tiponut Mónika: „Aki más szabadságát megkérdőjelezi, az önmaga rabja. Aki felveti, hogy Erőss Zsolt mit keresett a hegyen, azt mégse bántsák, csendes szavakkal mondják el neki, hogy mindenki örömét kereste, azokat a ritka, felkavaró pillanatokat, amik után nagy, gyomortájékról jövő sóhaj szakad ki belőlünk és tör utat magának. És ott, valahol fönn, az emberiség boldog pillanatai biztosan össze vannak gyűjtve. Ők (Erőss Zsolt és Kiss Péter – szerk. megj.) ezt keresték a hegyen, és meg is találták. Szerettek volna valamennyit visszahozni belőle, de ez nem sikerült. Nem jönnek vissza. Ezen nincs mit magyarázni, ezen nincs mit megérteni, nem kell analizálni, bőven elég, hogy fáj. Erőss nem csak hős volt, hanem boldog ember. Keresett valamit, elment érte, és megtalálta. (...) Ezt így kell elfogadni, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter tovább emelkedtek a szokásosnál. Most már ott vannak otthon a szerelmetes nyolcezreseik között, az örök hó és jég birodalmában.” Ezt követően Dukrét Géza a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elelevenítette fel emlékeit. Elmondta, hogy ő hívta meg először Nagyváradra Erőss Zsoltot, akiben egy rendkívül egyszerű, kedves embert ismert meg. Hozzátette, hogy Erőss Zsolt nem a hegymászásra, hanem a családjára volt büszke. A szervezők beszédei után az emlékezők percekig csendben álltak az égő gyertyák körül, majd néhányan közülük megosztották Erőss Zsolttal kapcsolatos gondolataikat a többiekkel. A mintegy félórás megemlékezés a Székely Himnusz eléneklésével zárult.

Pap István