Tűzbeszéd Horváth Károllyal

Közvetlen és spontán, nosztalgikus és szórakoztató volt a Holnap után fesztivál keretében szervezett szombat délutáni Tűzbeszéd. Horváth Károly zeneszerzővel Szabó K. István beszélgetett.

Melyik az a dal, amelyet szégyellsz? Ez volt az első kérdés, amelyet Szabó K. István feltett a nagyváradi származású Horváth Károly zeneszerzőnek, nagy derültséget váltva ki ezzel a közönség körében. A spontánnak és barátinak beharangozott beszélgetés a továbbiakban is ebben a kedélyes, szórakoztató légkörben zajlott, megfűszerezve olyan kedves és érdekes történetekkel, amelyek a régi Nagyvárad hangulatát idézték meg.

Emlékek

Horváth Károly az első kérdésre reagálva megfogalmazta: voltak olyan munkái, fellépései, amiket bán, de semmit nem szégyell. Gyermekkori élményeit felidézve szólt arról: kimondottan boldog időszak volt, nagyon sokat adott neki Nagyvárad. A Holnap után fesztiválra utalva kifejtette: Várad minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy igazi fesztiválváros legyen, hiszen a központban, alig másfél négyzetkilométeres területen egyszerre hét kulturális eseménynek lehetne helyet adni. Várad olyan a számomra, mint egy jó barát, akivel újra találkozom, mondta Horváth Károly, felidézve azoknak meghatározó személyiségeknek az alakját, akik az ő gyermekkora idején Váradon éltek és tevékenykedtek: Erich Bergel karmester, Kovács Ildikó, a bábszínház vezetője, Papp Magda és Belényi Ferenc színészek. Várad erős kulturális lélegzetű város, fogalmazta meg Horváth Károly. Mint megtudtuk, zenei pályafutása szempontjából meghatározó volt, hogy abba a Filharmóniába járhatott gyermekként, amelynek a már fentebb említett Erich Bergel volt a karmestere. Az ily módon elsajátított klasszikus zenei műveltséget aztán felváltotta a beat-korszak, majd pedig következett a népzene, amelyet komolyan elkezdett kutatni. A zenei akadémia elvégzése után a székelyföldi Oroszhegyre helyezték, de a sors úgy hozta, hogy barátai révén Sepsiszentgyörgyön színházi zenész lett. A kultúrának „nem túl kedvező” itteni viszonyok miatt 1987 májusában Magyarországra emigrált, és júniusban már részt is vett egy olaszországi folkfesztiválon. „Gyönyörű élmény volt, megnyílt előttem a világ” – emlékezett vissza Horváth Károly. Ehhez az időszakhoz fűződik a Mákvirág együttesben való zenélés, amely „öt és fél éves gyönyörű korszak volt”. Folyamatosan koncerteztek, legalább huszonkilenc országban felléptek, de aztán úgy érezte, hogy „meg kell állni”. Ezután színpadi zeneszerzőként kezdett el dolgozni, amit saját bevallása szerint főleg a folyamatos újjászületés, a stílusváltás miatt szeret, hiszen minden előadást a nulláról kell kezdeni a zene szempontjából is. Több mint kétszáz színpadi előadáshoz írt zenét, amelyek rengeteg papírt, kéziratot – és nagyon-nagyon sok emléket jelentenek…

Tököli Magdolna