Váradiak is voltak Bódi László temetésén

Péntek délután a kistarcsai temetőben végső nyugalomba helyezték Bódi László „Cipőt”, a Republic közelmúltban elhunyt kárpátaljai születésű énekesét, dalszövegíróját. „A határon túliak közt az együvé tartozás csempészútjainak ismerője voltál”- hangzott el a gyásztartáson.

Enyhén szólva sem márciushoz méltó időjárásra ébredt péntek reggel az a néhány tucat váradi Republic-rajongó, aki korábban elhatározta, hogy a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) szervezésében elutazik a Budapesttől 30 kilométerre található Kistarcsára, melynek temetőjében aznap délután végső nyugalomra helyezték az Erdélyben, illetve a Partiumban is rendkívül népszerű zenekar frontemberét, énekesét, dalszövegíróját, a 47 éves korában szívbetegségben elhunyt Bódi László „Cipőt”. Talán a havazásnak és a szélfúvásnak is betudhatóan végül tízen vállalkozunk a kalandosnak ígérkező útra, utolsó útitársunk Borsnál csatlakozik hozzánk, kezében egy csokor sárga rózsával. Az együttes tagjai ugyanis korábban azt kérték a gyászolóktól: amennyiben lehet, ne koszorút vigyenek, az erre szánt összeget inkább jótékonysági célra fordítsák, például támogassák a János Kórház kardiológiai osztályát, ahol 2008 végén még sikerült megmenteni Cipő életét. A kisbuszban kevés szó hallatszik, annál is inkább, hogy valaki egy Republic CD-t hozott magával, így inkább csendben hallgatjuk a jól ismert számokat, felidézzük magunkban a Cipővel kapcsolatos emlékeinket, egykori koncerteket, melyeken mi is ott voltunk. Mintha csak a szomorkás hangulatunkat akarná még jobban kihangsúlyozni, kint sűrű pelyhekben hull a hó, azonban Hajdú-Bihar megyét elhagyva lassan kiszépül az idő, Szolnoknál már plusz 9 fokot mutat egy szabadtéri hőmérő.

Mindenhonnan

Kistarcsára épp megfelelő időben futunk be, a helybéliek kedvesek, készséggel eligazítanak bennünket, hogy merre található a temető. Egy két-perc elteltével már könnyű a dolgunk: csak az utcasarkokon állomásozó rendőrautókat kell kövessük. Közel két órával a temetés megkezdése előtt érünk a sírkert bejáratához, egy rendőr elmagyarázza nekünk, merre van a körülbelül száz méterre levő parkoló. Mint utóbb kiderül, szerencsénk van, hogy korán jöttünk, mert néhány perc elteltével gyorsan megtelik az érkezésünkkor még szinte üres parkoló. Magánautók, kis- és turista buszok kanyarodnak be, nem csupán magyarországi, hanem szlovák és román rendszámúak is, annak jeleként, hogy Cipőt és szerzeményeit mindenhol szerették a Kárpát-medence magyarok lakta területein. Idősek és fiatalok, elegánsan öltözöttek és kevésbé jó anyagi körülmények közt élők egyaránt kiszállnak a járművekből, a csomagtartókból pedig előkerülnek a korábban emlegetett sárga rózsaszálak. A temető felé vezető sétányokon talán eddig még soha se baktattak ennyien Kistarcsán, a sírkertbe külön engedik be a VIP-eket és a közönséges földi halandókat. Végül mintegy 2-3 ezren gyűlünk össze, a kapuk megnyitása és a szertartás megkezdése között eltelt másfél órában pedig az alkalomhoz illő gyászzene szólt a hangszórókból. A tömegben a zenésztársak közül Halász Juditot, Koncz Zsuzsát, Balázs Fecót, Charlie-t, Szigeti Ferencet, D. Nagy Lajost és Benkő Lászlót véljük felfedezni. A Republicot néhány perccel korábban Cipő édesanyjának a kérésére némították el, aki fájdalmában nem bírta hallgatni szeretett fiát. Az idős asszonyt nagyon megviselte fiúgyermeke elvesztése, később is sokszor felzokogott bánatában. A Kövesi Ferenc atya, Cipő régi barátja vezette római katolikus szertartás szerint zajlott temetés egyszerű volt, lényegre törő és megható.

Búcsúbeszédek

Antall István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt szerkesztője szívhez szóló beszédében úgy fogalmazott: „Cipő, te a színpadon is lényegre törtél, nem tetszelegtél, nem mutogattad magad, nem viselkedtél, hanem arcodat szinte teljesen eltakarva a mikrofonnal, énekeltél. (…) Frontember voltál, lövészárkok és elvakult indulatok nélkül, miközben minden szavad telibe talált. Visszafogottságod adott jelentőséged a zenédnek, a szövegednek. (…) A mi nyelvünket beszélted, a mi szavainkat ismerted, a mi dalainkat írtad, a mi érzéseinket mondtad, a mi szerelmünket élted, a mi életünket haltad. Sznobok közt egy értelmiségi, szövegírók között egy költő, vidékiek között egy kisvárosi, határon túliak közt az együvé tartozás csempészútjainak ismerője voltál.” Az el-elcsukló hangot megszólaló Bródy János felidézte, hogy már harminc évvel ezelőtti első találkozásukkor is érezte, hogy „Cipőcske” nem egy önjelölt zseni, hanem ösztönös tehetség, aki Ady szavaival élve szeretné magát megmutatni, hogy látva lássák, amit el is ért. „Te mindenkit szerettél és mindenkit meg akartál érteni, meg akartad érteni ezt a világot, amit nem választottál, de ahová születtél, és csak nehezen tudtad elviselni azt a sok gyűlölködést, rosszindulatot és igazságtalanságot, ami evvel a világgal együtt jár. Azt gondoltad, hogy a dalok segítenek neked és másoknak is, s ebben egészen biztos, hogy igazad volt.”, hangsúlyozta. A zeneszerző-előadóművész után mikrofonhoz lépő Boros Csaba, a zenekar basszusgitárosa hangsúlyozta: Bódi Lászlónak csak a testétől vettünk búcsút, mert a szellemisége a dalaiban, a szövegeiben és a verseiben továbbra is velünk marad, és ezeket örökségül kell hagynunk utódaink.

Cipőt a ravatalozó közelében, édesapja mellé helyezték végső nyugalomba. A koszorúk mellett több száz sárga rózsa borította sírját, a sajnos gyászolókká átminősült rajongói, tisztelői végeláthatatlan sorokba rendeződve vonultak sírjához, hogy néma csendben, vagy egy-két halk mondattal elbúcsúzhassanak tőle. Ezzel együtt körülbelül másfél órát tartott a szertartás, majd lassan kiürültek a parkolóhelyek, és mi is hazaindultunk Váradra.

Ciucur Losonczi Antonius