ERDON Helyi hírek

2013.03.14. 11:25

Közgyűlést tartott az NDF

A nagyváradi Német Demokrata Fórum (NDF) március 13-án délután tartotta meg éves közgyűlését, amelyen a vezetőségi tagok ismertették a 2012-es évi beszámolókat.

A nagyváradi Német Demokrata Fórum (NDF) március 13-án délután tartotta meg éves közgyűlését, amelyen a vezetőségi tagok ismertették a 2012-es évi beszámolókat.

A délutáni közgyűlés, amelyet a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében tartottak meg, kulturális programmal kezdődött, amelyen fellépet a fórum kórusa, az Enzian tánccsoport és a Regenbogen ifjúsági tánccsoport. Helene Vodă, a fórum elnöke ismertette a tagokkal, hogy a Romániai Német Demokrata Fórum elnöki tisztségét március 5-től Paul Jürgen Porr, a fórum korábbi alelnöke tölti be, aki a Nemzeti Liberális Pártba (PNL) beiratkozott Klaus Johannist váltotta. A közgyűlésen felolvasta Klaus Johannis levelét is, amelyben a volt elnök reményét fejezte ki, hogy új tisztségében többet tud majd segíteni. Helene Vodă a továbbiakban ismertette a 2012-es tevékenységüket: az elmúlt évben négy közgyűlést tartottak, megtartották a hagyományos eseményeket, mint például a fiatalok találkozóját, a szüreti bált, a karácsonyi ünnepséget, találkoztak a volt politikai deportáltakkal stb. Elmondta, hogy a vezetőségi gyűlésen döntöttek arról, hogy a tagsági díj nem fog változni. Az ifjúsági tánccsoport tevékenységét Theisz Arnold ismertette: a Regenbogen tánccsoportnak 20 tagja van, az elmúlt évben pedig több mint 20 alkalommal léptek fel különböző helyi és megyei rendezvényeken, ünnepségeken.

Szociális programok

Szántó Ildikó a fórum szociális programjait ismertette, amelyeknek célja segíteni a nehéz sorsú, szociálisan hátrányos helyzetű tagokat. Szerdánként a fórum Sulyok István utcai székhelyén 17.30-18.30 között tanácsadást tartanak, továbbá a jövőben is szerveznek programokat időseknek (kirándulások, orvosi tanácsadás, kórus, tánccsoport, gyógytorna), támogatják a politikai deportáltakat. Heilmann Norbert az NDF pénzügyi helyzetét ismertette: a fórumnak az elmúlt évben 149.172 lejes összbevétele és 146.949 lej kiadása volt, így az évet 2223 lejes profittal tudta zárni. Erre az évre is több kirándulást szervez a fórum, amelyekről a tagok az NDF székhelyén érdeklődhetnek. Továbbá felhívták az idősek figyelmét, hogy a Szatmár megyei mezőpetri (Petreşti) és mezőfényi (Foieni) idősek otthonába támogatást kaphatnak, azok akik oda szeretnének menni és nyugdíjuk 300-600 lej között van. Elhangzott, hogy a tagoknak március 15-én, pénteken 15 órától és március 16-án 9 órától segélyosztást tartanak. Helene Vodă kiemelte, hogy a németországi támogatóiktól, akik a húsvéti ünnepeket követően Nagyváradra látogatnak, 75. alkalommal kapnak támogatást. A közgyűlés végén felhívták a tagok figyelmét, hogy aki akarja, felajánlhatja adója két százalékát a fórum javára.

Nagy Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!