ERDON Helyi hírek

2013.02.23. 11:44

Moszkva: támadások alatt áll...

Elvben megvan már a megoldás a kialakult helyzetre, ám közben igazi kis forradalmi mozgolódás zajlik a legismertebb közösségi oldalon: bezáratnák Nagyvárad romkocsmáját, ez ellen tiltakoznak. Ma, holnap és hétfőn biztosan nem nyit ki.

Elvben megvan már a megoldás a kialakult helyzetre, ám közben igazi kis forradalmi mozgolódás zajlik a legismertebb közösségi oldalon: bezáratnák Nagyvárad romkocsmáját, ez ellen tiltakoznak. Ma, holnap és hétfőn biztosan nem nyit ki.

 

A hónap egyik legnagyobb dobásának ígérkező ottani rendezvény kezdete előtt egy nappal még nagyobb dobást eszközölt a nagyváradi Moszkva kávézó ellen egy magánszemély segítségével a váradi önkormányzat: a város romkocsmájának bezárását rendelte el. Az erről szóló határozatot a polgármester írta alá, és pénteken délután vitték ki a közösségi találkozóhelyként és kulturális térként is szolgáló kávézó tulajdonosainak – azaz olyan időpontban, amikor már nem tudtak gyors intézkedéseket foganatosítani, megpróbálni hivatalosan eljárni az ügyben. Ez rövid távon azt eredményezte, hogy a Silent Disco nevű rendezvényt át kellett helyezniük egy másik helyszínre, hosszabb távon pedig veszteségeket generál.

Fejlemények

A bezárásról szóló önkormányzati döntés szombaton lépett érvénybe, azóta tetszhalott a Moszkva – a döntés szerint 30 napig nem nyithat ki újra. Az Ilie Bolojan által aláírt határozat szerint túl hangos volt időnként a zene, ezzel kapcsolatban két írásos és négy telefonos reklamációt kapott a helyi rendőrség, amely kétszer büntetett is – ezért záratta be végül az elöljáró a helyet. Tény, hogy a kávézó szomszédságában lakó egyik polgár régóta hadjáratot folytat a szórakozóhely ellen, újra meg újra feljelentve azt.

Mindezzel szemben az is tény, hogy a Moszkva tulajdonosai az utóbbi időszakban számos intézkedést hoztak a törvényesség betartásáért és a hangosítás megzabolázásáért. A nagyteremben időben előrébb hozták a meghívott fellépők koncertjeit, hogy az késő este már ne lehessen zavaró, így a koncertek általában már este nyolckor elkezdődnek, ugyanakkor a dj-partykat ki is tiltották a nagy teremből, állandó jelleggel egy kisebb, félreesőbb terembe helyezve át azokat, ahonnan gyakorlatilag hang nem szűrődik ki. További furcsaság, hogy tudtunk szerint hivatalos, hatósági hangerő-mérés meg sem előzte a hely bezáratását, pusztán bejelentésekre alapozva történt meg a döntés. A tulajdonosok már keresik a megoldást, úgy tűnik meg is találták azt.

Időközben a Facebookon mozgalom indult a kávézó megmentéséért. Úgy néz ki, a kulturális központként is működő Moszkva már meghirdetett rendezvényei (amelyek között külföldi meghívottak fellépéseit is megtalálni) nem maradnak el, a váratlan, szokatlan és bizonyos szempontokból önkényesnek is mondható önkormányzati intézkedés dacára hamarosan újra fog éledni a város romkocsmája.

Megkerestük az ügyben Ilie Bolojan polgármestert is, aki azonban akkor nem tudott  nyilatkozni, mivel épp pártja, a PNL Bukarestben zajló tisztújító kongresszusán vesz részt. A kongresszus szünetében visszahívta szerkesztőségünket a polgármester, hogy válaszoljon kérdéseinkre - érdemben azonban nem volt hajlandó állást foglalni. Azon felvetéseinkre, hogy miért nem történt hivatalos zajszint-mérés, valamint hogy mit tervez a következőkben ebben az ügyben, többször azt ismételte meg, hogy ő nem sértett törvényt, az előírások betartásával járt el. Úgy fogalmazott: „akinek valami gondja van, vagy gyanúja, az, kérem, tanulmányozza át a vonatkozó jogszabályokat”… Egy órával később sms-ben még azt üzente, az ügy részleteiben a Helyi Rendőrség az illetékes.

Megkerestük Alexandru Lazát, a Helyi Rendőrség főparancsnokát. Ő kérdéseinkre azt állította, hogy még tavaly hivatalos zajszint-mérést végeztek a lokálban, a Közegészségügyi Hatóság (DSP) műszerével, s ez a mérés a megengedettnél nagyobb zajszintet mutatott. Hozzátette: „A klubot kétszer büntettük meg, 500-500 lejre. Ezt követően kellett dönteni a bezárásáról, mivel a lakossági reklamációk csak nem maradtak el”. Jeleztük neki, hogy a legutóbbi ellenőrzéseik óta a hely tulajdonosai intézkedéseket hoztak a rendezés érdekében, válasza szerint azonban ő még nem értesült erről a fejleményről. A parancsnok elmondása szerint is jogában áll a Moszkvának jogi úton megtámadni a bezárásról szóló döntést. Így fogalmazott: „Ha megnyerik, akkor akár a 30 napnál jóval hamarabb kinyithatnak újra. Mi azonban nem játszunk, hanem bizonyítékunk van arra, hogy akkoriban mérhetően a szint fölött volt a zaj. Hogy most milyen, arról nem tudok nyilatkozni. Ha pedig nem nyerik meg, akkor a 30 nap leteltével nyithatnak újra, mindenféle akadályoztatás nélkül”.

Információink szerint egyébként – amelyet a Helyi Rendőrség vezetője is megerősített – jelen pillanatban ez a lokál az egyetlen a megyeszékhelyen, amelyet a hatóságok átmenetileg bezárattak. Tavaly volt még egy példa hasonlóra Nagyváradon.

Időközben flashmob-jellegű tiltakozás szerveződik. A felhívás szerint "a Facebookon sok fiatal áll ki a Moszkva mellett, próbáljunk meg tenni valamit más szinten is: hétfő délután 6-kor gyűljünk össze a Moszkva épülete előtt és sétáljunk el a városházáig, miközben a mobilokból szól Michael Jackson They Don t Care About Us című dala. Miután elértük a Városházát, mindenki szépen elsétál dolgára".

Szeghalmi Örs

Tököli Magdolna

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!