Nekrológ helyett: Szodorai Piroska emlékére

A statisztikák szerint az újságolvasók nagy része "kedveli" a gyászjelentéseket. Ha ez igaz - és miért ne lenne? - akkor sokan olvasták azt, miszerint családja köszönetet mond mindenkinek, aki részt vett az éradonyi Szodorai Piroska temetésén, ami január 14-én volt az érmelléki faluban.

Sokaknak talán még ismerős is volt a név, olyanoknak is, akik nem a környék lakosai, hiszen szinte állandó meghívottja volt a hagyományos mesterségeket bemutató rendezvényeknek, például azoknak is, amelyeket a Pro Familia Egyesület szervez évente a Kanonok soron. Nemrégiben egy ismerősöm megkért, hogy keressek neki gyékényfonó mestereket az Érmelléken, mert valami külföldi vállalkozó munkát ajánlana nekik. Hát, összetelefonáltam minden szóba jöhető ismerőst vagy 5-6 faluból, és az eredmény elkeserítő volt... Elsők között jutott eszembe Piroska néni, akiről akkor tudtam meg, hogy - bár nem kedvelte a várost - betegsége miatt mégis családjához kellett költözzön a megyeszékhelyre. Ismerősei szerint tipikus "régi öreg" volt: aki szereti az adóját az év első napjaiban kifizetni, aki mindenét odaadná családjának. Mint említtetem, nem voltunk közelebbi ismerősök (és ezt halála után sem fogom állítani), csupán rendezvényeken találkoztunk. Olyan rendezvényeken, ahol nagy lelkesedéssel mutatta be a gyékénykötés tudományát, és amiért általában egy-egy oklevél volt a jutalma, életének kézzelfogható, anyagi nehézségei nemigen érdekeltek senkit. De nem is egy segítségre váró alkat volt, ő szeretett segíteni. Bántotta, hogy az ősi érmelléki mesterséget érdeklődők híján nem tudta igazán senkinek megtanítani, és az sem az ő hibája, hogy a főként politikusok által emlegetett "érmelléki felemelkedés", amibe ezen mesterségek újraélesztése is tartozna, még mindig csak a szavak szintjén létezik. Most távozott az élők sorából egy olyan "mester", aki még tudója volt a gyékényfonásnak, aki még képviselője volt a hajdani Érmelléknek. Szodorai Piroska néni 86 évet élt. Nyugodjon békében, maradjon meg az érmellékiek emlékezetében.

Rencz Csaba