ERDON Helyi hírek

2012.12.13. 15:43

Vándorkiállítás a galériában

Bánffy Miklós díszletterveiből nyílt kiállítás szerdán délután, a nagyváradi Tibor Ernő galériában. Pető Csilla parlamenti képviselő és Schneider Antal tanár szólt az egybegyűltekhez.

Bánffy Miklós díszletterveiből nyílt kiállítás szerdán délután, a nagyváradi Tibor Ernő galériában. Pető Csilla parlamenti képviselő és Schneider Antal tanár szólt az egybegyűltekhez.

 

Amint Pető Csilla elmondta, a vándorkiállítás anyagát Szebeni Zsuzsa, a budapesti Országos Színháztörténeti Intézet kurátora gyűjtötte össze, Gyergyószentmiklósról pedig ő maga hozta el Szalontára, azt követően pedig Váradra. A tárlat Bánffy Miklós életét és munkásságát mutatja be, azét az erdélyi főúrét, aki Magyarországról visszatelepedett Erdélybe, hogy az országgyűlésben a magyarságot képviselje.

Jelentős személyiség

Sokrétű tevékenységet folytatott: többek között díszleteket rajzolt, Bartók Bélát támogatta és a végsőkig harcolt azért, hogy ne szüntessék meg az egyházi iskolákat.

Schneider Antal tanár előadása során elmondta: Bánffy Miklóst a kritika nem helyezte megfelelő helyre, hiszen kevesen ismerik, pedig nem csupán műkedvelő arisztokrata volt, hanem jelentős értékteremtő, értékvédő, értékmegőrző személyiség. Az előadás során a jelenlévők tudomást szerezhettek Bánffy Miklós politikai, színházi és írói munkásságáról. 1906-ban országgyűlési képviselő és főispán volt, s 1916-ban őt kérték fel, hogy szervezze meg IV. Károly koronázási ünnepségét, mely groteszk elemeivel nagy felháborodást váltott ki; 1921-ben nevezték ki külügyminiszternek, 1943-ban pedig titkos megbizatásból látogatott Bukarestbe – Erdély megmentéséről, a háborúból való kilépésről folytatott tárgyalásokat.

Színházi és grafikusi munkásságáról is szólt Schneider Antal, ezt követően Németh Katalin Dsida Jenő Erdély című versét szavalta el. A későbbiekben szó esett fő művéről, az Erdély-trilógiáról, melyet egyre több nyelvre fordítanak le. A háború után mindenét elvették, s 76 évesen, aggastyánként térhetett vissza Magyarországra, feleségéhez. Egy évvel később halt meg.

Bánffy Miklós díszlet- és jelmeztervei egy héten keresztül tekinthetők meg a Tibor Ernő galériában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!