ERDON Helyi hírek

2012.10.29. 11:52

A Csillagoska Alapítvány gálája

Csillagösvényen… címmel tartotta meg nagyszabású jubileumi gálaműsorát vasárnap délután a nagyváradi színházban a Csillagocska Alapítvány.

Csillagösvényen… címmel tartotta meg nagyszabású jubileumi gálaműsorát vasárnap délután a nagyváradi színházban a Csillagocska Alapítvány.

 

Tíz éves a Nagyvárad-réti református egyházközség által létrehozott Csillagocska Alapítvány, ezt a jubileumot ünnepelték meg vasárnap egy nagyszabású rendezvény keretében a nagyváradi színházban, ahol nagyon ritkán látható akkora tömeg, amekkora erre az alkalomra összegyűlt. Gyerekek és felnőttek olyan nagy számban voltak jelen, hogy többen gyakorlatilag be se fértek a nézőtérre, és természetesen a páholyok és a kakasülő is teljesen megtelt emberekkel. A program délután öt órakor kezdődött a Csillagocska Óvoda nyitóműsorával, majd az est háziasszonya, Csűrös Csilla, a Magyar Rádió szerkesztő- műsorvezetője köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően Pálfi József, Nagyvárad-réti református lelkipásztor, az alapítvány elnöke mondta el köszöntőjét, hangsúlyozva, hogy bár tíz év az örökkévaló és történelmi léptékkel mérve nem nagy idő, de ezt az időszakot az alapítványnak sikerült mind a minőség, mind a mennyiség szempontjából megtölteni tartalommal. „A Krisztus utáni harmadik évezred első esztendeiben ennek jegyében hívtuk életre közösségünk és nemzetünk szolgálatára a Csillagocska Alapítványt.”

Pálfi József felidézte azt, hogy bő tíz évvel ezelőtt a Nagyvárad-réti református templom alagsorában négy-öt gyermekkel együtt elkezdtek mozogni, táncolni, énekelni, és mára már a „Csillagocska szellem egyfajta mozgalommá kezdett vált, sőt, lassan teremtünk egy olyan munkát, amelyet iskolának is nevezhetünk. Egyre többen vannak, egyre többen jelentkeznek, és másféle igények is megfogalmazódnak” - hangsúlyozta a Csillagocska Alapítvány elnöke, aki beszéde végén köszönetet mondott mindazoknak, akik az évek során segítették az alapítvány működését.

Nemzeti intézmény

A köszöntések után lépett fel a Nagyváradi Asszonykórus, őket követte a Csillagocska Zenekar, a Csillagfény szülők kórusa, majd ismét a Csillagocska Zenekar lépett színpadra Vince Zoltánnal az énekesi szerepkörben. A jubileum első részét a Váradi Dalnokok előadása zárta, műsoruk bemutatása előtt azonban köszöntő beszédet mondott Tőkés László EP-képviselő, az alapítvány és a rendezvény védnöke, aki felidézte azt, hogy harminc évvel ezelőtt Désen az akkori megyei párttitkár meghurcolta azokat a gyerekeket, szülőket, előadókat, akik néptáncolni akartak. „Meg tudjuk-e becsülni a szabadságot?” - tette fel a kérdést a továbbiakban, kiemelve, milyen nagy dolog az, hogy most a réti református gyülekezet, valamint a város gyülekezetei nagy ökumenikus családjában együtt örvendezhetnek ennek az estének. „Itt találkozik egyház, egyetem, táncház, és ebben a nagy családban vagyunk együtt, melynek kisugárzásában olyan jól éreztük magunkat” - fogalmazott. A továbbiakban a már Pálfi József által is idézett gondolatot hangsúlyozta Tőkés László, amikor elmondta, hogy a végítéletkor a nemzetek képviselői a maguk sajátos szellemi, lelki kincseiket, műveltségüket és kultúrájukat is a királyok királya elé viszik, és a Csillagocska kicsiben leképezi ezt, hiszen a mindennapokban és ezen a tizedik évfordulón is elhozza gazdagon áradó kincseit, értékeit. Ezt követően Tőkés László kifejtette, hogy az Európai Unióban is fontos érték a sokszínűség, a sokféleség, ezért „nagyon fontos, hogy megbecsüljük értékeinket egy olyan nagyvárosi a közegben, ahol kiveszőben vannak a hagyományok, és íme, Istennek valóságos csodája, hogy gyermekeink, unokáink vezetnek vissza bennünket erre az útra” - fogalmazott. Tőkés László végezetül kiemelte: „Megtartásra való nép ez, és hiszem azt, hogy ennek az intézménynek a nemzeti jelentőségű intézmények között van a helye!”, hozzátéve, hogy közben fog járni az illetékes magyarországi magyar hivataloknál annak érdekében, hogy a Csillagocska Alapítvány ezek közé az intézmények közé kerüljön, és elinduljon egy olyan fajta fejlesztés, amely meghatványozza ennek az gazdag intézményrendszernek az erejét. Szólt a megjelentekhez Jantyik Zsolt, az Emberi erőforrások Minisztériumának államtitkára, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója is, hangsúlyozva azt, hogy az a legszerencsésebb ember és közösség, aki, amelyik a munkájában örömét leli. Ezt követően kifejtette, hogy a gyermekek formálására fordított energia rendkívül fontos, hiszen meghatározza a jövő életminőségét, és a Csillagocska Alapítvány éppen ilyen tevékenységet fejt ki. Elárulta azt is, hogy a Csillagocska Alapítványtól új ötleteket is merített, amelyeket majd hazatérve gyakorlatba fog ültetni.

Könyvbemutató, díjak

A köszöntő beszédek után Pálfi József beszélt a jubileumra kiadott, Csillagösvényen című könyvről, mely azt a bibliai keskeny ösvényt mutatja be, amelyen a Csillagocska Alapítvány is jár, hiszen, mint Pálfi József fogalmazott, „el lehetne csatangolni szerteszét a virtuális világokba és a mindenfajta széles útra, de mi megmaradtunk azon az ösvényen, amit a keskeny út kínál nekünk.” A mintegy száz oldalas könyv az alapítvány elmúlt tíz évének történetét mutatja be sok képpel és cédémelléklettel. A könyv szerkesztésében összeállításában és kivitelezésében Agyagási Ernő. Benedek Árpád, Kiss Géza, Kecskés Edit, Márkus Zoltán, Pálfi Noémi és Szomor Abigél valamint Szomor Attila voltak Pálfi József munkatársai. A könyvbemutató után Pálfi József tíz személyt szólított a színpadra, akik valamilyen jelentős szerepet vállaltak az évek során az alapítvány működésében, így díjat kapott Benedek Árpád, Kecskés Edit, Vági Katalin, Márkus Zoltán, Agyagási Ernő, Dimény Levente, László Csaba, Berecz András, Tőkés László és Jantyik Zsolt.

Táncjáték

A díjátadás után adta elő műsorát a Váradi Dalnokok férfikórus, az ünnepség második részében pedig bemutatták a Györffy István történetét feldolgozó Tánciskola a dűlőúton című nagyszabású táncjátékot. A Dimény Levente és László Csaba koreográfiájában színre vitt hangulatos és látványos produkcióban részt vett a Csillagocska Néptáncegyüttes minden korosztálya, a mesélő szerepében Berecz András érdemes művészt láthatta a közönség, a muzsikát a Heveder Együttes szolgáltatta. Az ünnepség zárómomentumaként a színpadra tolták a jubileumi tortát.

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!