„Az állam hozzáállása felőröl minket”

A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítási kísérlete kihatással lehet az egyházi javak visszaszolgáltatási folyamatára, és tovább gyengíti a Romániában működő történelmi egyházi rendeket, mondta Fejes Anzelm Rudolf apát, a nagyváradi premontrei rend prépost prelátusa.

Mint ismeretes, a nagyváradi premontrei rend gyakorlatilag a rendszerváltás óta küzd egykori ingatlanvagyonának visszaszerzéséért, de a román állam mindeddig a lehető legváltozatosabb eszközökkel akadályozta a rendet jogos tulajdonjogainak visszaszerzésében. Az egyik ilyen jelentős ingatlan a váradi premontrei iskola, jelenleg a Mihai Eminescu Főgimnázium épülete. Ennek a jogi helyzetét ismerteti Fejes Anzelm Rudolf:

– A román állam 1936-ban egy telekkönyvátírás, ún. rektifikáció útján saját tulajdonába írta át a nagyváradi premontrei gimnázium épületét. A rendszerváltás utáni restitúciós törvény elfogadása nyomán a rend visszaigényelte ezt az épületet is, de az egyházi ingatlanok visszaigénylését elbíráló, ún. restitúciós bizottság döntése értelmében a nagyváradi prépostság nem igényelheti vissza a váradi ingatlant. Mi megtámadtuk ezt a határozatot, és egyúttal kértük az 1936-os rektifikáció megsemmisítését is, melynek alapján az ingatlan úgymond a román állam tulajdonába került. A Nagyváradi Ítélőtábla kettéválasztotta a két ügyet úgy, hogy az 1936-os telekkönyvezés kérdését a Nagyváradi Bírósághoz utalta át, míg a restitúciós bizottság döntése kapcsán elhalasztotta a további tárgyalást mindaddig, amíg az első perben nem születik jogerős ítélet. Az előző Bolojan adminisztráció beadvánnyal fordult a nagyváradi bírósághoz, melyben azt próbálta igazolni, hogy a rend tulajdonképpen nem is követelheti a gimnáziumot. A bíróság elutasította ezt a beadványt, de a rendnek az 1936-os telekkönyvezés érvénytelenítésére vonatkozó kérelmét is. A nagyváradi polgármesteri hivatal állami tulajdonjogot igazoló hivatalos okiratot nem tudott mellékelni beadványához, és a bíróság is hiába kért ilyen dokumentumot az országos levéltárból. Nem lévén a rektifikációról végérvényes jogi okirat, a váradi önkormányzat egy Onisifor Ghibu által 1936-ban írt tanulmányt csatolt beadványához, melynek címe: A romániai premontrei kanonikus rend. Eszköz a magyar revizionizmus szolgálatában. A tanulmány szerint az ingatlan soha nem volt a premontrei rend tulajdona, csupán használatba vette azt az államtól. A levéltári kutatásokat elvégeztük, és kiderült, hogy a rend 1958-ig perelte a Ghibu-féle rektifikációt. Ez azt jelenti, hogy ameddig a rend létezett, mindent megtett annak érdekében, hogy ez a rektifikációs bejegyzés ne legyen jogerős.

A következő tárgyaláskor azt kell bizonyítsuk, hogy jogilag ez a bejegyzés nem volt végérvényes, viszont az ellenérdekelt felek és a restitúciós bizottság is azt mondja, hogy ez egy végérvényes bejegyzés. Mi is írtunk egy könyvet arról, hogyan zajlottak a visszaélések a rektifikáció kapcsán és ezt a dokumentumot is benyújtottuk forrásanyagként a bíróságra, de érdekes módon ezt a bíróság nem fogadta el, de a Ghibu-féle könyvet, amely szintén nem hivatalos okirat, elfogadják, és befolyásoló tényezőként használják. A per még mindig a Nagyváradi ítélőtáblánál van, innen a Semmítőszékre kerül, utána jöhet Strasbourg.

Az udvar is kell

– Merre mozdulhat el az ügy a jelenlegi helyzetben?

– Van egy kiterjedt, az elmúlt két évben lezajlott levelezésünk a minisztériumokkal és azok levéltáraival. Ők állandóan azt írják, hogy náluk nincs anyag, miközben mi tudjuk, hogy van. Azért vagyunk bizonyosak ebben, mert mi már korábban kutattunk a saját ügyeinkben, és akkor kiadták nekünk a kért dokumentumokat, mert nem tudták, hogy mire kellenek. Mindezekről a dokumentumokról másolataink vannak, amelyeket a per folyamán a bíróság rendelkezésére bocsátottuk, de a bíróság nem veszi figyelembe ezeket a bizonyítékokat, holott a restitúciós törvény előírja, hogy ezek is bizonyító erejűek, lásd például a nagyváradi pénzügyi palota ügyét. Az iskolánk udvarát (sokan Voinţa sportpálya néven ismerhetik a telket – szerk. megj.) szintén visszaigényeljük. Az udvar kisebbik részét vitató per már Strasbourgban van, de a nagyobbik részre vonatkozóan a restitúciós bizottság nem hozott még semmiféle döntést. Amint hallom, már be is terjesztettek egy törvénytervezetet, amelynek az a végkicsengése, hogy semmit nem adnak vissza természetben, hanem az állam által megbecsült érték tizenöt százalékát fizetik ki kártérítésként. Ekkora összeget mi már rég ráköltöttünk az ügyvédekre.

Veszélyes precedens

– A Székely Mikó Kollégium ügye egyedi eset, vagy egy jelenség első eleme, melynek kihatása van a teljes restitúciós folyamatra?

– Úgy tűnik, hogy ez nem egyedi eset. Vagy egy koncepciós per lesz belőle, esetleg politikai bosszú. Bár nem ismerem az ügy részleteit, sem a bírósági anyagokat, de együttérzésemet fejezem ki az erdélyi református püspökség iránt, támogatom Pap Géza püspök urat, viszont Markó Attilát nem tartom hősnek ebben az ügyben, még akkor sem, ha kezdenek belőle hőst kreálni. Annak idején többször megkerestük, mint a restitúciós bizottság alelnökét és elmagyaráztuk neki a helyzetünket, de ő mindig ellenünk döntött, ország-világ előtt a Ghibu-féle érveket hozza fel, amit nem vártam volna egy RMDSZ-érdekképviselőtől. Az RMDSZ-nek voltak hivatalnokai, akik meghallgattak, de a szövetség érdemben soha nem segített.

Hasonló helyzet

– Ezt mivel magyarázza?

– Valószínűleg az lehet a háttérben, hogy az a mód, ahogy én látom és irányítom a mi dolgainkat, nem felel meg az RMDSZ elképzeléseinek és érdekeinek. Van egy megfelelő távolság köztünk. Markó Attila viszont ellenséges volt velünk szemben, amikor úgy érvelt, hogy nekünk az iskola épülete nem jár, és elfogadta azt az érvelést, hogy nekünk csak használatba adták az ingatlant. Pedig a Székely Mikó Kollégium ügyében lényegében ugyanez a helyzet, és Markó Attila is elismeri, hogy azt az épületet az erdélyi nemesek építették, és a református egyháznak adták, a nagyváradi premontrei iskola esetében azonban magáévá teszi Ghibu okoskodását, aki azzal érvelt, hogy azért kell elvegye a román állam a premontrei rendtől az iskolát, merthogy ezt a magyar királyok adták a rendnek, és a magyar királyság jogutódja a román királyság, tehát a román államnak megvan a jogalapja arra, hogy visszavegye az ingatlant. Tehát ugyan sok ponton különbözik a mi ügyünk a Székely Mikó Kollégium ügyétől, de az alapérvelésben van egy furcsa hasonlóság. Úgy látom, hogy a Székely Mikó Kollégium ügye még annál is sokkal súlyosabb, mint amilyennek látszik, ugyanis ez az eset megnyitja az utat a visszaállamosítás előtt. Ez pont olyan, mint Ghibu idején: bárki beperelhet bárkit, és a tulajdont visszaveszik az állam nevére. Ez így történt 1934-ben a piaristákkal, majd a minoritákkal, 1937-ben pedig velünk. Magánszemélyek perelték be a rendeket, és ezek alapján a perek alapján államosították az ingatlantulajdonokat. A Ghibu-akció is egy magánakció volt, ami döbbenetesen hasonlít a Mikó-ügy kirobbanására.

Időhúzás

– Mi a helyzet a szentmártoni rendházzal?

– A szentmártoni kolostorügy Strasbourgban van immár két éve. Az ingatlant alig használják, szinte minden ablaka ki van már törve, most egy ócskavastelep van az udvarán. Valószínű, hogy a mostani tulajdonosai nem mernek lépni, amíg az eljárás be nem fejeződik. De Strasbourgban fel van függesztve minden ügy tárgyalása még nyolc hónapig, mert Románia kell rendezze a belügyi dolgait. A román állam időt nyer, mi pedig megyünk tönkre. A híveink elvándorolnak, a vagyonunkat nem kapjuk vissza. Az idő nekik dolgozik, lassan-lassan felőrlődünk. Mindenki tartja magát, amíg az ereje megengedi, de ez egy tragédia, hogy húsz év huzavona után még mindig itt tartunk, hogy amit annak idején egy tollvonással elvettek, most húsz év alatt sem szolgáltatják vissza. Pedig húsz év alatt mennyi mindent elkezdhettünk volna! Mennyi energiánk csapolódott le ezekben a harcokban, amelyeket másra kellett volna használnunk! Hogy tudjunk mi eleget tenni a hívek elvárásainak, ha minden energiánkat felőrlik ezek a harcok?

Pap István