ERDON Helyi hírek

2012.06.04. 14:47

"A választást a tudatos voksolók döntik el"

Bihar megye - A szervezők adatai szerint mintegy kétezer résztvevőt mozgatott meg az érmihályfalvi RMDSZ nem csak gyerekeknek szervezett gyereknapi rendezvénye, melynek végén Delhusa Gjon koncertezett.

Bihar megye - A szervezők adatai szerint mintegy kétezer résztvevőt mozgatott meg az érmihályfalvi RMDSZ nem csak gyerekeknek szervezett gyereknapi rendezvénye, melynek végén Delhusa Gjon koncertezett.

 

A helyi strand területére, illetve az előtte lévő utcácskába hirdette meg egész napos programját az érmihályfalvi RMDSZ, mely vasárnap délelőtt kezdődött a frappáns Kóstoljuk egymásét című öröm-főzéssel. Ugyanis nem főzőversenyről volt szó, hanem 14 csapat 16 féle ételt "ütött össze", magáért a főzés, illetve a közös időtöltés öröméért. A délelőtt folyamán számtalan ügyességi verseny várta a gyerekeket, kik zsetonokat, és ajándékutalványokat (és ezáltal természetesen ajándékokat) is nyertek, összegyűjtött papírtulipánokból pedig az RMDSZ nevét lehetett kirakni egy gyepszőnyegen. A trambulinból egész nap nem fogytak ki az ugráslást kedvelők, egy foci gyerekcsapat pedig még edzést is tartott a helyszínen. A színpadon a Fürge Lábak gyerek néptánccsoport, és Darabont Alíz zenetanárnő csoportjai léptek fel elsőként, őket előbb a székelyhídi Tini Dance Center és B612, majd - már délután - az Aladin Hero Team küzdősportolói, a Syluette, a Tini Tanoda, a Nyíló Akác, a Street Dancers, illetve a Veres László Zsolt Városi Kórus, és a citerazenekar követte.

Színpadi bemutatkozás

Kora este köszöntötte az egybegyűlteket Pásztor Sándor, a párt megyeitanácselnök jelöltje, aki hangsúlyozta, milyen fontos lenne a magyarságnak, hogy újra magyar legyen a megyei önkormányzat első embere, ugyanakkor kifejezte reményét, hogy egy hét múlva a szervezet polgármesterjelöltjének gratulálhat. A szavazás fontosságát emelte ki dr. Turucz Mária is, aki Érmihályfalva megyeitanácsos-jelöltje. Ezt követően egyenként színpadra szólították a szervezet helyi tanácsosjelöltjeit. Nyakó József polgármesterjelölt beszédében egyebek mellett - korábbi, ellene történt megnyilvánulásokra reagálva - kijelentette: ez a színpad most az ő "szószéke", de a lehetőséget nem használja ki arra, hogy másokat becsméreljen, mert az értékrendje ellen való. Igen sajnálatosnak nevezte, hogy egy másik magyar párt riválisként indul a választásokon az RMDSZ ellenében, és meglátásában olyanok vertek éket a helyi közösség tagjai közé, kiknek "közük nincs Érmihályfalvához". A választás kimenetelét - minden más vélekedés ellenére - a tudatosan voksolók döntik el, nem lesz ez másként most sem, és a jelölteket mindenki ismeri, tette hozzá Nyakó József, aki fontosnak tartotta leszögezni: kampányuk költségeit az RMDSZ-jelöltek maguk fedezik.

Visszatérők

Nyakó József mellett megjelent a színpadon Farkas Gyöngyi mérnöknő, aki a helyi RMDSZ első elnöke volt 22 éve, és aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az új városvezető(k) munkáját mindenkinek segíteni kell. A választásra buzdító versek írásának versenyét Indire Krisztina nyerte, majd a Dreamers együttes koncertezett. Utánuk az a Delhusa Gjon lépett színpadra, aki az idén 20 éves Nyíló Akác Napok első úgynevezett sztárvendége volt 1994-ben, és most is, akár csak 18 éve, nagyon hangulatos koncertet adott. A napot utcabál zárta.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!