ERDON Helyi hírek

2012.05.18. 19:22

Könyvtárak találkozója a Nyíló Akác Napokon

Bihar megye - Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a XX. Nyíló Akác Napokon péntek délelőtt a Könyvtárak találkozóját, melyen tizenöt település tékája képviseltette magát.

Bihar megye - Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a XX. Nyíló Akác Napokon péntek délelőtt a Könyvtárak találkozóját, melyen tizenöt település tékája képviseltette magát.

 

A Máté Imre Városi Könyvtárban Kovács Zoltán volt polgármester köszöntötte a mintegy ötven egybegyűltet, elmondva, hogy a kezdeményezés célja együttműködni a testvértelepülésekkel a könyvtárak szintjén is, ugyanakkor ebbe az együttműködésbe belevonni a környező településeket, is, és lehetőséget adni erre minden, akár távolabbi érdeklődőnek is. Az együttműködés célja pedig a egymás segítése, és a tapasztalatcsere. Erre a segítségre mindjárt jó példát is láttunk, hiszen a vendégségbe érkezettek nagyobb része mindjárt ajándékkal, könyvadománnyal érkezett az érmihályfalvi könyvtárba. A regisztráció során Magyarországról Újfehértó, Nyírábrány, Balmazújváros, Debrecen, Hajdúnánás, Sátoraljaújhely, Sárospatak, míg a határon innen Székelyhíd, Szalonta, Nagykároly, Érsemjén, Érkörtvélyes, Nagyvárad, Szentjobb és a házigazda képviseltette magát.

Előadások

A könyvtár előterében helyi képzőművészek alkotásaiból összeállított kiállítás volt megtekinthető, míg az előadások sorában a következőket lehetett meghallgatni: A tegnapi és holnapi könyvtár (Kiss Endre József, Sárospatak), Könyvtár jövő program (Burai István, Debrecen), A kiskönyvtárak a globalizáció világában (Tavaszi Hajnal, Nagyvárad), Busa Margit könyvtára a Magyar Nyelv Múzeumában (Fehér József, Sátoraljaújhely), Könyvtárpedagógiai ismeretek helye és szerepe a könyvtárszakos képzésben (dr.Goda Éva, Debrecen), Kutatásmetodikai ismeretek oktatása (dr.Lupkovicsné dr.Major Edit, Debrecen), A könyvtár szerepe a közízlés formálásban (Szalai Ilona, Érmihályfalva). A találkozó keretében mutatták be Tolna Éva Aranylakodalom című regényét is.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!