ERDON Helyi hírek

2012.04.19. 15:22

Uniós utakon…

Hivatalosan csak most kezdődött meg az az uniós, határon átnyúló támogatási program, amelynek célja az útviszonyok javítása a Bihar megyei Nagyürögdön, valamint a magyarországi Nagyrábén – ám maguk a munkálatok már zajlanak egy ideje.

Hivatalosan csak most kezdődött meg az az uniós, határon átnyúló támogatási program, amelynek célja az útviszonyok javítása a Bihar megyei Nagyürögdön, valamint a magyarországi Nagyrábén – ám maguk a munkálatok már zajlanak egy ideje.

A két település polgármesterével, Mircea Crainic-kal, illetve Gyarmati Sándornéval közösen tekintette meg a sajtó tegnap a nagyürögdi helyszínt. A közös projektet 1,4 millió euróval (az összbefektetés 85%-ával) támogatta az Európai Unió. Partner volt a befektetésben a Nagyvárad Metropolisz Övezet is, akárcsak Hajdú-Bihar megye fejlesztési ügynöksége. Ebből Nagyrábén egy körülbelül 1 kilométeres utat építettek, egyfajta körgyűrűt a 2234 lakosú településnek. Nagyürögdön azt láthattuk, hogy szinte teljesen elkészült már az ottani út, amely mintegy 6 kilométeres. Ez utóbbi a létező út kiszélesítésével, máshol pedig teljesen új aszfaltozással járt. Mint a környékbeliek elmondták, eddig nehéz volt a térségben a közlekedés, de ha készen lesz, sokkal könnyebbé válik az 5002 lakosú településen. Az ürögdi út egyébként már most járható, bár kisebb munkálatok még hátravannak. A projekt hivatalos zárása idén ősszel lesz, a magyarországi Nagyrábén.

Szeghalmi Örs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!